„Áldott legyen Istened, az Úr, aki kedvét lelte benned,...” 1Kir 10
1 Sába királynője hallotta a hírét Salamonnak és az Úr nevének, ezért eljött, hogy próbára tegye őt találós kérdésekkel. 2 Megérkezett Jeruzsálembe igen tekintélyes kísérettel és tevékkel, amelyek balzsamot, igen sok aranyat és drágakövet hoztak. Elment Salamonhoz, és beszélt vele mindenről, amit kigondolt. 3 De Salamon megfelelt minden szavára; nem volt egyetlen olyan rejtvény sem, amelyikre a király ne tudott volna megfelelni. 4 Amikor Sába királynője látta Salamon nagy bölcsességét és a palotát, amelyet építtetett, 5 az asztalán levő ételeket, az udvari emberek ülésrendjét, a felszolgálók magatartását és öltözetét, pohárnokait, valamint égőáldozatát, amelyet az Úr házában szokott bemutatni, még a lélegzete is elállt, 6 és ezt mondta a királynak: Igaz volt, amit országomban hallottam dolgaidról és bölcsességedről, 7 de nem hittem azoknak a beszédeknek, míg magam el nem jöttem, és saját szememmel meg nem láttam. Még a felét sem mondták el nekem: bölcsességed és gazdagságod felülmúlja azokat a híreket, amelyek hozzám eljutottak. 8 Boldogok az embereid, és boldogok azok a szolgák, akik állandóan előtted állnak, és hallgatják bölcs szavaidat! 9 Áldott legyen Istened, az Úr, aki kedvét lelte benned, és Izráel trónjára ültetett! Mivel az Úr örökké szereti Izráelt, azért tett királlyá téged, hogy jogot és igazságot szolgáltass. 10 Azután adott a királynak százhúsz talentum aranyat, igen sok balzsamot és drágakövet. Sohasem hoztak annyi balzsamot, mint amennyit Sába királynője adott Salamon királynak. 11 Hírám hajói, amelyek aranyat hoztak Ófírból, igen sok ébenfát meg drágakövet is hoztak Ófírból. 12 A király az ébenfából oszlopokat készíttetett az Úr templomába és a királyi palotába, az énekeseknek pedig citerákat és lantokat. Sohasem hoztak, és nem is láttak annyi ébenfát azóta mind a mai napig. 13 Salamon király is adott Sába királynőjének mindent, ami megtetszett neki, és amit csak kért, még azon kívül, amit Salamon királyi módon ajándékozott neki. Azután visszatért országába szolgáival együtt. 14 Annak az aranynak a súlya, amely Salamonhoz évente befolyt, hatszázhatvanhat talentum volt, 15 azon kívül, ami az árusoktól és a kereskedők jövedelméből, valamint az arab királyoktól és a birodalom helytartóitól befolyt. 16 Csináltatott Salamon király kétszáz hosszú pajzsot vert aranyból: mindegyik hosszú pajzshoz hatszáz sekel aranyat használtak fel, 17 továbbá háromszáz kerek pajzsot vert aranyból: mindegyik kerek pajzshoz három mina aranyat használtak fel; ezeket a király a Libánon-erdő palotában helyezte el. 18 Csináltatott a király egy nagy elefántcsont trónt, és bevonatta színarannyal. 19 Hat lépcső vezetett a trónhoz. A trón háttámlája felül kerek volt, az ülőhely két oldalán pedig karfák voltak, és két oroszlánszobor állt a karfáknál. 20 Tizenkét oroszlánszobor állt a hat lépcső mindkét oldalán. Nem készült ilyen egyetlen más országban sem. 21 Salamon király minden ivóedénye aranyból volt, a Libánon-erdő palota minden edénye is tiszta aranyból volt, nem ezüstből, mert azt semmire sem becsülték Salamon idejében. 22 A király Tarsís-hajói ugyanis a tengeren Hírám hajóival jártak. Háromévenként érkeztek vissza a Tarsís-hajók, és aranyat, ezüstöt, elefántcsontot, majmokat meg pávákat hoztak. 23 Salamon király felülmúlta gazdagságban és bölcsességben a föld összes királyát. 24 Az egész földről igyekeztek Salamonhoz eljutni, hogy hallhassák bölcsességét, amelyet Isten adott a szívébe. 25 Ajándékot is hozott mindenki: ezüst- és aranytárgyakat, díszes ruhákat és fegyvereket, balzsamot meg lovakat és öszvéreket. Így ment ez évről évre. 26 Gyűjtött Salamon harci kocsikat és lovasokat. Ezernégyszáz harci kocsija és tizenkétezer lova lett, amelyeket a harci kocsik városaiba meg maga mellé, Jeruzsálembe rendelt a király. 27 A király elérte, hogy annyi lett Jeruzsálemben az ezüst, mint a kő, és annyi lett a cédrus, mint amennyi vadfügefa van az alföldön. 28 Salamonnak Egyiptomból, méghozzá Kevéből hozták a lovakat. A király kereskedői megszabott áron szerezték Kevéből: 29 egy harci kocsit hatszáz ezüstért hoztak el Egyiptomból, egy lovat pedig százötvenért. Ugyancsak az ő közvetítésükkel szállították tovább ezeket a hettita királyoknak és az arám királyoknak.
