„Ne félj hát, leányom, mindent megteszek érted, amit csak mondasz, hiszen... derék asszony vagy” Ruth 3
1 Egyszer azt mondta neki az anyósa, Naomi: Leányom, majd én keresek neked otthont, ahol jó dolgod lesz. 2 Nézd csak: Bóáz, a rokonunk, akinek a szolgálóleányaival voltál, ma éjjel árpát tisztít a szérűn. 3 Mosakodj meg, kend meg magad, vedd föl a ruhádat, és menj le a szérűre! Ne mutatkozz az előtt a férfi előtt, amíg be nem fejezte az evést és az ivást! 4 Amikor lefekszik, jegyezd meg a helyet, ahol lefekszik, azután menj oda, hajtsd fel a takarót a lábánál, és feküdj oda! Ő majd megmondja neked, hogy mit csinálj. 5 Ruth azt mondta neki: Megteszem mindazt, amit mondasz. 6 Le is ment a szérűre, és mindent úgy csinált, ahogyan az anyósa parancsolta. 7 Bóáz evett, ivott, és jól érezte magát; azután elment, lefeküdt a garmada szélén. Ruth ekkor odalopódzott, felhajtotta lábánál a takarót, és odafeküdt. 8 Éjféltájban a férfi fölriadt és megfordult. Akkor vette észre, hogy egy asszony fekszik a lábánál. 9 Megkérdezte: Ki vagy te? Az így felelt: Én vagyok Ruth, a te szolgálóleányod. Terítsd rá ruhád szárnyát szolgálóleányodra, mert te vagy a legközelebbi rokonunk! 10 Ekkor azt mondta Bóáz: Áldjon meg az Úr, leányom! Hűségedet most még jobban megmutattad, mint korábban, mert nem jártál az ifjak után, sem szegény, sem gazdag után. 11 Ne félj hát, leányom, mindent megteszek érted, amit csak mondasz, hiszen mindenki tudja népem kapujában, hogy derék asszony vagy. 12 Igaz ugyan, hogy közeli rokon vagyok, de van egy nálam közelebbi rokonod is. 13 Maradj itt éjszakára, és ha holnap az vállalja érted a rokoni kötelezettségét, hát vállalja! De ha nem akarja vállalni érted a rokoni kötelezettséget, akkor, az élő Úrra mondom, én vállalom! Feküdj hát itt reggelig! 14 Visszafeküdt hát a lábához reggelig. De fölkelt, mielőtt az emberek fölismerhették volna egymást, mert Bóáz úgy gondolta: Ki ne tudódjék, hogy ez az asszony idejött a szérűre! 15 Akkor ezt mondta: Add csak a rajtad levő nagykendőt, és tartsd ide! Ő odatartotta, Bóáz pedig kimért hat mérték árpát, és feladta a vállára; ő maga pedig bement a városba. 16 Amikor Ruth hazaért az anyósához, az megkérdezte: Mi történt, leányom? Ő pedig elbeszélte neki mindazt, amit a férfi vele tett, 17 majd ezt mondta: Ezt a hat mérték árpát adta nekem ezekkel a szavakkal: Ne menj üres kézzel az anyósodhoz! 18 Naomi akkor azt mondta: Maradj nyugton, lányom, amíg meg nem tudod, hogyan dől el ez a dolog. Mert nem nyugszik az a férfi, amíg végére nem jár még ma ennek a dolognak.
Bibliaolvasó kalauz – Pótor Imre igemagyarázata
„Ne félj hát, leányom, mindent megteszek érted, amit csak mondasz, hiszen... derék asszony vagy" (11). Bóáz kifejezésre juttatja, milyen fontos számára Ruth. Kedvesen szól hozzá, biztosítva arról, hogy befogadták, otthon van. Jézus Krisztus mondja tanítványainak: „Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek" (Jn 15,14). Jézusnak olyan fontosak vagyunk, hogy az életét adta értünk. Vele közösségben örök életünk, üdvösségünk van.
