„Megharagudott az Úr...” Ézs 34
1 Jöjjetek ide, népek, halljátok, figyeljetek, nemzetek! Hallja meg a föld és ami rajta él, a világ és minden szülötte! 2 Megharagudott az Úr valamennyi népre, haragra lobbant egész seregükre, kiirtja, vágóhídra viszi őket. 3 Az elesettek kidobva hevernek, bűzt árasztanak a hullák, a hegyek is tocsognak a vértől. 4 Széthull az ég minden serege, összecsavarodik az ég, mint egy könyvtekercs; úgy lehull egész serege, ahogy a levél lehull a szőlőről, vagy ahogy a lomb a fügefáról. 5 Vért akar inni mennyei kardom, ezért lesújt Edómra, a népre, amelyet kiirtásra ítéltem. 6 Az Úr kardja csupa vér, csepeg róla a zsír, bárányok és bakok vére, kosok veséjének kövérje, mert áldozatot tart az Úr Bocrában, nagy mészárlást Edóm országában. 7 Hullanak a bivalyok, és a marhák az erős bikákkal együtt. Vértől részegedik meg a földjük, kövérjétől lesz zsíros ott a por. 8 Mert az Úr bosszúállásának napja ez, a megtorlás esztendeje Sion perében. 9 Patakjai szurokká változnak, pora kénkővé válik, földje pedig égő szurokká. 10 Nem alszik el sem éjjel, sem nappal, szüntelenül gomolyog a füstje. Nemzedékről nemzedékre pusztaság marad, soha senki nem jár arra. 11 Pelikán és bölömbika veszi majd birtokba, fülesbagoly és holló tanyázik benne. Mert kifeszíti fölötte az Úr a mérőzsinórt, hogy kietlenné váljon, és a mérőónt, hogy pusztává legyen. 12 Nemesei senkit sem kiáltanak királlyá, vezetői mind semmivé lesznek. 13 Palotáit gaz veri föl, erődjeit csalán és tüskebozót. Sakálok hajléka lesz, struccmadarak tanyája. 14 Ott találkozik a vadmacska a hiénával, egyik pusztai démon a másikkal. Ott pihen az éjjeli boszorkány, ott talál magának nyugvóhelyet. 15 Ott fészkel a bagoly, oda rakja tojásait, melengeti és kikölti azokat a maga árnyékában. Ott gyülekeznek a kányák: az anyamadár és a párja. 16 Keressétek majd ki az Úr könyvéből, és olvassátok el! Egy sem fog hiányozni ezek közül, sem egyik, sem másik nem marad távol, hiszen az Úr ad parancsot nekik, az ő lelke gyűjti össze őket. 17 Ő sorsolta ki ezt nekik, az ő keze mérte ki mérőzsinórral a részüket. Birtokba veszik azt örökre, nemzedékről nemzedékre benne tanyáznak.
Bibliaolvasó Kalauz – Steinbach József igemagyarázata
„Megharagudott az Úr...” (2). Istentelenség tombol mindenütt. Isten nem lenne Isten, ha vég nélkül eltűrné a hitetlenséget, és az ezzel járó mérhetetlen sok bűnt és szörnyűséget. Isten ítéletében egyértelműen világossá lesz az, hogy ki az Úr ezen a világon! Ítéletében felragyog az ő dicsősége, igazsága, örök rendje. Pál apostollal együtt csak annyit mondhatunk, hogy a bűnösök között mi vagyunk az elsők, és csakis Isten irgalmából menekülhettünk meg (1Tim 1,12–17).
RÉ21 10 RÉ 10
Zsoltár vasárnapra | 113 | Az Urat ti, ő szolgái
„… akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.” Lk 12,41–48
41 Péter ekkor megkérdezte: Uram, nekünk mondod ezt a példázatot, vagy mindenkinek? 42 Az Úr így válaszolt: Ki tehát a hű és okos sáfár, akit az úr a szolgái fölé rendel, hogy idejében kiadja élelmüket? 43 Boldog az a szolga, akit ilyen munkában talál az úr, amikor megérkezik! 44 Bizony mondom nektek, hogy az egész vagyona fölé rendeli őt. 45 Ha pedig ezt mondaná szívében az a szolga: Késik az én uram – és kezdené verni a szolgákat és szolgálóleányokat, elkezdene enni, inni és részegeskedni; 46 azon a napon jön meg annak a szolgának az ura, amelyen nem várja, és abban az órában, amelyben nem gondolja: kettévágatja, és a hűtlenek sorsára juttatja. 47 Az a szolga, aki ismerte ura akaratát, és nem teljesítette azt, vagy nem cselekedett akarata szerint, sok verést kap; 48 aki viszont nem ismerte ura akaratát, és úgy cselekedett verést érdemlő dolgokat, az kevés verést kap. Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.
Az Ige mellett – Vladár Gábor igemagyarázata
(48) „… akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.” (Lk 12,41–48)
A hűséges és okos sáfár a mindenkori egyház képe, aki ura távollétében szolgatársai és a működőképes gazdaság fenntartása érdekében konkrét feladatokat lát el. A Krisztus mennybemenetele és visszajövetele közötti időben az anyaszentegyház ugyanígy áll Isten üdvrendjének szolgálatában. Nem tölti be hívatását, ha ezt a feladatát elhanyagolva, a létét öncélnak tekinti, és erőt vesz rajta az evilági hatalmaskodás és jólét kísértése (45). A maga szolgálatában csődöt mondó egyházat visszatérő Ura a „hűtlenek” (46) sorsára juttatja, vagyis azokéra, akik az isteni hűség és a felelős szolgálat területén kívül vannak. Mert egyetlen közösség sem tudja károsodás nélkül elviselni a csalást, az ámítást. Isten bennünket a felelős szolgálat örömére hívott el. Nem az „utánam a vízözön”-mentalitással élünk, mert tudjuk, hogy minden munkánkat Krisztus „jelenlétében”, az ő dicsőségére végezzük, az örökkévalóság előszitáló világosságában, várva dicsőséges visszajövetelére. Tudjuk, hogy a végső számadásban elsősorban nem rólunk lesz szó, hanem a másik emberről, akit Isten ránk bízott. Ha Péterrel kérdezzük, kikre vonatkozik ez a példázat, már halljuk a választ: ránk, akikre sok bízatott (41).
