„…akik engem megvetnek, gyalázatra jutnak” 1Sám 2,11–36
11 Ezután Elkáná hazament Rámába. A gyermek pedig az Úr szolgája lett Éli főpap felügyelete alatt. 12 Éli fiai azonban elvetemült emberek voltak, nem törődtek az Úrral, 13 sem azzal, hogy a papoknak a törvény szerint mi járt volna a néptől. Ha ugyanis valaki áldozatot mutatott be, odament a templomszolga, amikor a húst főzték, kezében egy háromágú villával, 14 és beleszúrta az üstbe vagy fazékba, bográcsba vagy lábosba, és elvette a pap mindazt, ami a villára akadt. Így bántak egész Izráellel, amikor odajártak Sílóba. 15 Sőt mielőtt elfüstölögtették volna a kövérjét, odament a templomszolga, és ezt mondta az áldozó embernek: Adj a papnak sütni való húst, mert nem fogad el tőled főtt húst, csak nyerset! 16 És ha azt felelte neki az az ember, hogy előbb el kell füstölögtetni a kövérjét, és csak azután veheti el, amit megkíván, akkor ezt mondta neki: Most add ide, mert ha nem, erőszakkal is elveszem! 17 Igen nagy volt tehát az ifjak vétke az Úr előtt, mert megutálták az emberek az Úrnak szóló áldozatot. 18 Sámuel pedig végezte szolgálatát az Úr előtt, és ifjú létére gyolcs éfódot viselt. 19 Anyja egy kis ruhát szokott készíteni, és évről évre elvitte neki, amikor férjével együtt fölment az évenkénti áldozat bemutatására. 20 Éli pedig megáldotta Elkánát feleségével együtt, és ezt mondta: Adjon neked az Úr utódot ettől az asszonytól a felajánlott helyett, akit felajánlott az Úrnak! Azután hazamentek. 21 És az Úr rátekintett Annára, s az teherbe esett, és még három fiút és két lányt szült. A gyermek Sámuel pedig az Úrnál növekedett. 22 Éli igen öreg volt. Meghallotta, hogy mi mindent tesznek fiai egész Izráellel, és hogy azokkal az asszonyokkal hálnak, akik a kijelentés sátrának a bejáratánál teljesítenek szolgálatot. 23 Mondta is nekik: Miért csináltok ilyeneket? Mert hallom gonosz dolgaitokat az egész néptől. 24 Ne tegyétek, fiaim, mert hallom, hogy nem jó hírt terjesztenek rólatok az Úr népe körében. 25 Ha ember vétkezik ember ellen, akkor Isten a döntőbíró, de ha az Úr ellen vétkezik valaki, ki merne ott döntőbíró lenni? De nem hallgattak apjuk szavára, mert úgy tetszett az Úrnak, hogy megöli őket. 26 A gyermek Sámuel pedig nőttön-nőtt, és kedves volt mind az Úr előtt, mind az emberek előtt. 27 És eljött Istennek egy embere Élihez, és így szólt hozzá: Ezt mondta az Úr: Világosan kijelentettem magamat atyád háza népének, amikor Egyiptomban, a fáraó házában voltak. 28 Izráel valamennyi törzse közül őt választottam ki a papi tisztségre, hogy feljárjon oltáromhoz, illatáldozatot mutasson be, és viselje az éfódot színem előtt. Atyád háza népének adtam Izráel fiainak minden tűzáldozatát. 29 Miért tiporjátok lábbal véresáldozatomat és ételáldozatomat, amelyeket e hajlék számára rendeltem? Miért becsülöd fiaidat többre, mint engem, és miért hizlaljátok magatokat népem, Izráel minden áldozatának a legjavával? 30 Ezért így szól az Úr, Izráel Istene: Bár határozottan megmondtam, hogy a te házad népe, a te családod fog örökké színem előtt járni, most mégis így szól az Úr: Nem így lesz! Mert akik engem dicsőítenek, azoknak dicsőséget szerzek, de akik engem megvetnek, gyalázatra jutnak. 31 Eljön az idő, amikor összetöröm erődet és családod erejét, és nem lesz öregember a házadban. 32 Majd meglátod e hajlék romlását a sok jó helyett, amit tettem volna Izráellel. Bizony nem lesz öregember soha a házadban. 33 Egyvalakit nem irtok ki oltárom mellől, hogy ne epesszem el egészen a szemed és gyötörjem halálra a lelkedet. De a többiek, a te házad népe a legszebb férfikorban fog majd meghalni. 34 Ez lesz számodra a jel, amely majd a két fiadon, Hofnín és Fineáson bekövetkezik: egy napon halnak meg mindketten. 35 De támasztok majd magamnak hűséges papot, aki szívem és lelkem szerint cselekszik. Építek neki maradandó házat, és az én fölkentem előtt jár minden időben. 36 És aki megmarad házad népéből, eljön majd, leborul előtte egy kis pénzért és egy darab kenyérért, és ezt mondja: Fogadj fel engem bármilyen papi tisztségre, hogy ehessem egy falat kenyeret!
