„Így tehát most is van maradék...” Róm 11,1–10
1 Azt kérdem tehát: Elvetette Isten az ő népét? Szó sincs róla! Hiszen én is izráelita vagyok, Ábrahám utódai közül, Benjámin törzséből. 2 Isten nem vetette el az ő népét, amelyet eleve kiválasztott. Vagy nem tudjátok, mit mond az Írás Illésről, amikor Isten előtt vádat emel Izráel ellen: 3 „Uram, prófétáidat megölték, oltáraidat lerombolták, én maradtam meg egyedül, de nekem is az életemre törnek.” 4 Viszont mit mond neki az isteni kijelentés? „Meghagytam magamnak hétezer férfit, akik nem hajtottak térdet a Baalnak.” 5 Így tehát most is van maradék a kegyelmi kiválasztás szerint; 6 ha pedig kegyelemből van, akkor nem cselekedetekből, különben a kegyelem nem volna kegyelem. 7 Mi tehát a helyzet? Amire Izráel törekedett, azt nem érte el. A választottak azonban elérték, a többiek pedig megkeményíttettek, 8 amint meg van írva: „Adott nekik az Isten bódult lelket, olyan szemet, amellyel nem láthatnak, és olyan fület, amellyel nem hallhatnak mindmáig.” 9 Dávid is ezt mondja: „Asztaluk legyen számukra csapdává és hálóvá, megbotlássá és megtorlássá! 10 Homályosodjék el szemük, hogy ne lássanak, és hátukat görnyeszd meg örökre!”
Bibliaolvasó Kalauz – Nyilas Zoltán igemagyarázata
Ki kell mondanunk: Isten nem vetette el az ő népét! S hiszem, hogy az övéit ma sem veti el! „Így tehát most is van maradék...” (5). Az életben maradtak nagy krízisen mentek át, de életben maradtak. A biztató üzenet ez: Isten hagy maradékot az ő népében, sőt e maradék által újítja meg népét és munkálja üdvösséges tervét. A koronavírus okozta járvány időszakában mi itt vagyunk, élünk és megmaradtunk. A nekünk szóló kérdés: mire maradtunk meg?
RÉ 124 RÉ21 124
Húsvéti ének | 504 |Feltámadt a mi életünk
„Amikor az Úr szólni kezdett Hóseáshoz…” Hós 1
1 Ez az Úr igéje, amely Hóseáshoz, Beérí fiához szólt Uzzijjának, Jótámnak, Áháznak és Ezékiásnak, Júda királyainak az idejében és Jeroboámnak, Jóás fiának, Izráel királyának az idejében. 2 Amikor az Úr szólni kezdett Hóseáshoz, ezt mondta Hóseásnak az Úr: Menj, végy feleségül egy parázna nőt, és legyenek gyermekeid a paráznától, mert rútul paráználkodik ez az ország, hátat fordít az Úrnak. 3 Ő elment, és elvette Gómert, Diblajim leányát; az teherbe esett, és fiút szült neki. 4 Akkor ezt mondta neki az Úr: Nevezd el Jezréelnek, mert már csak egy kis idő, és megbüntetem Jéhú házát a jezréeli vérontás miatt, és véget vetek Izráel háza királyságának. 5 Azon a napon összetöröm Izráel íját Jezréel síkságán. 6 Gómer újból teherbe esett, és leányt szült. Akkor ezt mondta Hóseásnak az Úr: Nevezd őt így: „Nincs irgalom.” Mert nem leszek többé irgalmas Izráel házához, és nem bocsátok meg nekik. 7 Júda házához azonban irgalmas leszek, és megsegítem őket mint Uruk, Istenük. De nem íjjal, karddal és harccal, nem lovakkal és lovasokkal segítem meg őket. 8 Miután elválasztotta „Nincs irgalom” nevű leányát, újból teherbe esett, és fiút szült. 9 Az Úr pedig ezt mondta: Nevezd őt így: „Nem népem.” Mert nem vagytok az én népem, és én sem vagyok a tietek.
Az Ige mellett – Csűrös András igemagyarázata
(2) „Amikor az Úr szólni kezdett Hóseáshoz…” (Hós 1)
Fellibben a függöny, és az Ige bemutatja az Ószövetség egyik drámai történetének szereplőit. Jóbnál hirtelen következik be a tragédia; Hóseásnak kell együtt élnie vele. A szereplők mellett kibontakozik a dráma is. Már az elején lehet tudni, a konfliktus fő forrását: a próféta és a parázna nő házassága nem tartogat sok jót. A hitetlenség megjelenik a hívő otthonában. Ettől könnyen kihűl az imádság tüze. A szkeptikus és erkölcstelen hangoktól hangos házban nehéz az elcsendesedés. Ez nem egy nézeteltérés, hanem hatalmas szakadék tátong a férfi és a nő között. A bűn befészkeli magát a családi házba. A született gyermekek nevüket is erről a feszültségről kapják. A férj-feleség békétlensége nyomot hagy a gyermekek életén is. Eggyé válnak szüleik problémájával, és viszik tovább nevükben, életükben. Isten ítélete villámlik végig ennek a családnak az életén. De a történetnek itt nincs vége, sosincs itt vége. A „Nincs irgalom” Irgalommá lesz, a megvetett és eltaszított népet Isten úgy öleli magához, hogy belőle származik majd a Megváltó. Isten nem determinálja az ember életét, hanem hív a változásra. Nem mindig azt üzeni, amit hallani akarunk, de mindig üzeni: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek” (Mt 11, 28).