„Naomi pedig fogta a gyermeket, ölébe vette, és ő lett a dajkája” Ruth 4
1 Bóáz odament a városkapuhoz, és leült. És amikor arra ment az a közeli rokon, akiről Bóáz beszélt, ezt mondta: Kerülj erre, ülj ide, testvérem! Az odament, és leült. 2 Azután maga mellé vett Bóáz tíz embert a város vénei közül, és ezt mondta: Üljetek ide! És azok leültek. 3 Ekkor azt mondta Bóáz a legközelebbi rokonnak: Naomi, visszatérve Móáb mezejéről, el akarja adni azt a szántóföldet, ami a rokonunk, Elímelek birtokrésze volt. 4 Azt gondoltam, hogy tudomásodra hozom, és megmondom: vedd meg az itt ülők előtt, népem vénei előtt! Ha vállalod a rokoni kötelezettséget, vállald; de ha nem vállalod, mondd meg nekem, hadd tudjam! Mert rajtad kívül nincs más közeli rokon, utánad már én következem. Ő így szólt: Vállalom. 5 De Bóáz ezt mondta: Amikor a szántóföldet megveszed Naomitól, a móábi Ruthot, az elhunyt feleségét is el kell venned, hogy az elhunyt nevét fenntartsd az örökségében. 6 Erre a legközelebbi rokon azt felelte: Azt nem tudom magamra vállalni, mert akkor a saját örökségemet teszem tönkre. Vállald magadra az én rokoni kötelezettségemet, mert én nem tudom vállalni! 7 Régente Izráelben úgy erősítettek meg minden rokoni kötelezettséggel vagy cserével kapcsolatos ügyet, hogy az egyik fél lehúzta a saruját, és odaadta a másiknak. Ez volt a hitelesítés módja Izráelben. 8 Akkor tehát a legközelebbi rokon azt mondta Bóáznak: Vedd meg te magadnak! Majd lehúzta a saruját. 9 Ekkor azt mondta Bóáz a véneknek és az egész népnek: Ti vagytok a tanúim, hogy én ma megvettem Naomitól mindazt, ami Elímeleké volt, és mindazt, ami Kiljóné és Mahlóné volt. 10 Sőt a móábi Ruthot, Mahlón feleségét is feleségül veszem, hogy fenntartsam a meghaltnak a nevét örökségében, hogy ki ne vesszen a meghaltnak a neve testvérei közül lakóhelyének a kapujából. Ti vagytok most ennek a tanúi. 11 A kapuban levő egész nép ezt mondta a vénekkel együtt: Tanúk vagyunk! Adja az Úr, hogy ez az asszony, aki a házadba megy, olyan legyen, mint Ráhel és Lea, akik ketten építették föl Izráel házát. Gyarapodjál Efrátában, legyen híres a neved Betlehemben! 12 Legyen olyan a házad, mint Pérec háza, akit Támár szült Júdának, annak az utódnak a révén, akit majd az Úr ad neked ettől a fiatalasszonytól! 13 Így vette el Bóáz Ruthot, és az a felesége lett. Bement az asszonyhoz, és az Úr megadta neki, hogy teherbe essen, és fiút szült. 14 Akkor ezt mondták az asszonyok Naominak: Áldott az Úr, aki nem hagyott most téged rokoni támasz nélkül! Legyen híres a neve Izráelben! 15 Legyen ő életed megújítója, és gondviselőd öregkorodban! Hiszen menyed szülte őt, aki szeret téged, és többet ér neked hét fiúnál. 16 Naomi pedig fogta a gyermeket, ölébe vette, és ő lett a dajkája, 17 úgyhogy a szomszédasszonyok, amikor nevet adtak neki, azt mondták: Fia született Naominak! És elnevezték őt Óbédnak. Ő volt Dávid apjának, Isainak az apja. 18 Ez Pérec nemzetsége: Pérec nemzette Hecrónt, 19 Hecrón nemzette Rámot, Rám nemzette Ammínádábot, 20 Ammínádáb nemzette Nahsónt, Nahsón nemzette Szalmónt, 21 Szalmón nemzette Bóázt, Bóáz nemzette Óbédot, 22 Óbéd nemzette Isait, Isai pedig nemzette Dávidot.
Bibliaolvasó kalauz – Pótor Imre igemagyarázata
„Naomi pedig fogta a gyermeket, ölébe vette, és ő lett a dajkája" (16). Van-e ettől fontosabb és boldogítóbb nagyszülői „hivatás", mint ölbe venni az unokát és dajkálni? Imádkozni érte, majd később vele is. Megismertetni vele Megváltónk drága nevét! Naomi a menye gyermekének lett áldott „nagymamája". Asszonytársai mondták neki Óbédról: „Legyen ő életed megújítója, és gondviselőd öregkorodban! Hiszen menyed szülte őt, aki szeret téged, és többet ér neked hét fiúnál" (Ruth 4,15). Az idős asszony áldott lett, és áldássá lett a kicsi gyermek és egész családja javára.
