„Jákób úgy is tett, eltöltötte azt a hetet. Azután Lábán hozzáadta Ráhelt, a leányát feleségül.” 1Móz 29
1 Jákób azután útnak indult, és elment a keleten élő népek földjére. 2 És látta, hogy egy kút van a mezőn, és három juhnyáj heverészik mellette. Abból a kútból szokták ugyanis itatni a nyájakat. A kút száján egy nagy kő volt: 3 amikor minden nyájat összetereltek, akkor szokták elgördíteni a követ a kút szájáról, hogy megitassák a juhokat, azután vissza szokták tenni a követ a kút szájára. 4 Jákób megszólította őket: Hova valók vagytok, barátaim? Azok ezt felelték: Hárániak vagyunk. 5 Akkor megkérdezte tőlük: Ismeritek-e Lábánt, Náhór fiát? Azt felelték: Ismerjük. 6 Majd ezt kérdezte: Jól van-e? Azok így feleltek: Jól. Nézd, a leánya, Ráhel éppen itt jön a juhokkal. 7 Ekkor így szólt: Hosszú még a nap, nincs itt az ideje, hogy betereljék a jószágot. Itassátok meg a juhokat, azután menjetek, legeltessetek! 8 De azok ezt felelték: Nem tehetjük, amíg minden nyájat össze nem terelnek, és el nem gördítik a követ a kút szájáról, hogy megitathassuk a juhokat. 9 Még beszélgetett velük, amikor megérkezett Ráhel az apja juhaival, mert ő legeltette azokat. 10 Amikor Jákób meglátta Ráhelt, anyja bátyjának, Lábánnak a leányát és anyja bátyjának, Lábánnak a juhait, odalépett Jákób, elgördítette a követ a kút szájáról, és megitatta anyja bátyjának, Lábánnak a juhait. 11 Jákób azután megcsókolta Ráhelt, és hangos sírásra fakadt. 12 Jákób elmondta Ráhelnek, hogy ő rokona az apjának, mert Rebekának a fia. A leány ekkor elszaladt, és elbeszélte ezt az apjának. 13 Amikor Lábán meghallotta a hírt Jákóbról, húgának a fiáról, eléje futott, megölelte, megcsókolta, és bevezette a házába. Ő pedig beszámolt mindenről Lábánnak. 14 Lábán ezt mondta neki: Bizony, az én csontom és húsom vagy te! Jákób aztán ott lakott nála egy hónapig. 15 Akkor Lábán ezt mondta Jákóbnak: Ha rokonom vagy is, nem kell ingyen szolgálnod nekem. Mondd meg nekem: mi legyen a béred? 16 Volt pedig Lábánnak két leánya: a nagyobbiknak a neve Lea, a kisebbiknek a neve Ráhel. 17 Leának kedves szemei voltak, Ráhel azonban szép termetű és szép arcú volt. 18 Jákób Ráhelt szerette meg, ezért ezt mondta: Szolgálok neked hét esztendeig a kisebbik leányodért, Ráhelért. 19 Lábán azt felelte: Jobb, ha hozzád adom, mintha más emberhez adnám. Maradj nálam! 20 Így szolgált Jákób hét esztendeig Ráhelért, de ez csak néhány napnak tűnt neki, annyira szerette őt. 21 Utána Jákób ezt mondta Lábánnak: Add hozzám a feleségemet, mert letelt az időm! Hadd menjek be hozzá! 22 Lábán össze is gyűjtötte annak a helynek valamennyi lakóját, és lakodalmat rendezett. 23 De amikor este lett, fogta a leányát, Leát, és őt vitte be hozzá. Jákób be is ment hozzá. 24 Lábán a szolgálóleányát, Zilpát leányának, Leának adta szolgálóleányul. 25 Jákób csak reggel vette észre, hogy Lea van vele. Akkor ezt mondta Lábánnak: Mit tettél velem? Hát nem Ráhelért szolgáltam nálad? Miért csaptál be engem? 26 Lábán így felelt: Nem szokás nálunk férjhez adni a kisebbik leányt a nagyobbik előtt. 27 Töltsd el ezt a lakodalmi hetet, aztán neked adjuk amazt is a szolgálatodért, ha másik hét esztendeig szolgálsz nálam. 28 Jákób úgy is tett, eltöltötte azt a hetet. Azután Lábán hozzáadta Ráhelt, a leányát feleségül. 29 Lábán a szolgálóleányát, Bilhát leányának, Ráhelnek adta szolgálóul. 30 Jákób bement Ráhelhez is, és Ráhelt jobban szerette, mint Leát. Így szolgált még Lábánnál másik hét esztendeig. 31 De az Úr látta Lea megvetett voltát, és megnyitotta a méhét; Ráhel ellenben meddő maradt. 32 Lea teherbe esett, és fiút szült. Rúbennek nevezte el, mert azt mondta: Meglátta az Úr nyomorúságomat, most már szeretni fog a férjem. 33 Azután ismét teherbe esett, fiút szült, és azt mondta: Bizony, meghallotta az Úr, hogy milyen megvetett vagyok, azért adta nekem ezt is. És elnevezte őt Simeonnak. 34 Majd újra teherbe esett, fiút szült, és azt mondta: Most már ragaszkodni fog hozzám a férjem, mert három fiút szültem neki. Ezért nevezte el őt Lévinek. 35 Megint teherbe esett, fiút szült, és azt mondta: Most már hálát adok az Úrnak. Ezért nevezte el őt Júdának. Azután nem szült egy ideig.
