„Vasti királyné nem volt hajlandó bemenni /.../ királynői méltóságát pedig adja a király valaki másnak, aki különb nála.” Eszt 1,10–22
10 A hetedik napon a királynak jó kedve támadt a bortól, és megparancsolta Mehúmánnak, Bizzetának és Harbónának, Bigtának és Abagtának, Zétarnak és Karkasznak, annak a hét udvarnoknak, akik Ahasvérós király mellett teljesítettek szolgálatot, 11 hogy vezessék be Vasti királynét a király elé királyi koronával a fején. Meg akarta mutatni a népnek és a vezető embereknek, hogy milyen szép; mert szép termetű volt. 12 De Vasti királyné nem volt hajlandó bemenni, hiába adta parancsba az udvarnokok által a király. Ezen nagyon fölháborodott a király, és forrt benne a harag. 13 Megkérdezte tehát a király a múltat ismerő bölcseket, mert az volt a szokás, hogy a király minden ügyét a törvény- és jogtudósok tanácsa elé terjesztették. 14 Ezek közül a következők álltak hozzá a legközelebb: Karsená, Sétár és Admátá, Tarsís és Meresz, Marszená és Memúkán, Perzsia és Média hét vezető embere, akik bármikor megjelenhettek a király előtt, és a legfőbb tisztségeket töltötték be az országban. 15 Megkérdezték, hogy mit kell tenni a törvény szerint Vasti királynéval, mivel nem teljesítette Ahasvérós királynak az udvarnokok által küldött parancsát. 16 Akkor ezt mondta Memúkán a király és a vezető emberek előtt: Nemcsak a király ellen vétett Vasti királyné, hanem Ahasvérós király minden tartományának összes vezető embere és egész népe ellen is. 17 Mert a királyné tettének a híre eljut majd minden asszonyhoz, és ők is megvetik férjüket. Azt fogják mondani, hogy Ahasvérós király is megparancsolta, hogy Vasti királynét vezessék be hozzá, de ő nem ment. 18 A királyné tettének a hallatára így fognak majd beszélni az előkelő perzsa és méd asszonyok a király összes vezető emberével, és lesz bőven megvetés és fölháborodás. 19 Ha jónak látja a király, bocsásson ki királyi rendeletet, és jegyezzék azt föl a perzsák és a médek megmásíthatatlan törvényei közé, hogy Vasti nem jelenhet meg többé Ahasvérós király színe előtt, királynői méltóságát pedig adja a király valaki másnak, aki különb nála. 20 Ha kihirdetik a király rendeletét, amelyet végre kell hajtani az egész hatalmas birodalomban, akkor minden asszony, a legnagyobb és a legkisebb rangú is megadja majd férjének a tiszteletet. 21 Tetszett ez a beszéd a királynak és a vezető embereknek, úgyhogy a király Memúkán szavai szerint járt el. 22 Levelet küldött valamennyi királyi tartományba, minden tartománynak a maga írásával és minden népnek a maga nyelvén, hogy hirdessék ki minden népnek a maga nyelvén: Mindenütt a férfi legyen az úr a házban!
Bibliaolvasó Kalauz – Vincze Árpád igemagyarázata
Vasti királyné történetét olvasva korunk végletes véleményeinek lehetősége jut eszembe. Igazi táptalaja lehet ez a szakasz a fundamentalizmusnak, a feminizmusnak, a liberalizmusnak. Pedig az önkény és az engedelmesség feszültségének folyamatát láthatjuk az igeszakaszban, meghagyva az olvasónak, hogy eldöntse, ki is az önkényes és ki az engedelmes. Úgy tűnik, a történet főszereplői mind vesztesek, miközben Isten célja az, hogy az ő országának nyertesei legyünk. Jelen tudsz lenni szerepeidben és feladataidban úgy, hogy azokban az Istennek való engedelmesség tükröződjék?
