„Ki tudja, talán megkönyörül rajtam az Úr…” 2Sám 12,15–23
15 Ezután hazament Nátán. Az Úr pedig súlyos betegséggel verte meg a gyermeket, akit Úriás volt felesége szült Dávidnak. 16 Dávid könyörgött Istenhez a gyermekért; böjtöt tartott Dávid, és amikor hazament, a földön fekve töltötte az éjszakát. 17 Udvarának a vénei odaálltak melléje, hogy fölemeljék a földről, de ő nem engedte, és nem is evett velük semmit. 18 A hetedik napon meghalt a gyermek. A szolgák azonban nem merték megmondani Dávidnak, hogy meghalt a gyermek, mert ezt gondolták: Hiszen amikor még élt a gyermek, és szóltunk hozzá, akkor sem hallgatott a szavunkra. Hogyan mondjuk meg neki, hogy meghalt a gyermek?! Még valami bajt csinál! 19 Dávid azonban látta, hogy szolgái maguk között sugdolóznak, és rájött Dávid, hogy meghalt a gyermek. Megkérdezte Dávid a szolgáit: Meghalt a gyermek? Meghalt – felelték. 20 Ekkor fölkelt Dávid a földről, megfürdött, megkente magát, ruhát váltott, majd bement az Úr házába, és leborult. Azután hazament, és kérte, hogy tegyenek eléje ételt, és evett. 21 Akkor ezt kérdezték a szolgái: Miért tetted ezt? Amíg élt a gyermek, böjtöltél és sírtál, de most, hogy meghalt a gyermek, fölkelsz és eszel? 22 Ő így felelt: Amíg a gyermek élt, böjtöltem és sírtam, mert ezt gondoltam: Ki tudja, talán megkönyörül rajtam az Úr, és életben marad a gyermek. 23 De most, hogy meghalt, miért böjtöljek? Vissza tudom-e még hozni őt? Én megyek majd őhozzá, de ő nem tér vissza hozzám.
Bibliaolvasó kalauz – Benke György igemagyarázata
„Ki tudja, talán megkönyörül rajtam az Úr…” (22). Súlyos bűnbe esett Dávid király, halálos bűnbe (3Móz 20,10). Utolérte bűne büntetése: kicsi gyermeke haldoklik. A bűn, a bűnök nem maradnak büntetés nélkül. Isten irgalma még ebben a helyzetben is nagy: megkönyörül Dávidon, ő maga életben marad. Könyörög gyermekéért, amíg van valami remény gyógyulásáért. A gyermek azonban meghal, és Dávid el tudja engedni gyermekét. Isten ehhez is megadja az erőt.
RÉ 461 MRÉ 298
„De Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok…” 1Korinthus 15,1–11
1 Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok. 2 Általa üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, ahogy én hirdettem is nektek, hacsak nem hiába lettetek hívőkké. 3 Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam: hogy Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint, 4 eltemették, és feltámadt a harmadik napon az Írások szerint, 5 és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. 6 Azután megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak. 7 Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak. 8 Legutoljára pedig, mint egy torzszülöttnek, megjelent nekem is. 9 Mert én a legkisebb vagyok az apostolok között, aki arra sem vagyok méltó, hogy apostolnak nevezzenek, mert üldöztem Isten egyházát. 10 De Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok, és hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló, sőt többet fáradoztam, mint ők mindnyájan; de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme. 11 Azért akár én, akár ők: így prédikálunk, és így lettetek hívőkké.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(10) „De Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok…” (1Korinthus 15,1–11)
Az Isten kegyelme a húsvéti örömhír: feltámadott az Úr, legyőzte a halált, üdvösségünk van! (2) Minden istentiszteleten erre emlékezünk, ezt a szent örökséget vesszük át az előttünk jártaktól, ezért adunk hálát, ebben a hitben erősödünk, az örök élet örömében részesülünk; miközben a feltámadott Úr, ma is megjelenik közöttünk, velünk van, minden napon (1–8).
Az Isten kegyelméből vagyunk azok, akik vagyunk (10). Ez alázatra int bennünket. Mindent Istentől kaptunk. Naponta mondjunk köszönetet az Úr ajándékaiért! Azért kaptuk az Úr ajándékait – tehetséget, szépséget, okosságot, hivatást, pozíciót, hatalmat –, hogy ezekkel mind az Ő dicsőségét szolgáljuk! Minden nap, minden területen a feltámadott Jézus Krisztus megváltó szeretetét éljük és hirdessük! Naponta végezzük örömmel azt, amibe az Úr állított bennünket; minden nehézség ellenére is örömmel! Ne felejtsük el: jutalmunk, hogy tehetjük; kegyelem az is, amíg tehetjük; hűséggel tegyük! Amikor eljön az idő, hittel engedjük el azt, amit Isten már kivett a kezünkből!
Isten hozzánk való kegyelme nem lesz hiábavalóvá (10). Ő munkál bennünk és általunk. A mi fáradozásunk Őáltala nem lesz hiábavalóvá (15,58). Sokat fáradozunk! A feltámadott Úr végzi el azt, hogy fáradozásaink mindig az evangélium ügyét szolgálják, így a magunk helyén, hittel „prédikáljunk” (11). Miért fáradozunk, miben fáradunk el, minek végzése közben merülünk ki? A mindennapi, magas szintű egzisztencia biztosítása nagy feladat. Az élet élvezetének feltételeit előteremteni is fárasztó kihívás. Ám, ha csak a jóléti, még többet és többet birtokolni akaró kultúra céljainak a kiszolgálása során fáradunk el, akkor hiábavaló a gürcölésünk. A feltámadott Jézus Krisztus nem engedi, hogy életünk csak önmagunkért és a mindennapiért fáradozzon! Ő földi utunk minden helyzetét és küzdelmét az evangélium örökkévaló ügyének boldog szolgálatába állítja. Így életünk már most az örök élet részévé lesz.