RÉ 34 MRÉ 34
„…ha tehát mást tanítasz, magadat nem tanítod?” Róma 2,17–29
17 Ha pedig te zsidónak nevezed magadat, aki a törvényre hagyatkozol, és Istennel dicsekszel, 18 és ismered az ő akaratát, és el tudod dönteni, mi a helyes, hiszen megtanultad a törvényből; 19 és meg vagy győződve arról is, hogy te a vakok vezetője vagy, a sötétben járók világossága, 20 az oktalanok nevelője, a kiskorúak tanítója, mert tied a törvényben megtestesült ismeret és igazság: 21 ha tehát mást tanítasz, önmagadat nem tanítod? Aki hirdeted: ne lopj, lopsz? 22 Aki azt mondod: ne paráználkodj, paráználkodsz? Aki utálod a bálványokat, templomrabló vagy? 23 Aki a törvénnyel dicsekszel, törvényszegéseddel meggyalázod Istent? 24 Bizony „miattatok gyalázzák Isten nevét a népek között”, amint meg van írva. 25 A körülmetélkedés valóban használ, ha megtartod a törvényt, de ha törvényszegő vagy, akkor körülmetéltséged körülmetéletlenséggé lett. 26 Ha pedig a körülmetéletlen megtartja a törvény rendelkezéseit, nem számít-e Isten előtt a körülmetéletlensége körülmetéltségnek? 27 És a származása szerint körülmetéletlen is, aki betölti a törvényt, megítél majd téged, aki az Írás és a körülmetélés ellenére törvényszegő vagy. 28 Mert nem az a zsidó, aki külsőleg az, sem nem az a körülmetélkedés, amely a testen, külsőleg látszik; 29 hanem az a zsidó, aki belsőleg az, és az a körülmetélkedés, amely a szívben van, Lélek szerint és nem betű szerint. Az ilyen dicsérete nem emberektől van, hanem Istentől.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(21) „…ha tehát mást tanítasz, magadat nem tanítod?” (Róma 2,17–29)
– Isten Igéje leleplez minket: fölényesek, önteltek vagyunk. Másokat tanítunk, intünk az Istennek kedves, szent életre; miközben a mi életünket tetten érhető a bűnök terhelik. Mit ér: ismerni az Isten akaratát, ha ez az ismeret nem válik életté? (17–23) Miattunk, hívő hiteltelenek miatt, gyalázzák az Isten nevét a világban (24). Keresztyének vagyunk, „Jézus Krisztusban körülmetéltek”, rajtunk van az Isten megváltó szeretetének külső jegye, de a Lélek által, a bensőben megkereszteltek vagyunk-e? (25–29)
– Régi téma ez. Lám, már az apostol korában is kiemelt kérdés volt a fenti probléma: meg kell térni, igazán meg kell térni, Lélek által kell megkereszteltetni, valóban hívővé kell lenni, újjá kell születni, tisztán kell élni… Ennek következményeként különítettük el a népegyházat a hívők gyülekezetétől, aztán a hívők között is akadtak még hívőbbek, akik szintén elkülönültek a többiektől.
– Sok hívőt ismerünk: „igazán hívőt”. Egyszer aztán csak róluk is kiderülnek „dolgok”… Miért van az, hogy a magukat nagyon hívőknek tartók jó része: durva, gőgös, önző, hiú, határozottan kellemetlen, „embertelen” ember?
– Urunk, adj élő hitet, amely nem becsüli le a látható egyház népegyházi kereteit sem! Adj Urunk élő hitet, amely alázatosan tudja, hogy minden nap ajándék! Ez az alázatosan élő hit azt is vallja, hogy tisztábban, Istennek kedvesebben megállni ma, mint tegnap – a megszentelődés útját járva – a legnagyobb ajándék. Az igazán hívő ember tudja, hogy kegyelemből él, ezért még a másokat figyelmeztető intésében is szeretet van, nem pedig gőgös durvaság. Az igazán hívő ember alázata nem alázatoskodás, hanem tetten érhető leborulás az Úr előtt, ráhagyatkozás az Isten megtartó kegyelmére.