előző nap következő nap

„Mint hó a nyárhoz és eső az aratáshoz, úgy nem illik az ostobához a dicsőség.” Péld 26

1 Mint hó a nyárhoz és eső az aratáshoz, úgy nem illik az ostobához a dicsőség. 2 Ahogyan elszáll a madár, és elrepül a fecske, úgy az ok nélküli átok sem teljesül. 3 Ostor való a lónak, zabla a szamárnak, és bot az ostobák hátának. 4 Ne felelj az ostobának a bolondságához illően, mert magad is hasonló leszel hozzá! 5 Felelj meg az ostobának a bolondságához illően, hogy ne tarthassa magát bölcsnek. 6 Lábát vágja le, és erőszakot szenved, aki ostobával küld üzenetet. 7 Példázatot mond az ostoba: csak annyit ér az, mint bénának a lába. 8 Mint aki követ tesz a parittyába, úgy jár az, aki tiszteletet ad az ostobának. 9 Beleakad a tövis a részeg kezébe, meg a példázat is az ostoba szájába. 10 Mint egy íjász, aki mindenkit megsebez, olyan az, aki ostobát vagy csavargókat fogad fel. 11 Ahogyan a kutya visszatér okádására, úgy ismétli meg bolondságát az ostoba. 12 Láttál olyan embert, aki bölcsnek tartja magát? Több reményt fűzhetsz az ostobához, mint hozzá. 13 Ezt mondja a rest: Ragadozó van az úton, oroszlán jár a tereken! 14 Forog az ajtó a sarkán, a rest meg az ágyán. 15 Belenyújtja a rest a kezét a tálba, de arra is lusta, hogy a szájához vigye. 16 Bölcsebbnek tartja magát a rest hét olyannál, aki értelmesen felel. 17 Kóbor kutyát ragad fülön, aki olyan perbe avatkozik, amihez semmi köze. 18 Mint az eszeveszett ember, aki tüzes és halálos nyilakat lövöldöz, 19 olyan az, aki becsapja felebarátját, és aztán így szól: Hiszen csak tréfáltam! 20 Ha elfogy a fa, kialszik a tűz, ha nincs rágalmazó, megszűnik a viszály. 21 A szén parázslik, a fa lángol, a viszálykodó ember pedig perpatvart szít. 22 A rágalmazó szavai, mint a jó falatok, behatolnak a test belsejébe. 23 Az ezüstmáz bevonja az agyagedényt, a sima ajak pedig a gonosz szívet. 24 Beszédével álcázza szándékát a gyűlölködő, míg magában alattomosságot gondol. 25 Ha kedvesen szól, ne higgy neki, mert csordultig van a szíve utálatossággal! 26 El lehet takarni a gyűlöletet csalással, de lelepleződik a gonoszság a gyülekezetben. 27 Aki vermet ás, beleesik, és aki követ dob el, arra esik vissza. 28 A hazug nyelvű gyűlöli azt, akit eltiport, és a sima szájú bukást idéz elő.

Bibliaolvasó Kalauz – Kaszó Gyula igemagyarázata

Bibliai értelemben az a bolond, aki nem számol Isten valóságával (Zsolt 14,1). Ennek a balgaságnak már a példabeszédek megfogalmazásakor is igen sok válfaja volt, és a helyzet napjainkra sem javult: van öndicsőítően magabiztos fajta ostobaság (1–3.12), és van emberközti kapcsolatokat megmételyező (4); van állandósuló és ismétlődő (11); van tétlenségben tükröződő (13–16) és kotnyeles (17) módozata. Vigyázzunk, nehogy a bolondját járassa velünk a sokrétű bolondság – forduljunk inkább Urunkhoz, a bölcsesség forrásához (Péld 2,6)!

RÉ21 51 RÉ 51 • IÉ Zsid 5,(1–6)7–9(10) • Zsolt 51

Passióének | 488 | Ó, ember, sirasd nagy bűnöd

Heti zsoltárének | 43 | Ítélj meg engemet, Úr Isten

„…dicsőítette Istent…” Lk 23,44–49

44 Tizenkét órától három óráig sötétség lett az egész földön. 45 A nap elhomályosodott, a templom kárpitja pedig középen kettéhasadt. 46 Ekkor Jézus hangosan felkiáltott: Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet! És ezt mondva meghalt. 47 Amikor a százados látta, hogy mi történt, dicsőítette Istent, és így szólt: Ez az ember valóban igaz volt. 48 És az egész sokaság, amely erre a látványra összeverődött, amikor látta a történteket, mellét verve tért haza. 49 Jézus ismerősei pedig mindnyájan és az őt Galileától fogva követő asszonyok távolabb állva szemlélték mindezt.

Az Ige mellett – Bogárdi Szabó István igemagyarázata

(47) „…dicsőítette Istent…” (Lk 23,44–49)

Már az agonizáló gonosztevők egyike is úgy szólt, mint aki belelát Jézus szenvedésének valódi értelmébe: „Emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a te királyságodba!” (40–42) Jézus zsoltárt énekelve, a hűséges Istenhez kiáltva hal meg (Zsolt 31,6), halálának titkát pedig napfogyatkozás, földrengés és a templom kárpitjának kettéhasadása jelzi. A százados, látva, hogy miként vigasztalta Jézus az őt sirató asszonyokat (28), miképpen könyörgött hóhéraiért (34), miként ígért isteni kegyelmet a gonosztevőnek (43), s miként halt meg feltétlen Istenre hagyatkozással, dicsőíteni kezdi Istent, kijelentve, hogy Jézus igaz ember (ártatlan) volt, semmiféle (ítéletre jogosító) bűn nem volt benne (ahogy Pilátus mondta, 23,4). Isten dicsőítése, legmélyebb értelme szerint, mindig azzal a megrendüléssel kezdődik, amikor teljességében feltárul a valóság. A Jézuson esett jogtalanságot be kell ismerni, mégpedig enyhítés nélkül. „Jaj, vétkeimmel vertelek keresztre!” (490. dicséret) Krisztusban azonban szétválaszthatatlan a kegyelem és az igazság, ez az ő dicsősége (Jn 1,14). A látványosságra összecsődült sokadalom is megrendülve tér haza. Ezt majd Péter pünkösdi igehirdetésekor a Szentlélek hatalma fordítja megtérésre (ApCsel 2,37).

március 26.