Bibliaolvasó kalauz – Pentaller Attila
Dél királynője példává lett (Mt 12,42), mert számára nem volt elég a hír, a leírt mondások, a megosztott történetek, hanem személyesen akarta megtapasztalni, egy ember bölcsessége miként alakíthatja át és gazdagíthatja meg környezetét. Mi már ahhoz indulhatunk, aki nagyobb Salamonnál, aki maga Isten Bölcsessége, hogy Isten Lelke beemeljen a Jézus körüli életgyógyulásba, és ne csak láthassuk, hanem részünk is legyen az ő népe jólétében (Zsolt 106,5). Ezért minden áldozatot érdemes meghoznunk!
RÉ 128 MRÉ 128
„…hogy hirdessék az Igét, és hogy a Tőle kapott hatalommal kiűzzék az ördögöket.” Márk 3,13–21
13 Azután felment a hegyre, és magához hívta, akiket akart; ők pedig odamentek hozzá. 14 Tizenkettőt pedig, akiket apostoloknak is nevezett, kiválasztott arra, hogy vele legyenek, és azután elküldje őket, hogy hirdessék az igét, 15 és hogy a tőle kapott hatalommal kiűzzék az ördögöket. 16 Kiválasztotta tehát a tizenkettőt: Simont, akinek a Péter nevet adta, 17 Jakabot, Zebedeus fiát és Jánost, Jakab testvérét, akiknek a Boanérgesz nevet adta, ami azt jelenti, mennydörgés fiai; 18 továbbá Andrást és Fülöpöt, Bertalant és Mátét, Tamást és Jakabot, Alfeus fiát, Taddeust és Simont, a Kananeust 19 és Júdás Iskáriótest, aki el is árulta őt. 20 Azután hazament, és ismét összegyűlt a sokaság, úgyhogy ők még enni sem tudtak emiatt. 21 Amikor ezt meghallották a rokonai, odamentek, hogy megfogják őt, mivel azt mondták: megzavarodott.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(14–15) „…hogy hirdessék az Igét, és hogy a Tőle kapott hatalommal kiűzzék az ördögöket.” (Márk 3,13–21)
A tanítványok elhívása előtt Jézus felment a hegyre (13). A hegy, Márknál, az imádság helye. Jézus imádkozott, mielőtt megszólította a tizenkét tanítványt. Ő, aki Isten Fia volt, és Isten akaratának teljes ismeretét bírta, emberként folyamatosan imádkozott, most a tanítványok elhívása előtt is, hogy Isten akaratának engedelmes cselekvője legyen mindvégig. Ha Ő így könyörgött, akkor nekünk szüntelenül imádkoznunk kell (1Thesszalonika 5,17), hogy az Úr követésében meg ne lankadjunk, ugyanakkor az Ő vezetésének bizonyossága miatt, mindig örömmel és reménységgel, csüggedés nélkül járjunk az úton.
Jézus, isteni hatalommal hívta el azokat, akiket akart (13). Jézus döntésében Isten szuverén, kiválasztó kegyelme ölt testet. Ez az isteni kiválasztás és elhívás emberi értelemmel felfoghatatlan csoda, de mindenben erőt ad, hiszen ettől az isteni szeretettől senki és semmi el nem választhat bennünket (Róma 8,38–39). Erre az elhívó szóra senki nem tudja azt mondani, hogy nem: a megszólított emberek csatlakoztak Jézushoz és az Ő tanítványai lettek (13).
Jézus tanítványának lenni azt jelentette, hogy a tanítványok mindenkor Jézussal voltak. Akkor ez, Jézus földi élete során, konkrét, látható együttlétet jelentett. A tanítványság lényege ma is ez; mindenkor Jézus közelében lenni, mindenkor Ővele, az Ő vezetésével cselekedni, az Ő követésében járni, bármit is teszünk (14).
A tanítványság jelentette Isten Igéjének hirdetését, amelyet látható jelek kísértek (14–15), vagyis miközben a tanítványok Isten Igéjét hirdették, Isten hatalma cselekedett, és emberek gyógyultak, tisztultak, megszabadultak. Rudolf Bohren említi az igehirdetésről írt könyvében, hogy ezekről az igehirdetést kísérő jelekről ma sem mondhatunk le, mert az Úr ma is hatalmasan cselekszik ott, ahol az Ő Igéje szól. Ezért az igehirdetést ma is jelek kísérik, az ma is Isten embermentő hatalmának kifejezése, az ma is „ördögűzés”.
Milyen vegyes csapat ez a tizenkettő (16–19), mégis ők az első tanúk, és Istennek úgy tetszett, hogy az egyház igehirdetése az ő bizonyságtételükre épüljön. Jézus evangéliumának ők a hirdetői, de az evangélium szabadító hatalmának nem ők a biztosítékai, hanem maga Jézus Krisztus.