Kárpátaljai helyettesítő szolgálattal segítik határon túli kollégáikat magyarországi református lelkipásztorok. Bereczky Ildikó nyugdíjas lelkész áprilisban érkezett, a Tiszáninneni Református Egyházkerület pedig nyár elején fordult felhívással a lelkipásztoraihoz, akik közül hárman már visszatértek a helyettesítő szolgálatból és beszámoltak útjukról. Áldott ajándék ez azoknak a kárpátaljai lelkészeknek, akik a megterhelt hónapok után egy kis pihenésre vágynak, vagy betegségük, leterheltségük miatt átmenetileg nem tudják ellátni feladatukat.
Vadnai Zoltán, a Tiszáninneni Református Egyházkerület missziói tanácsosa a felhívásról elmondta: tavasszal Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke Sárospatakon tett látogatást, akkor kérdezték meg tőle, milyen segítségre lenne szükségük a helyi lelkészeknek a tárgyi adományokon felül. Bár az egyházkerületben minden lelkipásztor a helyén van, de leterheltek, nem igazán van idejük pihenni, és ha valamelyikük lebetegszik, nehézkes megoldani a helyettesítését. Ezért küldték ki a felhívást, és a tiszáninneni egyházkerületből hatan jelentkeztek a szolgálatra.
Benke András és felesége, Kinga, szendrői és szendrőládi lelkészek az elsők között vettek részt a helyettesítő szolgálatban Dercenben és Izsnyétén. A lelkészházaspár gyermekestől együtt vágott neki az útnak. Július végi útjukról a tirek.hu-nak számoltak be: „A határátlépést követően háborús helyzetre utaló jelek nem igazán voltak láthatók, leszámítva, hogy korábban nem tűnt fel, hogy a kaput őrző járőröknek AK gépkarabély lógott a nyakában, és bárhová mentünk, minden hídon tüntetőleg ki van tűzve az ukrán zászló. Az áramszünetek most már nem rendszeresek, de ki-ki igyekszik alkalmazkodni aggregátorral, házi erőművel, gyertyával. Ungváron sem tűnt fel, hogy hadiállapot van. Persze az óriásplakátok fele nem reklámot hirdetett, hanem vagy Ukrajna dicsőségét, vagy azt, hogy vonulj be katonának. Van egy gyakran ismétlődő felirat, általában A4-es lapra nyomtatva: óvóhely. Ma már a legtöbben nem is veszik olyan komolyan a légoltalmi szirénák jelzését, a legtöbben az applikációt is letörölték a telefonról. Több településre be sem hallatszik a hagyományos sziréna. Ilyen félelem már nem érzékelhető. Olyan azonban igen, amikor a sorozóbizottság megjelenik egy faluban, mert keresik a hadra fogható férfiakat” – olvassuk Benke András és felesége beszámolóját.
„Beszédes, amikor az utcazenészről kiderül, hogy inkább oroszul tud, és a front miatt menekült nyugatra, most itt próbál megélni. Adománygyűjtő dobozkájából kikandikál az ukrán zászló. Nagyberegen a líceumban kaptunk szállást, meglátogatott minket Tóth László esperes úr is. Furcsa érzés volt azt olvasni minden alkalommal a szobából kilépve egy igés kép alatt: »Gyülekezési hely a VI. blokk lakói számára légiriadó esetén«. Az izsnyétei lelkipásztor elmondta, hogy éppen krumpliadományt pakoltak a presbiterekkel, amikor felettük elzúgott a ballisztikus rakéta.
Vasárnap Dercenben és Izsnyétén is sokan voltak a templomban. 18–60 közötti férfiak alig, nyugdíjasok, fiatalok inkább, és sok asszony, leány, összesen körülbelül háromszázan. Öröm volt együtt énekelni, imádkozni, dicsőíteni és tisztelni Istent. Számomra megtiszteltetés volt ilyen helyeken szolgálni. Úgy vélem, sosem volt olyan szükség imádságos háttérre ott élő testvéreinknek, mint a mostani időkben. Akaratlanul is eszébe jut az embernek a mondás: háborúban a pénzt a gazdagok adják, a kormányok a fegyvereket, a nép a fiait. Aztán a gazdagok visszaveszik a pénzüket, a kormányok a fegyvereket, míg a nép csak siratja a fiait. Adj békét, Uram!” – írta le emlékeit a kárpátaljai szolgálatról Benke András és Kinga.
