„A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért...” Mt 12,1–8
1 Abban az időben Jézus gabonaföldeken ment át szombaton, tanítványai pedig megéheztek, és kalászokat szakítottak le, és azt ették. 2 Amikor ezt meglátták a farizeusok, szóltak neki: Íme, tanítványaid olyat tesznek, amit szombaton nem szabad. 3 Ő pedig ezt válaszolta nekik: Nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor kísérőivel együtt megéhezett? 4 Bement az Isten házába, és a szent kenyereket ették meg, amelyeket nem lett volna szabad megennie sem neki, sem az ő kíséretének, hanem csak a papoknak. 5 Vagy nem olvastátok a törvényben, hogy szombaton a papok a templomban megszegik a szombatot, mégsem vétkeznek? 6 De mondom nektek, nagyobb van itt a templomnál! 7 Ha pedig értenétek, mit jelent ez: „Irgalmasságot akarok, nem áldozatot”, nem ítéltétek volna el azokat, akik nem vétkeztek. 8 Mert az Emberfia ura a szombatnak.
Bibliaolvasó kalauz – Hajdú Zoltán Levente
Jézus azt mondja: „A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért, tehát az Emberfia ura a szombatnak is” (Mk 2,27–28). „Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az” (2Kor 5,17). Az első teremtés és annak minden, az emberre vonatkozó kerete, szabálya Krisztusban új értelmet kapott. Erre mondja Jézus, hogy ő nem érvénytelenné akarja tenni a törvényt, hanem be akarja tölteni azt (vö. Mt 5,17–48). Ha valóban az övéi vagyunk, akkor az életünkkel képviselt szüntelen reformáció is arra mutat, ami őbenne örökkévaló.
RÉ 290 RÉ21 448
Zsoltár vasárnapra 18 Ó, én Uram, ki erőt adsz
„Bizony, az Úr nevét hirdetem…” 5Mózes 32,1–25
1 Figyeljetek, egek, hadd szóljak, a föld is hallja meg számnak mondásait! 2 Esőként szitáljon tanításom, harmatként hulljon mondásom, mint permet a zsenge fűre, záporeső a pázsitra. 3 Bizony az Úr nevét hirdetem, magasztaljátok Istenünket! 4 Kőszikla ő, tetteiben tökéletes, mert igazságos minden útja. Hű az Isten, nem hitszegő, igaz és egyenes ő. 5 Megromlottak, nem fiai már, hitványak; fonák és hamis ez a nemzedék. 6 Ez a hála az Úr iránt, bolond és esztelen nemzet?! Hisz atyád ő, aki megteremtett, ő alkotott és tett erőssé téged. 7 Emlékezz az ősidőkre, gondold csak át az előző nemzedékek éveit! Kérdezd meg atyádat, ő majd elbeszéli, a közötted élő véneket, ők majd igazolják: 8 Mikor a Felséges kiosztotta a népek örökségét, népekre osztva az emberek fiait, mikor kijelölte a nemzetek hazáját, kik annyian vannak, mint Izráel fiai, 9 akkor az ő népe maradt az Úr része, Jákób lett az ő kimért öröksége. 10 Puszta földön talált reá, kietlen, vad sivatagban. Körülvette, gondja volt rá, óvta, mint a szeme fényét, 11 ahogy a sas, röptetve a fészekalját, fiókái fölött repdes, úgy vette őt kiterjesztett szárnyaira, evezőtollán hordozva őt. 12 Az Úr vezette egymaga, nem volt vele idegen isten. 13 A föld magaslatain hordozta, a mező termésével etette. Mézzel táplálta a sziklából, olajjal a kősziklából. 14 A tehenek vaját, juhok tejét bárányok kövérjével, a básáni kosokat és bakokat a búzaliszt legjavával etted, és a szőlő vérét, a színbort ittad. 15 Meghízott Jesúrún, kirúgott a hámból – elhíztál, kövér vagy, hájat eresztettél! –, és elvetette Istent, alkotóját, elhagyta szabadító kőszikláját. 