Új úton a Skót Egyház

A Skót Egyház zsinata azzal kezdődött, hogy megválasztották és beiktatták tisztségébe új moderátorukat, Lorna Hoodot. Később történelmi döntést hoztak, mely szerint azonos neművel párkapcsolatban élő is beiktatható lelkésznek.
A Skót Egyház zsinata évente egyszer ül össze, idén erre május 18. és 24 között került sor.  Az Egyház 48 egyházmegyéjének 850 küldöttje, köztük egyházatyák, lelkipásztorok és diakónusok gyűltek össze és döntöttek lényeges kérdésekben.

Első feladatukként egy évre megválasztották új moderátorukat Lorna Hoodot, a renfrew-i gyülekezet lelkésznőjét, aki Albert Boglet váltja a tisztségben. Lorna Hood, a harmadik nő a zsinat élén Allisson Elliot, majd Sheilagh Kesting után. A moderátor megválasztását azonnali beiktatása követte. „Nagy megtiszteltetés számomra ez a kinevezés. Remélem, a feladatomat a legjobb tudásom szerint és humorérzékkel tudom teljesíteni, de ez mindig Isten megerősítésétől és segítségétől függ"— mondta Lorna Hood a beiktatáskor. Hood moderátori kinevezése előtt a Skót egyház zsinatának több bizottságában és tanácsban is szolgált már, köztük a világmisszióban és a lelkészi igazgatóságban is.

1979 óta él házasságban Peter Hoodal, aki nyugalmazott számviteli tanszékvezető. Két gyermekük van: Laura orvos lett, míg Michael jog és nemzetközi kapcsolatok szakon végzett. Lorna Hood hobbijai között a golf, az olvasás, a fitnesz, az utazás és a szórakozás áll.

Áttörés a zsinaton

A Skót zsinat ülésszakának legnagyobb, világi érdeklődést is magával hozó témája az azonos neműekkel párkapcsolatban élő lelkészek beiktatásának kérdése volt. A Skót Egyház Teológiai Bizottsága két éves munka után egy jelentésben összegezte az ezzel kapcsolatos teológiai álláspontokat, amelyek között egyaránt található tradicionális és revizionista is. A jelentés nem teszi le a voksát egyetlen vélemény mellett sem, nem emeli egyiket a másik elé, hanem pusztán leírja azokat, a döntést a zsinatra hagyva.

A Bizottság megjegyezte, hogyha elfogadják az meleg kapcsolatban élő lelkészek beiktatásának lehetőségét, akkor vannak, akik nem kívánnak tovább a Skót Egyházban maradni. Ugyanakkor az is tény, hogy az egyházban már vannak beiktatott homoszexuális lelkészek, és vannak, akik szerint az ő kapcsolatukra is áldást lehetne adni.

A jelentés egy harmadik megoldást is nyújt, amely tulajdonképpen megpróbálja a konzervatív és az újraértelmező nézetet egyesíteni.  A Skót Egyház zsinata végül egy olyan úttörő döntést hozott a témában, amivel meg tudja őrizni az egyház emberi szexualitással kapcsolatos történelmi dogmáit, és azt összhangba hozza a presbitériumok, gyülekezeti vezetés történelmi helyzetével is, ugyanakkor megfelel a revizionistáknak is – állítják az egyházban. Ez alapján megengedik a gyülekezeteknek, hogy saját maguk válasszanak lelkészeket és egyénileg engedélyezik, hogy az akár homoszexuális kapcsolatban élő is lehessen.

Status quo

A zsinat ezzel a lépésével megerősítette az egyház történelmi és jelenlegi doktrínáját, de ugyanakkor a gyakorlatban lehetővé tette a presbitérium, a gyülekezeti vezetés számára, hogy ahol azt kívánják, ott eltérhessenek az egyház tradicionális szerepétől. Mindemellett a zsinat felkérte a jogi bizottságot és a teológiai fórumot, hogy a következő évi közgyűlésükre adjanak egy újabb jelentést arról, hogyan sikerült mindezt teljesíteni. Addig is a zsinat bíróságai és bizottságai fenntartják a status quo-t.

képA döntést magyarázva az egyház moderátora, Lorna Hood kijelentette, hogy erős, nagy arányú szavazati többséggel a béke és az egyház egysége mellett döntöttek. Áttörést hoztak ezzel, de tudatában vannak annak is, hogy ez a választás néhány ember számára fájdalmas, aggodalmat keltő, nyugtalanító és sértő. A moderátor hozzátette, hogy továbbfolytatják az imádkozást a békéért és az egyház egységéért.

Összeállította. Kováts Annamária
Forrás: ChurchofScotland és ChurchofScotland, Christiantoday.
Fotó: ChurchofScotland