Visszatér a Reformátusok Szárszói Konferenciája

Egy év kihagyás után újra remek beszélgetések és olykor parázs viták is várják a közönséget augusztus legvégén Balatonszárszón, a Reformátusok Szárszói Konferenciáján. Ez lesz az első alkalom a járvány után, hogy találkozhat egymással a református értelmiség. A fő téma a globalizmus lesz.

Világkormányzás vagy világmegváltás? Hova vezet a globalizáció? Elsősorban ezekre a kérdésekre keresik majd a választ augusztus 26. és 29. között Balatonszárszón, a Soli Deo Gloria Konferenciaközpontban, ahol – ahogyan az a korábbi, járvány előtti években megszokott volt – közismert és közkedvelt előadók beszélgetnek egymással és a közönséggel. Szóba kerül majd a kultúrák, vallások, ideológiák keveredése, a techcégek hatalma, és az is, hogy vajon mit tartogat ez a fejlődés nekünk, keresztyéneknek? Mi a keresztyének szerepe a gender-vitában, és egyáltalán: mi a szerepe a keresztyén értékeknek az elkövetkezendő években?

Bőven lesz programválaszték: a közös, reggeli áhítatot minden nap nyitóbeszélgetés követi, és csak ezután kezdődnek meg a kerekasztal-beszélgetések – egyidőben három is, amelyeket délutánonként újabb három követ. Ezek közül mindenki ízlése, érdeklődése szerint választhat. Természetesen idén sem maradnak el a már megszokott fakultatív programok, így a zenei alkalmak vagy a filmvetítés. A rendezvény utolsó napján, vasárnap délelőtt pedig – a hagyományoknak megfelelően – közös, záró istentiszteleten lehetnek együtt a résztvevők lelki közösségben.

Balatonszárszói-Konferencia-2021-banner_500x325px.jpg

Minden járványügyi előírást betartva rendezik meg a konferenciát, amelyen kizárólag védettségi igazolvánnyal lehet majd részt venni. Ennek hiányában senkit sem fognak beengedni, és a már befizetett hozzájárulást sem tudják visszatéríteni a szervezők. A teljes biztonság érdekében gyakrabban takarítanak, és jól látható higiéniai pontokat is kialakítanak.

A konferenciára már most, és egészen július 31-éig lehet regisztrálni ide kattintva. A részvételi hozzájárulás díja 20.000 forint– ezért szállást és napi háromszori étkezést is biztosítanak. A diákok és az egyetemi hallgatók (16 év felett, érvényes diákigazolvánnyal) fél áron vehetnek részt a rendezvényen, míg a 16 éven aluliak ingyen. Napijegy is váltható 7.000 forintért, ehhez azonban nem tartozik szállás.

A Magyarországi Református Egyház és a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány 2017-ben indította újra a hatalmas múlttal rendelkező konferenciát. Szárszó régről hozott öröksége a református értelmiség párbeszéde, amely nem pusztán elemzője, de alakítója is a hazai közéletnek. A szervezők célja idén is az, hogy a konferencia elmúlt években megszokott pezsgő, vitázó szellemisége ezúttal is előmozdítsa egyházunk és nemzetünk helyzetét.

További információ:

web: szarszo.reformatus.hu

e-mail: szarszo@reformatus.hu

telefon: +36 30 576 3692 (a telefonszám kizárólag munkanapokon, 9-től 16 óráig érhető el)