előző nap következő nap

„...amit láttunk és hallottunk” ApCsel 4,13–22

13 Amikor látták, milyen bátran beszél Péter és János, és felfogták, hogy írástudatlan és iskolázatlan emberek, elcsodálkoztak. Azt is megtudták, hogy Jézussal voltak, 14 de mivel látták, hogy velük együtt ott áll a meggyógyult ember is, semmit sem szólhattak ellenük. 15 Felszólították tehát őket, hogy menjenek ki a nagytanács elől, és így tanakodtak egymás között: 16 Mit tegyünk ezekkel az emberekkel? Mert hogy nyilvánvaló csoda történt általuk, azt tudja Jeruzsálem minden lakója, és nem is tagadhatjuk. 17 De hogy tovább ne terjedjen a nép között, fenyegessük meg őket, hogy többé ne szóljanak az ő nevében egyetlen embernek se. 18 Miután tehát behívták őket, megparancsolták, hogy egyáltalán ne beszéljenek és ne tanítsanak Jézus nevében. 19 Péter és János azonban így válaszolt nekik: Ítéljétek meg ti magatok, vajon igaz dolog-e Isten szemében, hogy inkább rátok hallgassunk, mint Istenre! 20 Mert nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk. 21 Azok pedig, miután megfenyegették, elbocsátották őket, mivel semmi lehetőséget nem találtak arra, hogy megbüntessék őket, a nép miatt, mivel mindenki dicsőítette az Istent a történtekért, 22 hiszen több mint negyvenéves volt az az ember, akin a gyógyításnak ez a csodája történt.

Bibliaolvasó kalauz – Hajdú Zoltán Levente

Mint ahogyan Jeremiás próféta beszélt a csontjaiba rekesztett tűzről (Jer 20,9), úgy tesz bizonyságot Jézus két tanítványa arról, hogy az Úr rájuk bízta a tanúságtételt. Tegnap az idealizált helyzetekről volt szó. Pedig mi nem csak helyzeteket, de embereket is hajlamosak vagyunk idealizálni! „Könnyű volt Péternek és Jánosnak, hiszen ők Jézus tanítványai voltak!” – mondhatnánk. Te nem vagy az? A mi korunk mai csodái, hitbeli megtapasztalásai, vagy akár akadályoztatásai közepette ránk nem az bízatott, hogy elmondjuk, „...amit láttunk és hallottunk” (20)?

RÉ 380 MRÉ 403

„Vedd magad mellé Józsuét…” 4Mózes 27,12–23

12 Az Úr ezt mondta Mózesnek: Menj föl ide az Abárím-hegyre, és tekintsd meg azt a földet, amelyet Izráel fiainak adtam. 13 Ha megtekintetted, te is odakerülsz elődeid mellé, ahogy odakerült testvéred, Áron, 14 mert fellázadtatok parancsom ellen a Cin-pusztában, amikor perlekedett a közösség, és nem mutattátok fel szentségemet előttük azoknál a vizeknél, Meríbá vizeinél, Kádésban, a Cin-pusztában. 15 Ekkor Mózes így beszélt az Úrhoz: 16 Az Úr, a minden embernek lelket adó Isten rendeljen egy férfit a közösség élére. 17 Az legyen előttük jártukban-keltükben, vezesse harcba és vezesse haza őket, hogy ne legyen az Úr közössége olyan, mint a juhok, melyeknek nincsen pásztora. 18 Az Úr ezt mondta Mózesnek: Vedd magad mellé Józsuét, Nún fiát, aki rátermett ember. Tedd rá kezedet, 19 állítsd Eleázár pap és az egész közösség elé, és előttük iktasd be tisztébe. 20 Adj át neki a méltóságodból, hogy hallgasson rá Izráel fiainak egész közössége. 21 De Józsué álljon majd mindig Eleázár pap elé, és ő kérjen neki az úrímmal döntést az Úrtól. A kapott parancs szerint induljon majd harcba, és a kapott parancs szerint térjen haza Izráel fiaival, az egész közösséggel együtt. 22 Mózes úgy cselekedett, ahogyan megparancsolta neki az Úr. Maga mellé vette Józsuét, odaállította Eleázár pap és az egész közösség elé, 23 rátette a kezét, és beiktatta tisztébe, ahogyan Mózes által megmondta az Úr.

Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata

(18) „Vedd magad mellé Józsuét…” (4Mózes 27,12–23)

Mózes eljuthatott az Ígéret Földjének határáig, de ő sem mehetett be oda. Mózest is megkísértette ugyanis az engedetlenség, népével együtt, amikor Isten cselekvését, a dicsőséget magának akarta tulajdonítani (14; 4Mózes 20,10).

Mózes hűséges szolgája volt az Úrnak, minden gyarlósága ellenére. Mózes a hit hőse volt (Zsidókhoz írt levél 11,23–29); de lám, megtántorodnak a legkülönbek is (Ézsaiás 40,30). Az Úr nem vetette el Mózest. Többször hangsúlyozta már az Úr Igéje Mózesnek, hogy küldetése az Ígéret Földjének határáig tart. Munkánk, hűségünk, erőfeszítésünk gyümölcseit nem mindig élvezhetjük mi magunk; ha mégis, az annál nagyobb kegyelem. A legnagyobb ajándék, az örök hazatérés, a megérkezés a színről színre látásra (Zsidókhoz írt levél 11,14–16). Nem jutalom alatt, hanem kegyelem alatt vagyunk, „itt” engedelmességben élve is csak azt tettük, ami a kötelességünk volt (Lukács 17,10; 12–14).

Mózes továbbra is felelősséget érzett népe iránt, ezért az Úrtól kért utódot: olyat, akiben az Isten Lelke van; aki pásztora a népének, nem pedig harcosa és menedzsere; aki pásztori lelkülettel vezet; akit tisztel a nép, akinek – minden pásztori lelkülete ellenére –méltósága van, akit tisztelnek; valamint akit az Úr törvénye szerinti külső rendben beiktatnak hivatalába (15–21).

Mózes átadta szolgálatát. Aki hitben jár, az tud félreállni, az tud teljesen kivonulni, és csendben örülni az életnek, elrendezve a saját dolgait. Mózes még erre is kapott időt (22–23).