RÉ 195 MRÉ 170
„Mert a törvény cselekedeteiből nem fog megigazulni egyetlen halandó sem…” Róma 3,1–20
1 Mi tehát a zsidó előnye? Vagy mi a körülmetélés haszna? 2 Minden szempontból sok! Elsősorban az, hogy Isten rájuk bízta igéit. 3 De mi van akkor, ha némelyek hűtlenné váltak? Vajon az ő hűtlenségük hűtlenné tenné Istent? 4 Szó sincs róla! Sőt azt kell mondanunk: Isten igaz, viszont „minden ember hazug”, amint meg van írva: „Igaz légy beszédeidben, és győzedelmes, amikor vádolnak téged.” 5 Ha pedig a mi gonoszságunk teszi nyilvánvalóvá Isten igazságát, mit mondjunk? Emberi módon szólok: igazságtalan az Isten, hogy kiönti ránk haragját? 6 Szó sincs róla! Hiszen akkor hogyan ítélné meg Isten a világot? 7 Mert ha Isten igazsága az én hazugságom által lett naggyá az ő dicsőségére, akkor miért kell még nekem bűnösként megítéltetnem? 8 Vagy talán igaz az, amivel rágalmaznak minket, és amit állítanak némelyek, hogy tudniillik ezt mondjuk: Tegyünk rosszat, hogy jó következzék belőle? Az ilyeneket méltán sújtja az ítélet! 9 Hogyan van tehát? Különbek vagyunk? Egyáltalán nem! Hiszen előbb már bebizonyítottuk, hogy zsidók is, görögök is mind bűn alatt vannak, 10 amint meg van írva: „Nincsen igaz ember egy sem, 11 nincsen, aki értse, nincsen, aki keresse Istent. 12 Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem. 13 Nyitott sír a torkuk, nyelvükkel ámítanak, kígyóméreg az ajkukon; 14 szájuk átokkal és keserűséggel van tele. 15 Lábuk gyors a vérontásra, 16 romlás és nyomorúság jár a nyomukban, 17 és a békesség útját nem ismerik: 18 Isten félelmével nem törődnek.” 19 Tudjuk pedig, hogy amit a törvény mond, azt a törvény hatálya alatt élőknek mondja, hogy elnémuljon minden száj, és az egész világ vétkessé legyen Isten előtt. 20 Mert a törvény cselekedeteiből senki sem fog megigazulni őelőtte. Hiszen a törvényből csak a bűn felismerése adódik.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(20) „Mert a törvény cselekedeteiből nem fog megigazulni egyetlen halandó sem…” (Róma 3,1–20)
– Isten törvénye: tükör. Azért adta Isten a törvényt, hogy felismerjük, milyen nagy a mi bűnünk és nyomorúságunk (Heidelbergi Káté 2. kérdés-felelet). Mindannyian elhajlottunk: zsidók és nem zsidók, egykor éltek és ma élők, hitetlenek és hívők egyaránt (9–12). Ha hitben járva gyönyörködünk is az Isten törvényében, így szándékosan nem vétkezünk az Isten rendje ellen; a tagjaink, az ösztöneink akkor is foglyul ejtenek a bűnnek (Róma 7,22–24). Isten törvénye azért adatott, hogy elnémuljon minden dicsekvő száj. Mindannyian ítélet alatt vagyunk. A törvény cselekedetei által nem állhatunk meg Isten előtt, mert a törvényből csak a bűn felismerése adatik (19–20).
– Hangsúlyozni kell, hogy itt nagyobb kísértésnek vannak kitéve a hívők, mint a hitetlenek. Hitben járva: tartsunk önvizsgálatot! Bizony naponta vétkezünk, mi hívők: gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással. Félelmetesen ítéletes az önigazult hívők magabiztossága. Ezek igazából a hitet is érdemszerző cselekedetnek tartják, ehhez kizárólagos tanrendszert és kegyességi gyakorlatokat kapcsolnak, mintha ezek üdvözítenének. Akik pedig ettől eltérnek, azok – szerintük – a kárhozat gyermekei.
– A hit nem érdem. A hit kegyelemből fakad. Nem a hit teszi lehetővé a kegyelmet, hanem a kegyelem ajándékozza a hitet, amivel megragadhatjuk az Isten kegyelmét. Hitben járva: csak Jézus Krisztust látjuk egyedül (Máté 17,8), aki szív szerint késszé és hajlandóvá tesz bennünket, hogy ezentúl Őneki éljünk. Minden kegyelem! Isten kegyelméből virágzik ki egyedül, a gyümölcstermően hívő élet (Zsoltárok 1,2–3).