Ismerjük fel a valódi értékeket!

Minden esztendőben egy-egy igevers határozza meg a szolgálatainkat. 2021-ben ez a vezérige így hangzik: „Vezess hűségesen, és taníts engem, mert te vagy szabadító Istenem, mindig benned reménykedem.” (Zsolt 25,5)

Van reménységünk. Reménységünk egyedül a feltámadott Úr Jézus Krisztus, akit követünk, mint Szabadító Urat. Ő vezet minket, Ő jár előttünk, mi pedig Őbenne reménykedünk. Csakis az Úr lehet reménységünk tárgya. Tavaly is Ő volt, idén is csak Ő lehet. A fenti igevers azt üzeni, hogy akiknek az Úr a reménységük, azok erőt, vezetést tanítást, szabadítást kapnak. Ez a reménység Jézus Krisztus követésében, ügyének szolgálatában teljesedik ki – ezért ez a reménység legyőzi a félelmeket. Mert ha csak a feladatra tekintünk, van bennünk félelem bőven: egyre inkább az a tapasztalatom, hogy az ügyek intézése, a menedzselés, a munka láttatása mindent felemészt.

Az egyház Jézus Krisztus teste, az evangélium követe ebben a világban, ezért soha nem torzulhat csupán bürokratizálódott, paragrafusos intézménnyé. Bármit teszünk, valójában Jézus Krisztus követésében tesszük, mint az Ő szolgái. Imádkozom azért, hogy továbbra is türelemmel, pásztori szeretettel tudjak odafigyelni a szolgálatra a dunántúli reformátusság nagy családjában, miközben a gyülekezeteim, a családom is áldott szolgálati terület.

„Hű az Isten!” (2Kor 1,18)

Van ennél fontosabb és biztatóbb üzenet? Ha eddig már megtapasztaltuk, hogy Ő cselekedett az életünkben, s az jó volt, ha igent mondtunk az Ő jelenlétére és igényeltük azt, ha elfogadtuk, amit tett, akkor is, ha fájt, mert elvett valamit, amit nem akartunk adni, akkor van-e jobb hír, mint hogy ezután is ezt fogja tenni, mert Ő hűséges? S persze adott is, sőt, elsősorban adott, mert Ő, ha elvesz, akkor is ad... Ő hűséges önmagához, bennünket Jézus Krisztusban megszabadító döntéséhez, hűségesen kitart a nekünk szánt élet mellett, hűséges hozzánk, a múltunkhoz és jövőnkhöz...

Ha így van, akkor remélhetjük, hogy saját hűtlenségünk sem tudja tönkre tenni az ő művét az életünkben. Bizony hányszor vagyunk hűtlenek Hozzá, s így saját magunkhoz is, a reánk bízott emberekről nem is beszélve… Nemcsak az új év, hanem minden nap lehetőséget kínál arra, hogy Isten hűsége felől gondoljak magamra, kapcsolataimra, szeretteimre, a közösségemre, egyházunkra.

Lássunk így, tekintsünk így körbe többször 2021-ben! Ezt kívánom. (Külön is, együtt is mi, magyar reformátusok.)

A mostani karácsonyban is átérezhettük az örömöt: „az Ige testté lett, és közöttünk lakozott” (Jn 1,14). Lecsendesedtünk, jobban odafigyelhettünk a belső értékekre, még a bezártságban is elérhettük Istent – csak keresnünk kellett. Találjuk meg minden nap az Ő ajándékát, lássuk meg, hogy mindenünk, amink van, Tőle van. Ne aggodalmaskodjunk a holnap felől – Ő látja a véget a kezdetektől fogva. Ne aggódjunk szükségeink miatt, Isten gondot visel ránk. Ha a bennünk lévő Szentlélekre hagyatkozunk, észre fogjuk venni, hogy testi-lelki bajaink egyszercsak eltűnnek.

„Ne aggodalmaskodjál, nézz Istenedre fel” – énekeljük együttléteink során. Bármi is történik velünk, biztosak lehetünk benne: Isten azért engedte meg, hogy erősebb, hitelesebb tanúivá formálhasson bennünket, Ő ott van minden emberi szenvedésünkben. A vész eltávozásával az életet várjuk, a világosságot: amit most karácsonykor is megláthattunk. Kérjük imádságban áldását életünkre az új esztendőben is, hogy adja meg nekünk az újbóli személyes találkozás örömét az együtt való dicsőítésére.

Hálát adok Istennek a megtartatásért, a folytatás lehetőségéért személyes életemben és egyházi vezetőként is. Tanulság számomra, hogy cezúrához érkeztünk, hiszen az Egyház Ura elindította az egyházi élet átalakítását, aminek folytatását tőlünk várja. Nagyobb energiákat kell belefektetnünk a kapcsolatban maradásba. Csak pásztori lelkülettel tudunk ellene dolgozni a szétszéledés kísértésének. Tudatosan kell erősítenünk az egységet és a közösséget egyházunk minden szintjén.

A belső, lelki-szellemi növekedést nem pótolják a megszépült épületek. Evangélizáció, ha emberséges emberekként és élő közösségként fedeznek fel bennünket. Jézus Krisztus azért jött el e világba, hogy bennünk, sokszorosan meghátráló emberekben ébredjen fel a vallomás: „mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.” (Zsid 10,39) Áldott és kegyelemteljes, békés új esztendőt kívánok!

