„…felemelte arcomat az Úr” 1Sám 2,1–10
1 Akkor így imádkozott Anna: Örömöt szerzett szívemnek az Úr, felemelte arcomat az Úr. Tudok már mit felelni ellenségeimnek, mert szabadításodnak örvendezhetek. 2 Nincs olyan szent, mint az Úr, rajtad kívül senki sincsen, nincs olyan kőszikla, mint a mi Istenünk. 3 Ne beszéljetek oly sokat büszkén, gőgösen, ne hagyja el szátokat kérkedés! Hiszen mindentudó Isten az Úr, és ő teszi mérlegre a tetteket. 4 A hősök íja összetörik, de akik a földre rogytak, az erő övét kötik magukra. 5 A jóllakottak elszegődnek a betevő falatért, de akik éheztek, folyton ünnepelnek. Hetet szül, aki meddő volt, és gyászol, akinek sok fia volt. 6 Az Úr megöl és megelevenít, letaszít a sírba, és újra felhoz onnét. 7 Az Úr tesz szegénnyé és gazdaggá, megaláz és felmagasztal. 8 Fölemeli a porból a szűkölködőt, és kiemeli a szemétből a szegényt, az előkelők közé ülteti, és örökségül főhelyet ad neki. Mert az Úréi a föld oszlopai, rájuk helyezte a földkerekséget. 9 Híveinek lépteit ő vigyázza, de a bűnösök a sötétben vesznek el. Senkit sem tesz hőssé a maga ereje. 10 Összetörnek, akik az Úrral perbe szállnak, mennydörög ellenük az égben. Megítéli az Úr az egész földet, de királyát megerősíti, felkentjének hatalmat ad.
Bibliaolvasó kalauz – Varga Róbert igemagyarázata
„...felemelte arcomat az Úr" (1). Annának a meddőség minden életerejét „elszívta". Abban a korban meddőség esetén „titkos bűnre" gyanakodtak. Amikor megszületett Sámuel, Anna hitének ereje is megújult. Átélte, hogy Isten az, aki „letaszít a sírba, és újra felhoz onnét" (6), ő „tesz szegénnyé és gazdaggá" (7), minden az ő kezében van. Egészség, betegség, élet, halál, sőt a jövő is. Bízz Istenben, mert „híveinek lépteit ő vigyázza..." (9).
RÉ 133 MRÉ 133
„…mit ért el Ábrahám, a mi ősatyánk a saját erejéből?” Róma 4,1–12
1 Mit mondjunk tehát, mit ért el Ábrahám, a mi ősatyánk a saját erejéből? 2 Ha ugyanis Ábrahám cselekedetekből igazult volna meg, akkor volna mivel dicsekednie, de nem Isten előtt. 3 De mit mond az Írás? „Hitt Ábrahám Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul.” 4 Aki fáradozik, annak a bért nem jutalomként számítják, hanem azért, mert tartoznak azzal. 5 Aki pedig nem fáradozik, hanem hisz abban, aki megigazítja az istentelent, annak Isten a hitét számítja igazságul. 6 Ahogyan Dávid is azt az embert mondja boldognak, akinek Isten cselekedetek nélkül tulajdonít igazságot: 7 „Boldogok, akiknek megbocsáttattak törvényszegéseik, és akiknek elfedeztettek bűneik. 8 Boldog az az ember, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít.” 9 Most tehát ez a boldognak mondás csak a körülmetélteknek szól-e, vagy a körülmetéletleneknek is? Mert azt mondjuk, hogy Ábrahámnak Isten a hitet számította be igazságul. 10 De milyen állapotában fogadta el őt igaznak: körülmetélten vagy körülmetéletlenül? Nem körülmetélten, hanem körülmetéletlenül. 11 Sőt a körülmetélkedés jelét is körülmetéletlenül tanúsított hite igazságának pecsétjéül kapta, hogy atyja legyen minden körülmetéletlen hívőnek, és az igazság azoknak is beszámíttassék; 12 és hogy atyja legyen azoknak a körülmetélteknek is, akik nemcsak körül vannak metélve, hanem nyomába is lépnek atyánk, Ábrahám körülmetéletlenül tanúsított hitének.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(1) „…mit ért el Ábrahám, a mi ősatyánk a saját erejéből?” (Róma 4,1–12)
– Mit ért el Ábrahám a saját erejéből? Ravasz László írja: „Ábrahám hitt Isten képtelen, észfeletti, lehetetlen ígéreteiben, és ezzel elvette az ígéretben felajánlott kegyelmet.” Ábrahámot a hite által, és nem a cselekedete, nem a teljesítménye által tekintette Isten igaznak (1Mózes 15,6). A hit sem érdem, hiszen Ábrahám hite, amellyel megragadhatta Isten ígéreteit, maga is a kegyelemi állapot jele (1–5). Ábrahám hite nem a sajátja, hanem Isten ajándéka.
– Mit ért el Ábrahám a saját erejéből? A hit indította el Ábrahámot az Ígéret Földje felé, azaz Ábrahám hitéből, Isten akaratának engedelmes cselekvése következett. Ez a cselekvés soha nem maradéktalan, hanem mindig hiányos, a hívő ember életében is. Mégis boldog a hívő ember, mert tudja, hogy Isten nem tulajdonít neki bűnt (Zsoltárok 32,1–2), ami csak megerősíti őt a még engedelmesebb cselekvésben (6–8). Ábrahám életében minden kegyelem, Isten ajándéka, és nem a saját erejének terméke.
– Mit érhettünk el mi, a saját erőnkből? Az a legnagyobb hitetlenség és nyomorúság, amikor életünk sikereit, eredményeit, hitünk és szolgálatunk gyümölcseit magunknak tulajdonítjuk. Vigyázzunk, mert észre sem vesszük, hogy újra és újra kísért bennünket ez a veszély, és már-már behálóz az önhittség és önigazság pókja! Hamar kiderül, hogy mire képes az ember a saját erejéből: elég egy váratlan fordulat, egy nagy próbatétel, egy súlyos betegség; és máris látjuk a magunk életének hiányosságát, elégtelenségét, gyengeségét. A hit az a mennyei ajándék, amely mindenkor látja saját életének nyomorúságát; de látja a szabadítást is, Istenünk krisztusi, megváltó szeretetét!
*
– Mikor történt az, hogy Ábrahámnak a hitét tulajdonította igazságul az Isten? Még a körülmetélkedése előtt. Ennélfogva Ábrahám a hívő pogányoknak is ősatyja, nem csak a zsidóknak. Sőt, a zsidóknak sem a körülmetélkedésben ősatyjuk Ábrahám, hanem a hitben. Ábrahám tehát minden hívő atyja (9–12).