„Miért egyeztetek meg abban, hogy próbára teszitek az Úr Lelkét?” ApCsel 5,1–11
1 Egy ember, név szerint Anániás, feleségével, Szafirával együtt eladott egy birtokot, 2 és az árából feleségének tudtával félretett magának, egy részét pedig elvitte, és az apostolok lába elé tette. 3 Péter azonban így szólt: Anániás, miért szállta meg a Sátán a szívedet, hogy hazudj a Szentléleknek, és félretegyél magadnak a föld árából? 4 Vajon nem a tiéd volt-e, amíg el nem adtad, és miután eladtad, nem te rendelkeztél-e az árával? Mi indította szívedet ilyen cselekedetre? Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek. 5 Amint meghallotta Anániás ezeket a szavakat, összeesett, és meghalt. Nagy félelem szállta meg mindazokat, akik ezt hallották. 6 Az ifjak pedig felálltak és betakarták őt, majd kivitték és eltemették. 7 Mintegy három óra múlva a felesége is bement, mit sem tudva a történtekről. 8 Péter megkérdezte tőle: Mondd meg nekem, ennyiért adtátok el a földet? Ő így felelt: Igen, ennyiért. 9 Péter így szólt hozzá: Miért egyeztetek meg abban, hogy próbára teszitek az Úr Lelkét? Íme, azok, akik a férjedet eltemették, az ajtó előtt állnak, és kivisznek téged. 10 Az asszony pedig azonnal összeesett a lába előtt, és meghalt. Amikor bejöttek az ifjak, halva találták, kivitték őt is, és eltemették a férje mellé. 11 Nagy félelem szállta meg az egész gyülekezetet és mindazokat, akik hallották ezeket.
Bibliaolvasó kalauz – Hajdú Zoltán Levente
Anániás és Szafira története nem a pénzről szól. Hanem miről? A hamisságról, a látszatokról, a képmutatásról. Arról, hogy akár nagyon sokat is lehet adni, lehet úgy adni, hogy az ember azzal ítéletet von a saját fejére. Tehát a kérdés nem az, hogy adsz-e, vagy hogy mennyit áldozol az Isten ügyére, hanem az, hogy ezt hogyan teszed. Emberek elismerését sajnos sokszor ki lehet vívni a látszatokkal is. Isten azonban a lelket vizsgálja, a szív őszinte odaszánását.
RÉ 217 MRÉ 301
„…mutassatok be égőáldozatot az Úrnak…” 4Mózes 28,16–31
16 Az első hónapban, a hónap tizennegyedik napján van az Úr páskája, 17 és ennek a hónapnak a tizenötödik napján van az ünnep. Hét napig kovásztalan kenyeret kell enni. 18 Az első napon tartsatok szent összejövetelt. Ne végezzetek semmiféle foglalkozáshoz tartozó munkát! 19 Tűzáldozatul mutassatok be égőáldozatot az Úrnak: két bikaborjút, egy kost és hét egyéves bárányt, amelyek hibátlanok legyenek. 20 A hozzájuk tartozó ételáldozat olajjal gyúrt finomliszt legyen: egy bikához háromtized, a koshoz kéttized vékával adjatok, 21 a hét bárányhoz pedig bárányonként egy-egy tizedet adjatok. 22 Vétekáldozatul mutassatok be egy bakot, hogy engesztelést szerezzen nektek. 23 Ezeket a reggeli égőáldozaton, az állandó égőáldozaton kívül készítsétek el. 24 Ugyanígy készítsétek el mindennap, hét napon át kedves illatú tűzáldozatként az Úr eledelét. Az állandó égőáldozaton kívül kell ezeket elkészíteni a hozzájuk tartozó italáldozattal együtt. 25 A hetedik napon is tartsatok szent összejövetelt. Ne végezzetek semmiféle foglalkozáshoz tartozó munkát! 