„Mert kegyelem az, ha valaki Istenre néző lelkiismerettel tűr el sérelmeket” 1Pt 2,18–25
18 Ti, szolgák pedig teljes félelemmel engedelmeskedjetek uraitoknak, ne csak a jóknak és méltányosaknak, hanem a kíméletleneknek is. 19 Mert kegyelem az, ha valaki Istenre néző lelkiismerettel tűr el sérelmeket, amikor igazságtalanul szenved. 20 De milyen dicsőség az, ha kitartóan tűritek a hibátok miatt kapott verést? Ellenben ha kitartóan cselekszitek a jót, és tűritek érte a szenvedést, az kedves az Isten szemében. 21 Hiszen erre hívattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát adott nektek, hogy az ő nyomdokait kövessétek: 22 ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját, 23 mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél. 24 Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg. 25 Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és gondviselőjéhez.
Bibliaolvasó Kalauz – Kádár Ferenc igemagyarázata
„Mert kegyelem az, ha valaki Istenre néző lelkiismerettel tűr el sérelmeket” (19). Az első keresztyének, köztük különösen a rabszolgák sokszor szenvedtek el sérelmeket. Minket is érnek bántások, igazságtalanságok. Mit tegyünk? Az apostol tanácsa: tudatosítsuk magunkban, hogy Isten előtt állunk. Ne a bántásra összpontosítsunk, ne is saját fájdalmunkra, hanem keressük Isten célját a nehéz helyzetben. Ha megtaláljuk, az valóban kegyelem.
RÉ21 796
Pünkösdi ének | 548 | Jer, kérjük Isten áldott Szentlelkét
„Szépen megalkotott mindent a maga idejében, az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta, de az ember mégsem tudja felfogni Isten alkotásait elejétől a végéig…” Préd 3,9–22
9 Mi haszna van a munkásnak abból, amiért fáradozik? 10 Láttam azokat a bajokat, amelyeket Isten azért adott az embereknek, hogy bajlódjanak velük. 11 Szépen megalkotott mindent a maga idejében, az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta, de az ember mégsem tudja felfogni Isten alkotásait elejétől a végéig, amelyeket megalkotott. 12 Rájöttem, hogy nincs jobb dolog, mint ha örül az ember, és a maga javára törekszik egész életében. 13 De az is Isten ajándéka, hogy az ember eszik, iszik, és jól él fáradságos munkájából. 14 Rájöttem, hogy mindaz, amit Isten tesz, örökké megmarad; nincs ahhoz hozzátenni való, és nincs belőle elvenni való. Azért rendezte Isten így, hogy féljék őt. 15 Ami volt, régóta megvan, és ami lesz, már régen megvolt; és az Isten előkeríti azt, ami tovatűnt. 16 Még azt is láttam a nap alatt, hogy a törvény helyén törvénytelenség van, az igazság helyén pedig gonoszság. 17 De arra gondoltam, hogy az igazat is, a bűnöst is megítéli az Isten, mert minden dolognak eljön az ideje, és ő ügyel minden cselekedetre. 18 Úgy gondoltam, hogy az embereket ilyen módon próbálja meg Isten. Így tűnik ki, hogy ők magukban véve hasonlók az állatokhoz. 19 Az emberek sorsa olyan, mint az állatoké, egyforma a sorsuk: ahogyan meghal az egyik, ugyanúgy meghal a másik is, és ugyanolyan lélek van mindegyikben, nem különb az ember az állatnál. Bizony minden hiábavalóság! 20 Mindegyik egy helyre kerül, mindegyik porból lesz, és újból porrá lesz mindegyik. 21 Ki tudja, hogy fölszáll-e az emberek lelke a magasba, és leszáll-e az állatok lelke a föld alá? 22 Beláttam tehát, hogy nincs jobb, mint ha örül az ember a munkájának, mert ez jutott neki. Senki sem hozhatja őt vissza, hogy lássa, mi történik utána.
Az Ige mellett – Karsay Eszter igemagyarázata
(11) „Szépen megalkotott mindent a maga idejében, az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta, de az ember mégsem tudja felfogni Isten alkotásait elejétől a végéig…” (Préd 3,9–22)
Az időről elmélkedve Isten örökkévalóságába helyezi az embert. Isten teremtése szép, akarata jó, ha mi nem értjük is, akárhogyan küzdünk érte. Ez minden bölcsességirodalom megállapítása. Semmi sem vakvéletlen, Isten szerinti rend van a világban, tehát értelme van mindennek, s ezzel ellene is mond visszatérő refrénjének, hogy „minden hiábavalóság”. Élete mulandóságára gondolva nem tehet mást, mint hogy fáradozzon és bajlódjon (9), de élvezze is, amit ajándékként kapott (13). „Rájöttem, hogy mindaz, amit Isten tesz, örökké megmarad; nincs ahhoz hozzátennivaló, és nincs belőle elvennivaló. Azért rendezte Isten így, hogy féljék őt.” (14) Isten ítél meg mindenkit, igazat és bűnöst, mi nem értjük, de ő tudja, és nem téved. Fölmerül a kétség benne, mi lesz a lélekkel, amelyet Isten adott az embernek. Egyáltalán van-e különbség ember és állat között, hiszen egy helyre kerülnek vissza, a porba (19–20; 1Móz 3,19)? Az istenfélelem az egyedüli fogódzó és a hétköznapi örömök: „nincs jobb, mint ha örül az ember a munkájának” (12, 22). A feltámadás reménye nélkül ennyire futja.