RÉ 178 RÉ21 300
Ének keresztelőre | 344 | Szenteltessék, Uram, a te szent neved
„Megtörtént.” Jel 16
1 Ekkor hallottam, hogy a szentélyből egy hatalmas hang így szólt a hét angyalhoz: Menjetek el, és öntsétek ki Isten haragjának hét poharát a földre! 2 Elment az első, kiöntötte a poharát a földre, és csúnya, rosszindulatú fekély támadt azokon az embereken, akiken a fenevad bélyege volt, és akik az ő képmását imádták. 3 A második angyal is kiöntötte a poharát a tengerbe, és az olyanná lett, mint a halott vére, és minden élőlény elpusztult a tengerben. 4 A harmadik angyal is kiöntötte a poharát a folyókba és a vizek forrásaiba, és azok vérré változtak. 5 És hallottam, hogy a vizek angyala így szólt: Igazságos vagy te, a Szent, aki vagy, és aki voltál, hogy így ítéltél; 6 mivel szentek és próféták vérét ontották ki, te is vért adtál nekik inni: megérdemelték. 7 És hallottam, hogy így szólt az oltár: Igen, mindenható Úr Isten, igazak és igazságosak a te ítéleteid. 8 A negyedik angyal is kiöntötte a poharát a napra, és megadatott neki, hogy gyötörje az embereket annak tűző sugarával; 9 és az emberek gyötrődtek a nagy hőségben, és káromolták az Isten nevét, akinek hatalma van ezek fölött a csapások fölött, de nem tértek meg, hogy dicsőséget adjanak neki. 10 Az ötödik is kiöntötte a poharát a fenevad trónjára: országa elsötétült, nyelvüket rágták kínjukban, 11 kínjaik és fekélyeik miatt káromolták a menny Istenét, de nem tértek meg cselekedeteikből. 12 A hatodik is kiöntötte a poharát a nagy folyamra, az Eufráteszre, és kiszáradt a vize, hogy megnyíljék a napkeletről jövő királyok útja. 13 És láttam, hogy a sárkány szájából, a fenevad szájából és a hamis próféta szájából három tisztátalan lélek jön ki: olyanok, mint a békák, 14 mert ördögök lelkei ezek, akik jeleket tesznek, és elmennek az egész földkerekség királyaihoz, hogy összegyűjtsék őket a mindenható Isten nagy napjának harcára. 15 Íme, eljövök, mint a tolvaj: boldog, aki vigyáz, és őrzi ruháját, hogy ne járjon mezítelenül, és ne lássák szégyenét. 16 És összegyűjtötték a földkerekség királyait arra a helyre, amelyet héberül Harmagedónnak neveznek. 17 A hetedik angyal is kiöntötte a poharát a levegőbe, és hatalmas hang szólalt meg a szentélyből, a trón felől: Megtörtént. 18 Ekkor villámlás, zúgás és mennydörgés támadt, és olyan nagy földrengés, amilyen nem volt, amióta ember született a földre: olyan nagy volt a földrengés. 19 A nagy város három részre szakadt, és a pogányok városai összeomlottak. A nagy Babilon is sorra került Isten színe előtt, hogy neki adják Isten haragos indulata borának a poharát. 20 Eltűnt minden sziget, és hegyek sem voltak sehol, 21 az égből jégeső esett az emberekre mázsás szemekben, és káromolták az emberek Istent a jégeső csapása miatt, mert ez a csapás igen nagy volt.
Az Ige mellett – Bogárdi Szabó István
(17b) „Megtörtént.” (Jel 16)
A harag poharainak kiöntése, a nyomukban bekövetkező csapások a hét trombitaszó csapásaira emlékeztetnek (8–11). Járványok, a környezet élhetetlenné válása, napvihar, sötétség, aszályok, földrengések, jégesők. Mintha a mi időnkben írná János a Jelenések könyvét. De még inkább a mindenkori emberre ismerünk abban, hogy ezek a csapások nem késztetik megtérésre, hanem inkább újra és újult erővel káromolja Istent a szenvedéseiért (9,11,21). Sőt, a sárkány, a fenevad és a hamis próféta (ördögi háromság!) követeket, rábeszélő embereket (mai szóval: influenszereket) küld ki az egész földkerekségre, nagykoalíciót szerveznek a végső harcra Isten ellen, Harmagedónnál (Megiddó hegye). Kettős jelentése van ennek. Egyrészt, a Megiddó melletti síkon győzte le Sisera páncélos seregét Debóra, akiért a csillagok harcoltak (Bír 5), reváns lenne ezen a helyen győzni Isten ellen. A Sátán követői folyton bosszúért lihegnek. Másrészt, ez a harc az Isten nagy napjára esik. Prófétai kifejezés ez, az elbizakodott várakozások összeomlását, az istenellenesség bukását jelzi, amikor Isten féltékeny szeretete minden hamisságot elsöpör (Zof 1,18). Így omlik le majd végleg a nagy Babilon is, Isten országának ellenországa. Amit mi itt a mulandó időben elszenvedünk, Istennél már meglett.