Egy év a fejlődés jegyében az Ifjúságépítőkkel

Második alkalommal szerveznek éves mentorcsoportokat az Ifjúságépítők, hogy ezzel is segítsék a fiatalok között szolgálók munkáját és fejlődését. A programhoz bárki csatlakozhat a Kárpát-medencéből, aki szeretne elmélyülni az önismeretben, a Biblia-fókuszú szolgálatban vagy a vezetéselméletben.

mentorcsoport_illusztracio

Fotó: Ifjúságépítők

„A környékünkön nincs ifi, ezért már régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy ez ellen tenni kellene, de nem volt hozzá elég merszem, sőt, valami mindig visszatartott. A mentorprogram megadta azt a hátteret, azt a segítséget, hogy bele merjek vágni, és ráadásul ne úgy, hogy egyből vagy hamar feladjam.”

„Nekem sokat adott, a föld alól is előkapartatok, és újrafókuszáltátok a szolgálatom ezekkel a havi zoomokkal!”

„Nemcsak abban segített a program, hogy biztosabban tanítsam a Bibliát, hanem szuper gyakorlati tanácsokkal láttak el, amelyek kezdenek beépülni az ificsoportom rutinjába.”

Ilyen és ezekhez hasonló visszajelzésekkel jellemezték az Ifjúságépítők csapatának elsőéves mentorcsoportjait. A nagy érdeklődésre való tekintettel a szervezet idén is hirdet mentorcsoportokat, amelyekhez szabadon csatlakozhat bármely felekezet ifjúsági szolgálója a Kárpát-medencéből.

Inspiráció, közösség, rendszeresség

„A mentorcsoportok célja, hogy az ifivezetők, ifjúsági munkások ne maradjanak egyedül év közben. Így támogatjuk őket az ifivezető-képzéseink közötti időszakban, emellett a hálózatosodást is szeretnénk segíteni” – vallják a szervezők. A mentorcsoportokhoz való csatlakozáshoz egyéves elköteleződésre van szükség, de ez nem okozott gondot a résztvevőknek, az alkalmak végéhez közeledve többen kérdezték, hogy jelentkezhetnek-e újra.

A tematikus, kis létszámú, zárt mentorcsoportokban mindenki tanulhat, inspirálódhat, fejlődhet és segítséget kaphat aktuális kérdéseihez – tapasztalt csoportvezető mentorok koordinálásával. Emellett minden résztvevő élhet a személyes mentorbeszélgetések lehetőségével, és előadások, valamint ajánlott szakirodalom segítségével mélyülhet el a választott témában. A csoportok a nyári időszak kivételével minden hónapban találkoznak az előre megbeszélt online vagy személyes alkalmakon, illetve májusban és októberben egy-egy szakmai napon.

A szervezők tartanak egy bevezető alkalmat a márciusi ifivezető-képzésen, az ezen a programon való részvétel azonban nem feltétel az éves mentorcsoportokhoz való csatlakozáshoz.

Az idén induló mentorcsoportok

Óvd a mentális egészséged! – önismereti mentorcsoport, kizárólag személyes jelenléttel Budapesten

Csoportvezető mentorok: Baintner Flóra addiktológiai konzultáns, mediátor és Hodossi Nóra pszichológus

Csoportvezető-gyakornok: Benedek Zsófia pszichológushallgató

Biblia-fókuszú ifivezetői műhely szakmai és gyakorlatorientált mentorcsoport, online jelenléttel

Csoportvezető mentor: Rácz-Schliszka Gábor ifivezető és mentor

Vezess jól! vezetői mentorcsoport online jelenléttel

Csoportvezető mentorok: Ferenczi Réka, a GLS Magyarország koordinátora és Ablonczy Áron, az Ifjúságépítők vezetője

A mentorcsoportokra való jelentkezés feltétele az elköteleződés a teljes évi folyamatra, amely a csoportokon való rendszeres jelenlétet és a szakmai napokon való személyes részvételt jelenti. A szervezők 2023. március 31-ig várják a jelentkezéseket. Bővebb információ ide kattintva érhető el.