„Mert félt…” Gal 2,11–14
11 Amikor pedig Kéfás Antiókhiába jött, nyíltan szembeszálltam vele, mivel okot adott arra, hogy megfeddjem. 12 Mielőtt ugyanis odajöttek néhányan Jakabtól, együtt evett a pogányokból lett hívőkkel. Amikor pedig azok megérkeztek, visszahúzódott és elkülönült, mert félt a zsidók közül való hívőktől. 13 Képmutató módon viselkedett vele együtt a többi zsidó is, úgyhogy képmutatásukba még Barnabás is belesodródott. 14 De amikor láttam, hogy nem az evangélium igazságának megfelelő egyenes úton járnak, mindnyájuk előtt ezt mondtam Kéfásnak: „Ha te zsidó létedre pogány módra és nem zsidó módra élsz, hogyan kényszerítheted a pogányokat, hogy zsidó szokás szerint éljenek?”
Bibliaolvasó Kalauz – Varga Róbert igemagyarázata
„Mert félt…” (12) A félelem rossz irányba vihet bárkit, ahogyan Pétert is (12). A hívő emberrel is előfordulhat, hogy fél, ez normális, de igaz-e az életünkre nézve, hogy Isten akarata megkérdőjelezhetetlen a számunkra? Pál megértette: ez a félelem „ellenszere”. Ezért tud képmutatás nélkül szólni és cselekedni a Jézusban hívő ember. Életét többé már nem a félelem, a másik ember tette, vagy szava határozza meg, hanem szabad lesz arra, hogy Isten igéjének mércéje szerint intsen és cselekedjen. Félelem nélkül! (14)
RÉ21 326
Mennybemeneteli ének | 535 | Megváltónk földről mennybe ment
„Aki könyörül a nincstelenen, az Úrnak ad kölcsön, mert megtéríti jótéteményét.” Péld 19
1 Jobb a feddhetetlenül élő szegény, mint az álnok beszédű ostoba. 2 Ismeret nélkül az igyekezet sem jó, és aki nagyon siet, könnyen letér az útról. 3 Az embert a saját bolondsága vezeti félre, mégis az Úr ellen zúgolódik a szíve. 4 A vagyon sok barátot szerez, a nincstelentől a barátja is elválik. 5 Nem marad büntetlen a hamis tanú, és nem menekül meg, aki hazugságot beszél. 6 Sokan hízelegnek az előkelő embernek, és az ajándékozónak mindenki barátja. 7 A szegényt a testvérei is mind gyűlölik, még inkább eltávolodnak tőle barátai; szavaival unszolja őket, de hiába. 8 Aki értelmet szerez, önmagát szereti, aki megőrzi tudását, megtalálja a jót. 9 Nem marad büntetlen a hamis tanú, és elpusztul, aki hazugságot beszél.10 Nem illik az ostobához a fényűzés, sem a szolgához az uralkodás a vezetőkön. 11 Az értelmes ember türelmes, díszére válik, ha megbocsátja a vétket. 12 Ha a király haragszik, olyan, mintha oroszlán morogna, de jóakarata olyan, mint a fűre hulló harmat. 13 Apjának szerencsétlensége az ostoba fiú, és mint a szüntelen csepegő háztető, olyan a zsémbes asszony. 14 A ház és a vagyon apai örökség, de az Úrtól van az okos feleség. 15 A restség mély álomba merít, és a lusta ember éhezik. 16 Aki megtartja a parancsot, megtartja életét, de aki nem törődik teendőivel, meghal. 17 Aki könyörül a nincstelenen, az Úrnak ad kölcsön, mert ő megtéríti jótéteményét. 18 Fenyítsd meg fiadat, míg van remény, de ne vigyen odáig indulatod, hogy halálát okozd! 19 A nagy haragú ember fizessen bírságot, mert ha elengeded neki, még nő a haragja. 20 Hallgass a tanácsra, és fogadd el az intést, hogy végre bölcs légy! 21 Sokféle szándék van az ember szívében, de csak az Úr tervei valósulnak meg. 22 Amit az embertől megkívánnak, az a hűség, ezért jobb a szegény ember a hazugnál. 23 Az Úr félelme életet jelent: az ember elégedetten alszik, nem éri veszedelem. 24 Belenyújtja kezét a rest a tálba, de már a szájához nem viszi. 25 Ha megvered a csúfolódót, az együgyű okul, ha megfedded az okost, az belátja annak értelmét. 26 Szégyellni való és gyalázatos az a fiú, aki bántalmazza apját, vagy elkergeti anyját. 27 Ha nem hallgatsz, fiam, az intésre, tévelyegni fogsz okos tanítások nélkül! 28 A haszontalan tanú csúfot űz a törvényből, a bűnösök szája pedig csak úgy nyeli az álnokságot. 29 A csúfolódókat készen várja az ítélet, és az ostobák hátát az ütleg.
Az Ige mellett – Gaál Sándor igemagyarázata
(17) „Aki könyörül a nincstelenen, az Úrnak ad kölcsön, mert megtéríti jótéteményét.” (Péld 19)
Az istenfélő ember életfelfogását leginkább maga az Úr befolyásolja. Őhozzá mérten hozza meg döntéseit, viszi véghez cselekedeteit. Miatta tartózkodik méltatlanságoktól, és őrá tekintettel köteleződik el. Így érvényes ez az istenfélő irgalmasságára, könyörületességére is. Nem önmagából, a saját tartalékaiból indul ki, hanem abból, ami az Istené. Tudja, hogy mindent az Úr jóvoltából kapott, és tisztában van az ő készleteinek kifogyhatatlanságával is. Könyörületessége a Mindenható irgalmának megtapasztalásából ered. Ezért nem megy el érzéketlenül a nincstelen mellett. Ezért nem érzi magát kárvallottnak akkor, amikor megosztja javait a rászorulóval. Jézus Krisztus óta különösképpen tudjuk: az Úr már megtérítette azt az adóságunkat, amelyet mi magunk nem lennénk képesek kezelni. A nagy adósságkiegyenlítés után azt valljuk, hogy ő minden tartozásunkat kiegyenlítette, és minden szükségünket betölti. Hogyan is mehetnénk el a rászoruló mellett érzéketlenül, cselekvésképtelenül akkor, amikor egyértelmű: felebarátainknak is abból adunk, amit az Úrtól kaptunk? „Mid van, amit nem kaptál?” (1Kor 4,7) Így az a kölcsön, amelyet adsz, a segítség, amelyet nyújtasz, már meg is térült.
