Elhunyt Draskóczy László zeneszerző

Nyolcvanéves korában elhunyt Draskóczy László református orgonaművész-zeneszerző.

Draskóczy László 1940-ben született. Zeneszerzés tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 1969-ben fejezte be, ahol kiváló tanárai voltak: Vincze Imre, Farkas Ferenc, Ferenczi György, Bárdos Lajos.

Draskóczy_László_zeneszerző

Fotó: forrás: papageno.hu

Fiatalabb korában néptáncegyütteseknél volt zongorista, s mellette számos kísérőzenét készített különböző művészegyüttesnek. 1971-től tanított: egy évig a Hatvani Állami Zeneiskolában zongorát, utána harminc évig a Győri Zeneművészeti Szakközépiskolában zeneszerzés tantárgyat, végül pedig (már nyugdíjasként) tizenkét évig a budapesti Szent István Konzervatóriumban.

Harmincnégy évig volt a Budapest-Pasaréti Református Egyházközség orgonistája, ahol több mint tíz évig a kórus vezetésének feladatát is ellátta. Az 1980-as években részt vett a debreceni Református Kántorképző Tanfolyamon, ahol harmóniumot, egyházzene történetet és zeneelméletet tanított. Tagja volt Generális Konvent Liturgiai és Himnológiai Bizottságának, 2014-ben Magyar Arany Érdemrendkereszt kitüntetést kapott.

forrás: papageno.hu