Bibliaolvasó kalauz – Hajdú Zoltán Levente magy.
Sok mindenben fejlesztette a képességeit a mai ember, egyvalamiben viszont határozott visszafejlődés tapasztalható: ez pedig a türelem. Jákób kétszer hét évet várt arra, hogy az apja által közvetített áldás (28,1–4) beteljesedhessen az életében. A te életed is áldáshordozó élet! Ha nem így lenne, Isten nem teremtett volna meg, és nem tartott volna meg a mai napig! Ki tudnak-e az életedben teljesedni Isten áldásai – a maguk idejében? Van-e türelmed, hited megvárni ezt?
RÉ 189 MRÉ 245
„Menjetek el, és hirdessétek: egészen közel van már a mennyek országa!” Máté 10,1–15
1 Magához hívta tizenkét tanítványát, és hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak mindenféle betegséget és erőtlenséget. 2 A tizenkét apostol neve pedig ez: az első Simon, akit Péternek hívnak, és testvére, András és Jakab, Zebedeus fia és testvére, János, 3 Fülöp és Bertalan, Tamás és Máté, a vámszedő, Jakab, Alfeus fia és Taddeus, 4 Simon, a Kananeus és Júdás, az Iskáriótes, aki el is árulta őt. 5 Ezt a tizenkettőt küldte ki Jézus, megparancsolva nekik: Pogányokhoz vezető útra ne térjetek, samaritánusok városába ne menjetek be, 6 inkább menjetek Izráel házának elveszett juhaihoz! 7 Menjetek el, és hirdessétek: elközelített a mennyek országa! 8 Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen adjátok! 9 Ne vigyetek magatokkal se aranyat, se ezüstöt, se rézpénzt az övetekben, 10 se tarisznyát az útra, se két felsőruhát, se sarut, se botot: mert méltó a munkás a kenyerére. 11 Ha pedig egy városba vagy faluba mentek be, tudjátok meg, hogy ki méltó ott erre, és maradjatok annál, míg csak tovább nem mentek. 12 Amikor beléptek a házba, köszöntsétek a ház népét, 13 és ha a ház népe méltó, szálljon rá békességetek, ha pedig nem méltó, békességetek térjen vissza rátok! 14 Ha pedig valaki nem fogad be titeket, és nem hallgatja meg beszédeteket: menjetek ki abból a házból vagy városból, még a port is verjétek le lábatokról! 15 Bizony mondom nektek: könnyebb lesz Sodoma és Gomora földjének az ítélet napján, mint annak a városnak.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(7) „Menjetek el, és hirdessétek: egészen közel van már a mennyek országa!” (Máté 10,1–15)
JÉZUS KIKÜLDI TIZENKÉT TANÍTVÁNYÁT.
– 1. Isten országa Jézus Krisztusban közel van, itt van, kiteljesedőben van!
– 2. Elsődleges feladatunk az Isten országának hirdetése: először a sajátjainknak: családunknak, népünknek (5–7), majd a világnak (Máté 28,18–20). Az Isten országának hirdetése Isten uralmának a meghirdetését jelenti. Isten országának megvalósulását hirdetjük, ahol Isten örök rendje, valamint megváltó, szerető hatalma határoz meg mindent, mint ahogy a mágnes a vasreszelék minden apró szemcséjét a maga „boldog” helyére segíti. Isten országának hirdetése a legfőbb feladatunk! Minden tevékenységünkben ez határoz meg bennünket. Minden ebből következik.
– 3. Isten országának hirdetése közben maga Isten cselekszik. Ezért Isten országának hirdetését jelek kísérik, hiszen ahol Isten uralkodik, ott többé nem a betegség, a halál, a bűn leprája győzedelmeskedik, és ott többé nem a gonosz diktál (8). Isten országának hirdetése közben nem az eredményre, nem a jelekre, nem a megélhetésre törekszünk, hanem „csak” végezzük azt, amire az Úr elhívott bennünket, és Ő gondoskodik eredményről, megélhetésről; vagyis Ő cselekszik (9–15).
– 4. Mennyei hatalmat és erőt ad ahhoz a szolgálathoz az Úr, amire elhívott bennünket (1). Az Isten éltető Lelke hitet ajándékoz nekünk, és az Úrtól kapott feladatra pedig betölt bennünket, ahogy azt a prófétákkal tette. Ez a pünkösd csodája.
*
Ne szerezzetek! (9) Ne törekedjetek az aranyért és ezüstért, a tarisznyába való élelemért, a ruházatért, se a „botért”; azaz a támaszt jelentő biztonságért. Az Úr ezeket megadja nektek, amikor arra van szükségetek, hiszen méltó az Úr ügyében szorgoskodó munkás a maga járandóságára; mindazokra, amelyekre szüksége van (6,33). Amit nagyon akarunk, azt elveszítjük, mert minden emberi erőfeszítés, egy határon túl, elfelejt az Úrra tekinteni. Ám, az Úrra tekintve, Őneki élve adatnak javak, egzisztencia, támasz; pont akkor és pont annyi, amennyi szükséges.