„...jónak látta a Szentlélek és mi is...” ApCsel 15,22–35
22 Akkor az apostolok és a vének, az egész gyülekezettel együtt jónak látták, hogy férfiakat válasszanak ki maguk közül, és elküldjék őket Pállal és Barnabással Antiókhiába: mégpedig Júdást, akit Barsabbásnak hívtak, és Szilászt, akik vezető emberek voltak a testvérek között. 23 Ezt a levelet küldték velük: „Mi, az apostolok és a vének, a ti testvéreitek, az antiókhiai, szíriai és kilikiai pogány származású testvéreknek üdvözletünket küldjük! 24 Mivel meghallottuk, hogy közülünk egyesek megzavartak titeket, és szavaikkal feldúlták lelketeket – pedig mi nem adtunk nekik megbízást –, 25 egymás között egyetértésre jutva, jónak láttuk, hogy férfiakat válasszunk és küldjünk hozzátok a mi szeretett Barnabásunkkal és Pálunkkal, 26 olyan emberekkel, akik életüket tették kockára a mi Urunk Jézus Krisztus nevéért. 27 Elküldtük tehát Júdást és Szilászt, hogy ők maguk is elmondják nektek ugyanezt élőszóban. 28 Mert jónak látta a Szentlélek és mi is, hogy ne tegyünk több terhet rátok a szükségesnél: 29 hogy tartózkodjatok a bálványáldozati hústól, a vértől, a megfulladt állattól és a paráznaságtól. Ha ezektől őrizkedtek, jól teszitek. Legyetek egészségben!” 30 Ők tehát, miután útnak indították őket, lementek Antiókhiába, összehívták az egész gyülekezetet, és átadták a levelet. 31 Amikor felolvasták, megörültek a bátorításnak. 32 Júdás és Szilász, akik maguk is próféták voltak, sok beszéddel buzdították és erősítették a testvéreket. 33 Azután ott időztek még egy darabig, majd békességgel elbocsátották őket a testvérek azokhoz, akik küldték őket. 34 De Szilász jónak látta, hogy ott maradjon. 35 Pál és Barnabás pedig Antiókhiában maradt, többekkel együtt tanítva és hirdetve az Úr igéjét.
Bibliaolvasó kalauz – Csűry István igemagyarázata
„...jónak látta a Szentlélek és mi is...” (28). Az apostoli határozattal elindultak a küldöttek Jeruzsálemből, hogy Antiókhiában felolvassák azt. A zsidó és pogány származású keresztyének közösségének jelképes útja ez: van átjáró, amelyen lehet közlekedni. A bevezető gondolat az örökkévalóságra tekint, mert a Szentlélek hitelesíti. Isten áldását adta az apostolok gyűlésére és határozatára. Az egyház jövendője ebben áll: ha jónak látja a Teremtő, ha Krisztus vállalja és a Szentlélek megerősíti, akkor a mi álláspontunknak is van alapja. Egyébként nincs!
RÉ 377 MRÉ 161
„Vétkeztünk…” Bírák 10,6–18
6 Izráel fiai ismét azt tették, amit rossznak lát az Úr, mert a Baalokat és az Astartékat, Arám, Szidón, Móáb meg az ammóniak és a filiszteusok isteneit tisztelték. Az Urat pedig elhagyták, és nem tisztelték. 7 Ezért fellángolt az Úr haragja Izráel ellen, és kiszolgáltatta őket a filiszteusoknak meg az ammóniaknak. 8 Ezek nyomorgatták és gyötörték Izráel fiait abban az időben tizennyolc éven át, mindazokat az izráelieket, akik a Jordánon túl, az emóriak földjén, Gileádban laktak. 9 Az ammóniak már a Jordánon is átkeltek, hogy Júdával, Benjáminnal és Efraim házával is harcoljanak; Izráel tehát igen szorongatott helyzetbe került. 10 Ekkor így kiáltottak az Úrhoz segítségért Izráel fiai: Vétkeztünk ellened, mert elhagytuk Istenünket, és a Baalokat tiszteltük. 11 Az Úr pedig ezt mondta Izráel fiainak: Vajon Egyiptomból, az emóriaktól, az ammóniaktól, a filiszteusoktól 12 vagy a szidóniaktól, Amáléktól és Máóntól nem én szabadítottalak-e meg benneteket, amikor sanyargattak titeket, és énhozzám kiáltottatok segítségért? 13 Ti mégis elhagytatok engem, és más isteneket tiszteltetek. Ezért nem szabadítalak meg többé benneteket! 14 Menjetek, és kiáltsatok segítségért azokhoz az istenekhez, akiket választottatok, szabadítsanak meg benneteket azok a szükség idején! 15 Izráel fiai ekkor azt mondták az Úrnak: Vétkeztünk. Tégy velünk bármit, ahogy jónak látod, csak ments most meg bennünket! 16 Majd eltávolították maguk közül az idegen isteneket, és újra az Urat tisztelték. Az Úr pedig megelégelte Izráel nyomorúságát. 17 Ekkor fegyverbe szólították az ammóniakat, és azok tábort ütöttek Gileádban. Összegyülekeztek Izráel fiai is, és Micpában ütöttek tábort. 18 A nép és Gileád vezérei azt kérdezték egymástól: Ki az az ember, aki harcba mer szállni az ammóniakkal? Az lesz a feje Gileád összes lakójának!
