„...ne terheljük meg azokat a pogányokat, akik megtérnek az Istenhez...” ApCsel 15,12–21
12 Ekkor elcsendesedett az egész gyűlés, és meghallgatták Pált és Barnabást, amint elbeszélték, milyen nagy jeleket és csodákat tett általuk Isten a pogányok között. 13 Amikor elhallgattak, megszólalt Jakab, és ezt mondta: Testvéreim, férfiak, hallgassatok meg! 14 Simon elbeszélte, hogyan gondoskodott már kezdetben Isten arról, hogy a pogányok közül népet szerezzen magának. 15 És ezzel egyeznek a próféták szavai, amint meg van írva: 16 „Ezután visszatérek, és felépítem Dávid leomlott sátorát, romjait is felépítem, és helyreállítom azt, 17 hogy keresse az emberek maradéka az Urat, és mindazok a népek, amelyeket tulajdonomnak neveztem. Így szól az Úr, aki ezeket 18 öröktől fogva ismertté tette.” 19 Ezért én úgy gondolom: ne terheljük meg azokat a pogányokat, akik megtérnek Istenhez, 20 hanem rendeljük el nekik, hogy tartózkodjanak a bálvány okozta tisztátalanságtól, a paráznaságtól, a megfulladt állattól és a vértől. 21 Mert Mózesnek ősidőktől fogva minden városban megvannak a hirdetői, hiszen a zsinagógákban minden szombaton olvassák.
Bibliaolvasó kalauz – Csűry István igemagyarázata
„...ne terheljük meg azokat a pogányokat, akik megtérnek az Istenhez...” (19). Jakab megszólalása nem jelenti a pogány megtérők előnyben részesítését. Sokkal inkább annak a meghatározását, hogy mi a lényeges, és mi a közömbös a Krisztus követésében. A közömbös mellőzése nem könnyelmű tett, hanem a lényeges határozottabb hangsúlyozása és következetes kivitelezése. A megtérő először örvendjen a kegyelem miatt a bűnök megbocsátásának. A cselekedetek megterhelést jelentenének, de üdvösséget nem hozhatnak.
RÉ 368 MRÉ 248
„Abímelek után fölkelt Izráel megszabadítására az issakárbeli Tólá…” Bírák 10,1–5
1 Abímelek után fölkelt Izráel megszabadítására az issakárbeli Tólá, Dódó fiának, Púának a fia. Sámírban, Efraim hegyvidékén lakott. 2 Huszonhárom évig volt Izráel bírája. Azután meghalt, és eltemették Sámírban. 3 Őutána a gileádi Jáír következett, és huszonkét évig volt Izráel bírája. 4 Volt neki harminc fia, akik harminc szamárcsikón jártak. Volt harminc városuk Gileád földjén, amelyeket Jáír sátorfalvainak neveznek még ma is. 5 Azután meghalt Jáír, és eltemették Kámónban.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(1) „Abímelek után fölkelt Izráel megszabadítására az issakárbeli Tólá…” (Bírák 10,1–5)
Már régóta tudom, akikről alig, vagy keveset hallok, azok végeznek békés, építő, áldott szolgálatot; ott növekszik az Isten országa. Mi eleve rossz mérce szerint értékelünk: arra figyelünk, aki sokat nyüzsög és látványos eredményeket mutat fel, aztán mindig kiderül, hogy a nyüzsgés feszültségeket támasztott, amelyek azonnal betörik a látványos eredmények kirakatait.
A mai igeszakaszra tekintve hajlamosak vagyunk Tólá és Jáír bírákat „kis” bíráknak, jelentékteleneknek nevezni, csak azért, mert röviden szól róluk és „eseménytelen idejükről” Isten Igéje: csak név, származás, lakhely feltüntetésével, szolgálati éveik és haláluk említésével. Abímelekről, meg Gedeonról is hosszú fejezeteket írtak, tele eseményekkel; de milyen eseményekkel! Nekünk ma már a csendes építkezés nem esemény; az ilyenben részt vállaló „vezető szolgák” fajsúlytalan emberek! Nagy baj ez.
Tólá és Jáír bírák idejében, „Abímelek után” (1), negyvenöt éven keresztül békesség volt az országban (2–3). Abímelek gyarló korszaka után valóban Isten szabadítása volt a békesség eme tartós korszakát megteremteni, amelyben Tólá és Jáír bírák lehettek Isten eszközei (1). Ebben a békességben gyarapodott az ország. Erre utal Jáír harminc fia és harminc szamara. Ahol nem harci ménen száguldanak a nyugtalanul többre vágyók, hogy maguknak nevet és vagyont szerezzenek, ott az Isten mindenkinek gyarapodást ajándékoz, megerősödik a nagy család, Isten áldott életrendje (4). Tólá és Jáír bírák felkelése, szabadító tevékenysége nem harcot jelent, hanem az Isten áldott rendjének, igazságának, békességének megteremtését és megbecsülését, egy gyalázatos korszak után (1).
Boldog az, aki békében él, békés gyarapodás ideje alatt, miközben maga is ezt a békességet szolgálja, az Isten országát építve, egészen haláláig, hogy ez a békesség kiteljesedjen rajta, a Krisztusban. Ne tartsuk unalmasnak, középszerűnek, jelentéktelennek az ilyen szolgákat és időszakokat, mert ez az igazi Krisztus-követés, ez az, ami igazán jelentős, a többi csak öncélúan és halálosan harsány. Nem is tudjuk, milyen boldogok vagyunk?