„börtönben lévő” 1Pt 3,18–22
18 Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, az Igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen minket, miután halálra adatott test szerint, de megeleveníttetett Lélek szerint. 19 Így ment el a börtönben levő lelkekhez is, és prédikált azoknak, 20 akik egykor engedetlenek voltak, amikor Isten türelmesen várakozott Nóé napjaiban a bárka készítésekor. Ebben kevés, szám szerint nyolc lélek menekült meg a vízen át. 21 Most pedig titeket is megment ennek képmása, a keresztség, amely nem a test szennyének lemosása, hanem könyörgés Istenhez jó lelkiismeretért a feltámadt Jézus Krisztus által, 22 aki miután felment a mennybe, Isten jobbján van, és alávettettek neki angyalok, hatalmasságok és erők.
Bibliaolvasó kalauz – Kónya Ákos igemagyarázata
Jézus Krisztus különleges küldetéséről szól ez a pár sor. Kereszthalála és feltámadása között a „börtönben lévő” (19) lelkeknek hirdette a kegyelmet. Van olyan ikon, amelyen ősszüleinket, Ádámot és Évát is így ábrázolják. Krisztus a feltámadás után felment az Atyához, ahol értünk könyörög. Mi is alászállhatunk néha a lelkünkben, és ha ott a mélyben mocsokkal találkozunk, akkor tudhatjuk, ő értünk imádkozik.
RÉ 321 MRÉ 196
„Szedd össze magad, szállj magadba…” Zofóniás 2
1 Térj magadhoz, szállj magadba, te, szemérmetlen nép, 2 mielőtt bekövetkezik az ítélet, mielőtt rátok tör az Úr izzó haragja, mielőtt rátok tör az Úr haragjának napja! Mert oly gyorsan jön az a nap, ahogyan a pelyva száll! 3 Keressétek az Urat mind, akik alázatosan éltek a földön, és teljesítitek a törvényeit! Törekedjetek az igazságra, törekedjetek az alázatra, talán oltalmat találtok az Úr haragjának napján! 4 Bizony, elhagyatott lesz Gáza, Askelón pedig pusztaság! Az asdódiakat fényes nappal hajtják el, az ekróniaknak írmagjuk sem marad. 5 Jaj a tengerpart lakóinak, a Krétából származó népnek! Így szól rólatok az Úr igéje: Kánaán, filiszteusok földje, elpusztítalak, lakatlan leszel! 6 Pásztorok legeltető helye és juhok karámja lesz a tengerpart. 7 Ez a vidék Júda házának maradékáé lesz, ők legeltetnek majd rajta, és Askelón házaiban heverésznek esténként, mert gondot visel róluk Istenük, az Úr, és jóra fordítja sorsukat. 8 Hallottam Móáb gyalázkodását és Ammón fiainak káromló szavait, amelyekkel gyalázták népemet, és területének rovására terjeszkedtek. 9 Ezért életemre mondom – így szól a Seregek Ura, Izráel Istene –, hogy úgy jár Móáb, mint Sodoma, Ammón fiai pedig, mint Gomora. Csalános terület lesz, sós gödör és pusztaság örökre. Kifosztja őket népem maradéka, és birtokukat elfoglalja megmaradt népem. 10 Így járnak gőgjük miatt, mert gyalázkodtak, és terjeszkedtek a Seregek Ura népének rovására. 11 Félelmetes dolgokat tesz majd velük az Úr, semmivé teszi a föld minden istenét. Akkor majd előtte borulnak le mindenütt az emberek, még a szigeteken lakó népek is. 12 Titeket is, etiópok, az Úr kardja sebez halálra! 13 Kinyújtja kezét észak felé, és elpusztítja Asszíriát. Ninivét pusztasággá teszi, kiszikkadt pusztává. 14 Csordákban lepi majd el mindenféle állat. Pelikán és bagoly is tanyázik az oszlopokon, hangosan rikoltoz az ablakokban. Omladék borítja a küszöböket, leválik a cédrusburkolat. 15 Ez lesz a vigadozó városból, amely biztonságban élt, és ezt gondolta magában: Nincs több olyan, mint én! Milyen pusztává lesz: vadak tanyájává! Aki csak arra jár, fölszisszen, és kezével legyint.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(1) „Szedd össze magad, szállj magadba…” (Zofóniás 2)