Bibliaolvasó kalauz – Varga Róbert igemagyarázata
Éli fiai miatt megutálták Isten ügyét az emberek, de nem csak rájuk volt ez igaz (17). Aki megveti a hitet és Istent tagadó életet él, annak szembe kell néznie a következményekkel. Isten hosszan tűr, de egyszer eljön az ítélet napja (4,10). Isten az idők végén elküldte Jézust. Ő az, aki a leghűségesebb főpap, próféta, a világ és az emberiség megmentője. Isten szerető szíve, lelke akarata szerint cselekedett. Engedelmes volt a kereszthalálig. A szerető Isten nem gyalázatot készített az em-bernek, hanem új életet Jézus kereszthalála által.
RÉ 212 MRÉ 304
„…örökölni fogja a világot.” Róma 4,13–25
13 Mert Ábrahám vagy az utóda nem a törvény, hanem a hitből való igazsága alapján részesült abban az ígéretben, hogy örökölni fogja a világot. 14 Hiszen ha a törvény alatt élők az örökösök, akkor üressé lett a hit, és hiábavaló az ígéret, 15 mivel a törvény csak Isten haragjához vezet. Ahol azonban nincs törvény, ott nincs törvényszegés sem. 16 Azért hitből, hogy kegyelemből legyen, és így bizonyos legyen az ígéret Ábrahám minden utóda számára: nemcsak a törvényből valóknak, hanem az Ábrahám hitét követőknek is. 17 Ő, ahogyan meg van írva: „sok nép atyjává tettelek téged”, mindnyájunk atyja Isten színe előtt, akiben hitt, aki megeleveníti a holtakat, és létre hívja a nem létezőket. 18 Reménység ellenére is reménykedve hitte, hogy sok nép atyjává lesz, ahogyan megmondatott: „Ilyen sok lesz a te utódod!” 19 Mert hitében nem gyengült meg, amikor arra gondolt, hogy százesztendős lévén, elhalt már saját teste, és Sára méhe is elhalt. 20 Isten ígéretében nem kételkedett hitetlenül, sőt megerősödött a hitben dicsőséget adva Istennek, 21 és teljesen bizonyos volt afelől, hogy amit Isten ígér, azt meg is tudja tenni. 22 Ezért Isten ezt „be is számította neki igazságul”. 23 De nem egyedül érte van megírva, hogy „beszámította neki igazságul”, 24 hanem értünk is, akiknek majd beszámítja, mert hiszünk abban, aki feltámasztotta a halottak közül Jézust, a mi Urunkat, 25 aki halálra adatott bűneinkért, és feltámasztatott megigazulásunkért.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(13) „…örökölni fogja a világot.” (Róma 4,13–25)
– Milyen az élő hit? A válaszért nézzünk Ábrahámra, aki a hit példája! Ő hitt a teremtő és újjáteremtő, megelevenítő Istenben, aki legyőzte a halált, a kárhozatot, az értelmetlen semmit, és világosságra hozta az elmúlhatatlan életet (17). Ábrahám reménység híján és reménységgel hitt az Úr megelevenítő hatalmában és ígéreteiben: akkor is, amikor a tények, a számítások, a vizsgálatok, a totálisan elveszettnek tűnő helyzetek, „testi szemekkel” nézve ellent mondani látszottak az Isten megtartó szeretetének. Ábrahám nem gyengült meg a hitében (18–19), még akkor sem, amikor ő maga, testében és lelkében megrendült is (1Mózes 22,1–14), mert hitét Isten kifogyhatatlan kegyelme és nem a saját erőfeszítése táplálta (16). Vagyis Ábrahám mindvégig kitartott a hitében (Máté 24,13); sőt, folyamatosan erősödött abban; ezt pedig nem magának, hanem Istennek tulajdonította, az Úrnak adva ezért dicsőséget (21).
– Az élő hit megtart. Ezt úgy fejezi ki a mai Ige, hogy aki hitben jár, annak igaza van, az jól dönthetett, az örökölni fogja a világot; vagyis Isten népe, Isten gyermeke nem szégyenülhet meg, nem veszhet el, még akkor sem, ha megszégyenítik (Zsoltárok 25,1–2). A világ öröksége kapcsán az örökségen van a hangsúly: örök életünk van, és az élet teljességét kapjuk meg, mindazt, amit itt a bűn nyomorúsága miatt nem élhettünk meg. Minden megújul, ha hitben járunk! Jézus halálra adatott bűneinkért és feltámasztatott megigazulásunkért, üdvösségünkért (24).
– Könyörögjünk ezért az élő hitért! Minden elveszik, ha nincs élő, Jézus Krisztusba vetett hitünk! (13–14) Mit küzdünk, acsarkodunk, háborúzunk azért, hogy „megnyerjük a világot”, vagy annak egy minél nagyobb darabját, és annál inkább kifolyik a kezünkből az élet, a fiatalság, az élvezet, a hatalom, a pozíció. A lelkünkben pedig kárt vallunk (Máté 16,26). Ábrahám hitéről érettünk szól Isten Igéje (22–25). Ami akkor szólt, ma is és örökké érvényes!