26 Az első termés napján, amikor új ételáldozatot mutattok be az Úrnak, azaz a hetek ünnepén tartsatok szent összejövetelt. Ne végezzetek semmiféle foglalkozáshoz tartozó munkát, 27 hanem mutassatok be kedves illatú égőáldozatul az Úrnak két bikaborjút, egy kost és hét egyéves bárányt. 28 A hozzájuk tartozó ételáldozat olajjal gyúrt finomliszt legyen: mindegyik bikához háromtized vékával, a koshoz kéttized vékával, 29 a hét bárányhoz pedig bárányonként egy-egy tized vékával adjatok. 30 Egy kecskebakot is mutassatok be, hogy engesztelést szerezzen nektek. 31 Az állandó égőáldozaton és az ahhoz tartozó ételáldozaton kívül készítsétek el ezeket a hozzájuk tartozó italáldozattal együtt. Az állatok hibátlanok legyenek.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(19) „…mutassatok be égőáldozatot az Úrnak…” (4Mózes 28,16–31)
A páska ünnepéről itt a kötelezően bemutatandó áldozatok tekintetében olvashatunk. Vegyük számba ezeket az áldozatokat. A páskaünnep első napja és záró napja szombatra esett, akkor be kellett mutatni a nyugalom napjára rendelt, „heti áldozatokat” (28,9–10). A páskaünnep további hat napján ugyancsak bemutatták a „havonkénti újholdra előírt” áldozatokat (28,14; 19–22). Ezek mellett, a kötelezően előírt „napi”, reggeli és esti áldozatokat is be kellett mutatni (23–24). Ha megnézzük az égőáldozatok, étel- és italáldozatok követelményeit; ennyi áldozatnál mindez egy tekintélyes mennyiséget jelentett, sok előkészületet, sok munkát. Az egész lebonyolítása szinte felfoghatatlan. Az embert folyamatosan az elégtelenségére, a bűneire, valamint Isten szabadító irgalmára emlékeztette ez az áldozati kultusz.
A páska ünnepén szent összegyülekezést kellett tartani és semmi foglalkozáshoz illő munkát nem volt szabad végezni (25). Ez a hét ugyanakkor nagyon munkás lehetett, hiszen számtalan áldozatot kellett előkészíteni; de ilyenkor mindenki az Úr szabadítására emlékezve, azért hálát adva, abból töltekezve serénykedett, hálaadó szívvel! Aki úgy „pihen”, hogy csak az Úr ügyében szolgálva is tevékeny, az hétköznapi feladatihoz is mennyei erőt kap.
Az ember földi élete akkor áldott élet, ha tevékeny élet, békésen tevékeny és építő élet: az ünnepekre készülve, ünnepelve, és a hétköznapokban is tevékeny… A rengeteg áldozat és vér kiontása ugyanakkor mégis arra utal, hogy valami „itt” még nagyon nem békés, nem rendezett. Minden ünneplésünkben és tevékenységünkben ott van valami rettenetes, valami halandó, valami töredékes, amit újra és újra meg kell ismételni; mint ahogy a gyomosodó kertet újra és újra kapálni kell. Egy fiatal, neves színész elég nyers őszinteséggel fogalmazott az egyik interjúban: „Ez az egész élet sokszor olyan értelmetlennek tűnik, olyan macerás minden, még a legkisebb dolgok is, a nagy kínokról most ne is beszéljünk…”
Csak Jézus Krisztusban marad abba a nyugtalanság, az örökös áldozathozatal. Csak Jézus Krisztusban adatik nyugalom, pihenés, néha még az állandó tevékenységtől is. Csak Jézus Krisztusban szűnik meg a „vérontás”, hiszen az Ő tökéletes, egyetlen áldozata arra indít minket, hogy ne áldozzunk be senkit. Életünk hálaáldozat, de ne legyünk annyira gőgösek, hogy azt gondoljuk: önfeláldozásunk oldja majd meg a világ gondjait. Erre csakis a krisztusi megváltó szeretet képes. Az Úr szabadítása a miénk!