16 Idegen istenekkel tették féltékennyé, utálatosságokkal bosszantották őt. 17 Szellemeknek áldoztak, nem Istennek; isteneknek, akiket nem ismertek, újaknak, akik nemrég jöttek, akiket még nem féltek atyáitok. 18 Kőszikláddal, aki nemzett, nem törődtél; elfeledted Istent, aki világra hozott! 19 Látta ezt az Úr, s haragjában megutálta fiait és lányait, 20 és ezt mondta: Elrejtem az arcomat előlük, meglátom, mi lesz a végük! Állhatatlan nemzedék ez, fiak, akikben nincsen hűség. 21 Semmit érő istenekkel tettek féltékennyé, haszontalan bálványokkal bosszantottak engem. Semmit érő néppel teszem én is féltékennyé, bolond nemzettel bosszantom majd őket. 22 Mert tűz lobban fel haragomtól, perzselve lecsap a holtak hazájáig; megemészti a földet és ami azon termett, felgyújtja a hegyek alapjait. 23 Elhalmozom őket bajokkal, valamennyi nyilamat kilövöm reájuk, 24 az éhségtől elgyengülnek, láz emészti őket és keserű halál; vérengző vadakat eresztek rájuk és porban csúszó mérges kígyókat. 25 Kint fegyver gyilkol, bent meg a rémület: ifjat és szüzet, csecsemőt és vénembert egyaránt.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(3) „Bizony, az Úr nevét hirdetem…” (5Mózes 32,1–25)
Ilyen a hívő ember, mint Mózes. Közeledőben van halála, és ő egy gyönyörűséges énekben az Urat magasztalja. Ez az ének Isten Lelke által szól, ezért Isten Igéje, amely olyan, mint a harmat a zsenge fűre (1–2).
Ez az ének az Úr nevét magasztalja, mert Isten hűséges és igazságos, hűségében és igazságában kőszikla. Tehát Isten soha nem inog meg. Az Úr cselekvése mindig tökéletes, ezért ember soha nem vitatkozhat az Úrral (3–4). Urunk add, hogy mindenkor magasztalni tudjuk a Te nevedet, a kínok idején is! Urunk, csak a Teirántad való tiszteletünkben őrizz meg minket, mert akkor megtartó kegyelmedben vagyunk!
Mózes, ebben az énekében azt is megénekelte, amit az Isten parancsolt neki (5Mózes 31,19), hiszen a hívő ember, amikor Istenről szól, soha nem önmagából szól, hanem mindig az Istentől rábízott üzenet képezi szavainak tartalmát. Ezért a hívő ember bizonyságtétele, imádsága, de még hétköznapi beszéde sem öncélú fecsegés. Isten népe mindig Isten Igéjét hirdeti (3). Aki az Úr nevét magasztalja, az az ember az Úr nevét hirdeti, aki pedig az Úr nevét hirdeti, az Isten Igéjét szólja és nem önmagát reklámozza. Isten Igéje pedig nem más, mint maga Jézus Krisztus és az a megváltó szabadítás, amit Isten ajándékozott nekünk Őáltala.
Ez az ének Isten magasztalása után nagy szomorúsággal szól arról, hogy noha Isten hatalmasan hordozta népét, ez a nép mégis elromlott, bolonddá és esztelenné lett, elhagyta egyetlen Atyját, aki teremtette, alkotta és erőssé tette őt (5–9). Isten mégsem hagyta el hűtlen népét. Milyen gyönyörű tömörséggel fogalmazza meg Isten – népe iránti – örök hűségét ez az ének: „Mert az Úr része az Ő népe… kimért öröksége.” (9) Tehát Isten örökké szereti népét, mert Isten népének „örök része” maga az Úr, vagyis Isten önmagát adja népéért. Ez teljesedett be Jézus Krisztusban.
Ez a határtalan, örök szeretet azonban kötelez! Isten valódi gyermekeit mindig arra indítja Isten örök, minket megelőző kegyelme, hogy ettől kezdve engedelmesen az Ő dicsőségére és mások javára éljenek.