„Figyeljetek!” 2Pt 1,12–21
12 Ezért ezekre mindig emlékeztetni foglak titeket, bár ismeritek mindezt, és a megismert igazsághoz szilárdan ragaszkodtok. 13 De helyesnek tartom, hogy míg ebben a földi porsátorban vagyok, emlékeztetéssel ébresztgesselek titeket. 14 Mert tudom, hogy hamar leteszem porsátoromat, amint a mi Urunk Jézus Krisztus is kijelentette nekem. 15 Igyekszem azonban, hogy elköltözésem után is mindig megemlékezhessetek ezekről. 16 Mert nem kitalált meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem úgy, hogy szemtanúi voltunk isteni fenségének. 17 Mert amikor az Atya Istentől tisztességet és dicsőséget nyert, és ilyen szózatot intézett hozzá a felséges dicsőség: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm”, 18 mi hallottuk ezt a mennyből jött szózatot, mert együtt voltunk vele a szent hegyen. 19 Ezért egészen bizonyosnak tartjuk a prófétai beszédet, amelyre jól teszitek, ha figyeltek, mint sötét helyen világító lámpásra, amíg felvirrad a nap, és felkel a hajnalcsillag szívetekben. 20 Mindenekelőtt tudnotok kell, hogy az Írás egyetlen próféciája sem ered önkényes magyarázatból, 21 mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szóltak az Istentől küldött emberek.
Bibliaolvasó Kalauz – Mucsi Zsófia igemagyarázata
Péter apostol számára az ószövetségi próféciák olyanok voltak, mint egy lámpás, egy külső fényforrás. Egyszer azonban szem- és fültanúja lehetett annak a csodálatos pillanatnak, amikor az Atya Jézus Krisztusról kijelentette, hogy „ez az én szeretett Fiam” (17). Ekkor értette meg, mindazt, amit az Írásokban korábban olvasott. „Figyeljetek!” (19) – mondja Péter. Figyeljetek az igére, amelyben Isten hangja szól. Ez a hang az Atya Jézus iránti szeretetéről beszél. Amikor bennünk világosság gyúl, bekerülünk a Szentháromság személyei közötti szeretetkapcsolat áramlásába.
RÉ21 312 • IÉ Jn 5,39–47 • Zsolt 86,1–10
A vasárnap éneke | 828 | Boldog, kinek a béke minden vágya
Heti zsoltár | 141 | Tehozzád kiáltok, Úr Isten
„Ruhád legyen mindig fehér, és fejedről ne hiányozzék az olaj!” Préd 9
1 Mindezt megfigyeltem, mert tisztán akartam látni mindezt, hogy az igazak és a bölcsek minden munkájukkal együtt Isten kezében vannak. Az ember azt sem tudja, hogy szeretet vagy gyűlölet vár-e rá: minden előtte van. 2 Minden érhet mindenkit. Ugyanaz történhet az igazzal és a bűnössel, a jóval, a tisztával és a tisztátalannal, azzal, aki áldozik és azzal, aki nem áldozik; úgy járhat a jó, mint a vétkes, az esküdöző éppúgy, mint aki fél az eskütől. 3 Rossz dolog ez, hogy mindannak során, ami a nap alatt történik, ugyanaz érhet utol mindenkit. Ráadásul az emberek szíve tele van gonoszsággal, és esztelenség van bennük, amíg csak élnek. Végül pedig a halottak közé kerülnek. 4 Csak annak van reménysége, aki az élők közé tartozik. Többet ér egy élő kutya, mint egy döglött oroszlán. 5 Az élők annyit tudnak, hogy meg fognak halni; de a holtak semmiről sem tudnak, semmiből sincs hasznuk többé, még az emléküket is elfelejtik. 6 Szeretetük is, gyűlöletük is, igyekezetük is tovatűnik, és nincs részük soha többé semmiben sem, ami a nap alatt történik. 7 Azért edd csak örömmel kenyeredet, és idd jókedvvel borodat, mert mindig az volt Isten jóakarata, hogy ezt tedd! 8 Ruhád legyen mindig fehér, és fejedről ne hiányozzék az olaj! 9 Élvezd az életet feleségeddel együtt, akit szeretsz, mulandó életed minden napján, amelyet Isten adott neked a nap alatt, mulandó életed minden napján, mert ez jutott neked az életben, és munkád révén, amelyet fáradsággal végzel a nap alatt. 10 Tedd meg mindazt, ami a kezed ügyébe esik, és amihez erőd van, mert nem lesz cselekvés, gondolkozás, ismeret és bölcsesség a holtak hazájában, ahová menned kell! 11 Azt is láttam a nap alatt, hogy nem a gyorsak győznek a futásban, nem a hősök a harcban, nem a bölcseknek jut a kenyér, nem az értelmeseknek a gazdagság és nem a tudósoknak a jóindulat, mert mindezek az időtől és a körülményektől függnek. 12 Nem tudja az ember azt sem, hogy mennyi ideje van még. Ahogyan a halak veszedelmes hálóba kerülhetnek, ahogyan a madarak tőrbe eshetnek, ugyanúgy jutnak kelepcébe az emberek is, ha hirtelen rájuk szakad a veszedelem ideje. 13 Ilyen bölcsességet is láttam a nap alatt, és nagyon rám nehezedett: 14 Volt egy kicsiny város, kevés lakóval. Megtámadta azt egy nagy király, körülvette, és ostromműveket épített vele szemben. 15 De akadt benne egy szegény bölcs, aki bölcsességével megmentette a várost. Az emberek azonban nem törődtek tovább azzal a szegény emberrel. 16 Akkor ezt mondtam: Többet ér a bölcsesség a hatalomnál, de a szegények bölcsességét mégis megvetik, és nem hallgatnak beszédükre. 17 A bölcsek nyugodt szavaira kell inkább hallgatni, mint annak a kiabálására, aki az ostobák között uralkodik. 18 Többet ér a bölcsesség a harci eszközöknél; egyetlen vétkes sok jót pusztíthat el.
Az Ige mellett – Karsay Eszter igemagyarázata
(8) „Ruhád legyen mindig fehér, és fejedről ne hiányozzék az olaj!” (Préd 9)
Az egész fejezet sötét hangulatú, a halálra figyelmeztet, bárkit érhet bármi (1–3). „Az élők annyit tudnak, hogy meg fognak halni” (5), a holtak hazájába (a Seolba – Zsolt 139, 8) kerülnek. Az ószövetségi hit és elképzelés szerint ott már nincs semmi (7–10). Az ünneplő fehér ruha mégis kiemel a borús képből (8). Tegyük hát ünneppé az életet! Egy talmudi írásmagyarázat szerint fehérbe öltözik az, aki várja a király vacsorameghívását. A kenet, az olaj a fejen a lakoma szertartásához tartozik, a vendégszeretet jele is (Lk 7,46). A vőlegény és a menyasszony az esküvő napján szintén fehér ruhát vesznek föl, mint akik megbocsátást nyernek bűneikre, tiszta lappal kezdhetik közös életüket. „Ha vétkeitek skarlátpirosak is, hófehérekké válhattok, ha vörösek is, mint a bíbor, fehérekké lehettek, mint a gyapjú.” (Ézs 1,18) A halotti lepelre is emlékeztet, felhívja a figyelmet a megtérés szükségességére. Az emberi élet véges, minden döntés Isten kezében van. Nem hedonizmusra biztat tehát, amikor az élet élvezetére hív, mert Istentől kapott lehetőség az, miközben tudatában vagyunk: a nekünk rendelt, adott idő egyszer véget ér (3,1–17).