Az elkövetkező évet nagy hittel és reménységgel várom, remélem, hogy végre elmúlik a világjárvány és újra félelem, aggódás nélkül ölelhetjük meg szeretteinket. Szerintem a mai korlátok közötti élethelyzetben sokan felismerték, hogy az ember nem mindenható. Remélem, hogy a felismerés hitbéli ébredéshez vezet.

A saját eddigi életemben azt tapasztaltam, hogy az Úristen nem rak ránk olyan terhet, melyet az Ő segítségét kérve ne tudnánk elhordozni. Sokszor a megpróbáltatásaink segítenek abban, hogy visszataláljunk a helyes útra. Remélem, hogy a 2020. év megpróbáltatásai segítenek újra felismerni életünkben a valódi értékeket, és a 2021. évben Isten elhozza a megpróbáltatásaink alóli szabadulást.

Hiszem, hogy „jó az Úr! Oltalom a nyomorúság idején, gondja van arra aki hozzá menekül." (Náh 1,7) Ezzel az idézettel kívánok valamennyi testvéremnek boldog új esztendőt!

Ezekben a napokban különösen felértékelődött a találkozás szerepe. Még bennünk van a Megtartóval való karácsonyi találkozás öröme és ebből fakad minden jó. Mert akkor már felismerjük, hogy ebben a láthatatlan vírus okozta bezártságban több találkozás lehetősége rejtőzik. Először ott vannak azok, akikkel együtt élünk. Tudunk-e „találkozni”, ki nem beszélt dolgainkat megbeszélni, kapcsolatainkat megerősíteni, vagy akár helyrehozni? Addig, amíg van másik: házastárs, szülő, gyerek. Aki szeret, vagy szerethet, akit szeretünk, vagy szerethetünk.

Másodszor ott vannak barátaink, munkatársaink, közösségünk (gyülekezetünk) tagjai. Talán vegyük fel a telefont, a mobilt, hogy legalább halljuk egymást, vagy küldjünk egy sms-t, e-mailt, vagy küldjünk egy képet: vagyok és gondolok rád, vagyunk és gondolunk rátok. Nem vagyunk egyedül, velünk az Isten, aki a vele való szeretetkapcsolatban egymáshoz küld bennünket. Ahogy lehet!

A veszélynek egyszer vége lesz, elsiratjuk veszteségeinket és ott lesz a lehetőség, hogy ismét „színről-színre” lássuk egymást. Kívánom, hogy lélekben megújulva, a megmentésért hálát adva térjünk vissza gyülekezeteinkbe, hogy 2021-ben megújult erővel hirdessük az örömhírt környezetünk, a világ számára. Halljuk meg Urunk hívó szavát: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan…” (Mt 11,28a) Áldott találkozásokat az elkövetkező évben!

Jó reményekkel tekintek 2021 felé, de nincsenek illúzióim: nem lesz könnyű ez az év sem. Az eleje biztosan nem, a vírushelyzettel kapcsolatban ugyan már tudhatjuk, hogy érkezik a vakcina, de ez csak akkor lesz eredményes, ha minél többen döntünk majd az oltás mellett. Az egyházat soha sem lehet elválasztani a világtól, Jézus is azt kérte elfogatása előtt az Úrtól, hogy ne vegye ki az embereket a világból, hanem tartsa meg őket benne – ezért nekünk ebben az új évben is az elénk kerülő helyzetekben kell helyt állnunk.

Ehhez nagyon fontos református egyházunkon belül is a lelkiségünk és a hozzáállásunk. Nem tudok olyasmit említeni, amiben gyökeres változásra lenne szükségünk, de úgy gondolom, sok feladatunk lesz, amelyekhez mind pozitívan és krisztusi lelkülettel kell állnunk – hogy egymást segítve, közösen találhassunk megoldásokat. Ezt a lelkületet kell erősítenünk magunkban és egymásban.

Az év nagy kérdése, hogy ebben a helyzetben, amelybe Isten belevitt bennünket, hogyan fog folytatódni az élet – és lehet-e egyáltalán folytatni azt az életet, amit eddig éltünk. Számomra az a válasz adatott, hogy nem folytatódhat úgy, ahogy eddig. Isten engedte bele ezt a világot az Ő iskolájába, ahol sok mindenre szeretne bennünket megtanítani – az egyik fontos tárgy pedig az, hogyan viszonyolunk önmagunkhoz és egymáshoz. Érdekes volt látni, ahogy a maszkhasználattal kapcsolatban megtanulhattuk: azzal védhetjük a leginkább a másikat, ha önmagunkat védjük – és fordítva.

A korszellem sokszor azt mutatja, hogy önmagam védelméhez át kell taposni a másikon, de ez nem igaz, mert minden élet számít. Az én reménységem, hogy Isten változást hoz az életünkbe és meglátjuk egymás igazi értékeit, de azt is, hogyan becsülhetjük meg a Tőle kapott életet és időt. Remélem, folytatódik tanulásunk ideje Isten iskolájában, nem volt hiábavaló az, amit eddig tanulhattunk és így másképpen tudunk viszonyulni Őhozzá, de egymáshoz is.