Isten féltő szeretettel szólítja meg népét, mert az Úrnak jogos a haragja, de mentő a szeretete felénk: „Szedd össze magad; szállj magadba!” (1)
Ez az isteni felszólítás, a maga képiességében önmagáért beszél, ugyanis amikor valaki elesett, és úgy összetörte magát, hogy tehetetlenül fekszik a padlón, akkor hiába mondom neki, hogy szedje össze magát és keljen fel! Legfeljebb annak belátására van esély, hogy az illető magába száll, és elfogadja a segítséget. Az élet igazán valós helyzetei azok, amikor rádöbbenünk, hogy már az emberi segítség sem elég, az Isten szabadító, megtartó, megváltó, újjászülő erejére van szükségünk. Ez a felismerés egy megtérésre vezető magunkba szállás, amit Isten Lelke munkál bennünk (1), amelyet Isten irgalma még időben elvégez az életünkben, amíg tart a kegyelmi idő, még mielőtt minden szétesne bűnünk és nyomorúságunk miatt, és még mielőtt Isten jogos ítélete, izzó haragja megelégelné mindazt, amit művelünk. Tart még a kegyelmi idő! Gyorsan ragadjuk meg a kegyelmet! (2)
Urunk, könyörülj, hogy megragadhassuk szabadító irgalmadat! Köszönjük, hogy kereshetünk Téged, mert Te már kerestél és megtaláltál minket, Jézus Krisztusban! Áldott légy, hogy a mi Urunkban újjászületve minden megváltozik: alázat, igazság és oltalom vesz körül bennünket (3).
Isten népe alázatos, mert ismeri és elismeri a maga semmi voltát Isten előtt és belátja az Úr ítéletének érvényét. Isten népének alázata tudja, hogy teljesen az isteni kegyelemtől függ az élete, ezért erre a kegyelemre mindenestől rábízza magát. Ez az alázat nem alázatoskodás, de az emberi kapcsolatokban is felvállalja a szelídséget, egy törtető, erőszakos világban.
Isten népe az igazságot cselekszi, mert elismeri az Úr akaratát és meghajlik az Úr egyetlen igazsága előtt, amely mindig tökéletes, szent akarat, és amely mindig az ember javát munkálja, életének teljességére.
Isten népe oltalmat talál az Úrnál, örök oltalmat egy bizonytalan és gonosz világban, üdvözítő oltalmat a halál árnyékának völgyében. Ez a kegyelem erős, biztonságosan rejti el azt, akit befogadott (Zsoltárok 18,3).
„Talán” oltalmat találtok, talán könyörül rajtatok az Úr – így fogalmaz a próféta (3). Ez a talán azt hirdeti, hogy Isten üdvözítő akarata nem függ az ember akaratától, vagyis a szabadulást teljesen a szabad isteni kegyelem ajándékozza nekünk. Ez az isteni „talán” ugyanakkor reménységre indít, bizonyosságra vezet, ha a feltámadott Urunkra tekintünk, akiben ez a „talán” tényleges szabadítássá lett.
Isten megtért népe számára nem vigasz, hogy a környező, szomszédos népek ugyanúgy Isten jogos ítélete alatt állnak (4–15). Ugyanakkor Isten megtért népe számára soha nem lehet elégtétel az, hogy majd Isten ítélete igazságot tesz, népét felemeli, és amit más népektől ítéletesen elvett, azt népének adja. Isten népének imádsága és szolgálata mindig az, hogy mások is leboruljanak az Úr előtt és Őt dicsőítve, békességben élhessünk végre egymás mellett, megbecsülve egymást és egymás sajátos kincseit, az Úrban (9–11). Ekkor végre vége lesz minden hergelésnek, provokációnak, hisztériának, gyűlöletnek, ellenségeskedő önzésnek, pusztító gonoszságnak és önhitt gőgnek (15). Ez már az Isten országának kiteljesedése, reménységünk tárgya.