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(10) „Vétkeztünk…” (Bírák 10,6–18)
Amikor otthonra találunk, akkor körbevesznek minket a szomszédok. Az otthon attól otthon, hogy az ember ott védettségben, oltalomban, békében él a szeretteivel. Ezért építünk kerítést, ültetünk elé sövényt, kifejezve a hely intimitását. Az otthon fontos: a mennyei haza, az üdvösséges megérkezés előíze az. A jó szomszédság nélkülözhetetlen feltétele az otthon biztonságának és békességének. Ismerek olyan hívő családot, akik a nagy küzdelmekkel felújított otthonukat, a szülői örökséget, az elviselhetetlen szomszéd miatt kényszerültek eladni, hogy mindent újrakezdjenek, valahol máshol. Őket, akik régóta ott éltek, űzték el a nemrég odaköltözött szomszédok. Mivel ők hitben jártak, volt egy határ, amit ők nem léptek át a folytonos veszekedésben, és krisztusi módon ők léptek, ők mentek, máshol keresve az otthon békességét.
Miért van az, hogy ebben a világban, szelídséggel látszólag csak veszíteni lehet? Miért van az, hogy ha nyitunk a szomszédok felé, akkor előbb-utóbb belemásznak az életünkbe? Miért van az, hogy amikor krisztusi szeretettel meghallgatjuk őket, akkor az a veszély fenyeget minket, hogy mi tanuljuk el, ebben a nyitottságban, az ő szokásaikat, az ő hitüket; ahelyett, hogy mi erősödnénk a saját kincseinkben? A nyitottságban sok fenyegetés, sok veszély, sok kísértés is van a vétekre. Nem értem, hogy miért elvárás ma, a nyitottság kultúrájában, a teljes önfeladás, amit ráadásul a krisztusi szeretet testet öltésének tüntetnek fel. Azt sem értem, hogy egyesek miként rajonganak távoli kultúrákért, a magukét meg nem ismerik és semmire sem becsülik! Eszembe jut az a jelenet, amikor az egyik ismerősöm – akihez betörtek, mindenét felforgatták, értékeit elvitték – indulattal említette nekem: „Ez még egyszer nem fog előfordulni, mert az otthonomat megvédem! Annyi mindent elvesznek tőlem, időmet, erőmet, valójában az életemet is; az otthonomat, a legfontosabb értékeimet, nem adom!”
Igénk szerint nem ez a hűséges kiállás a vétek, hanem annak ellenkezője, a hűtlenség a vétek. Isten népét körbevették az idegen népek: nyugatról a filiszteusok, keletről az ammóniak, azoktól északra a midjániak, azoktól délre a móábiak. Mindegyik nép fenyegette Isten népét, Isten által nekik adott otthonát. Leginkább az fenyegette őket, hogy eltanulták az idegen népek szokásait, isteneiket tisztelték, miközben egyre nagyobb függésbe kerültek ezektől. „Barátkozásuk” életveszélyessé lett, hűtlenséggé, hitetlenséggé. Itt először kiált fel, a Bírák könyvében, Isten népe úgy – kétszer is –: „Vétkeztünk!” Eddig csak ijedtükben kiáltottak az Úrhoz, most bűnbánattal teszik ezt. Kitartottak a bűnbánatban. Tetteikben is bűnbánatot tartottak: eltávolították az idegen isteneket maguk közül…