Dezsőné Pájzu Anita sátoraljaújhelyi lelkipásztor szintén jelentkezett a tiszáninneni egyházkerület felhívására. Július végén Kárpátalján, két gyülekezetben, Batáron és szülőfalujában, Nevetlenfaluban hirdette Isten Igéjét. Bár a háború miatt sokan elhagyták az országot, a nevetlenfalui református templom így is megtelt Istent segítségül hívó emberekkel. A lelkésznő háláját fejezte ki azért a gyülekezetért, ahonnan elindult, és hogy újra láthatta több általános iskolai osztálytársát, akik aktív szolgálóként tagjai a gyülekezetnek.
Hittantábor Mezőkaszonyban
Bereczky Ildikó baranyai nyugalmazott református lelkipásztor április óta Kárpátalján tartózkodik helyi lelkészek hívására, hogy segítse őket szolgálatukban és a gyülekezeteket. Ildikó fél évre vállalta a felajánlást, főleg azért, hogy nyáron szabadságra mehessenek a lelkipásztorok, illetve különböző szolgálatokban helyettesítse őket, ahol ez szükséges. Úgy fogalmazott: a háború kitörésekor felmerült benne a kérdés, miként tudna segíteni. Korábban is járt már Kárpátalján szolgálni, kapcsolatban állt helyi lelkipásztorokkal és gyülekezetekkel. Mostani szolgálati területe főleg a Beregi Református Egyházmegyét, a Beregszász környéki falvakat érinti, de máshová is elmegy, ahová hívják. Az elmúlt hónapokban az igehirdetési szolgálatok és evangelizációk megtartása mellett részt vett az ifjúsági munkában, egy hittantábor szervezésében, pedagógus-továbbképzésen, csendes napon, konfirmandustalálkozón. A kárpátaljai helyettesítő szolgálatot az egyházmegyei lelkészek munkájához hasonlította. – Tíz lelkésszel közösségben dolgozunk, minden héten összejövünk reggeli imádságra, utána megbeszéljük a szükséges feladatokat. A vasárnapin kívül hét közben is kell minden faluban istentiszteletet, bibliaórát tartani egy vagy két alkalommal. Most júliusban a zápszonyi lelkészt helyettesítettem, akihez három falu tartozik. Augusztusban Kaszonyban és Bótrágyon tartom az alkalmakat. Ősztől alkalmi szolgálatok, továbbképzések várnak rám a tervek szerint, így akkor többfelé is eljuthatok szolgálni – mondta el Bereczky Ildikó.
A nyugdíjas lelkipásztor április közepe óta folyamatosan szolgál. Amikor arról kérdeztem, mennyire megterhelő számára a helyettesítés, azt mondta: úgy jött a helyettesítő szolgálatot ellátni, hogy erősítse a kárpátaljai közösséget, és mindig kap erőt a vállalásai elvégzéséhez, pedig rengeteg a teendő. Ahogy a Jelenések könyvében is áll: „Tudok cselekedeteidről, hogy az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy. Ébredj fel, és erősítsd meg a többieket, akik halófélben vannak…” (Jel 3,1–2)
Bereczky Ildikó kint tartózkodása idején Mezőkaszonyban lakik, a régi parókia épületében. – Itt olyan élmények érik az embert, amelyek felidézik a negyven-ötven évvel ezelőtti magyarországi református egyházi életet. Kárpátalján a kisebbségi lét mintha konzerválta volna a tömbmagyar reformátusságot, az értékeiket, tradícióikat. A kilencvenes években, a Szovjetunió szétesése utáni lelki ébredés hasonlóan zajlott, mint Magyarországon a második világháború után. Akárhova megyek, imádságos, mély hitű emberekkel találkozom. Fegyelmezett a gyülekezeti élet, ami szükséges egy ilyen bizonytalan helyzetben. Úgy látom, hogy a Kárpát-medence reformátusságának igazi lelki motorja Kárpátalján található – árulta el benyomásait.
A lelkipásztor szerint a helyi lakosságban és a gyülekezetekben megfogyatkozva is megtartó erőt ad az összetartás. Az Istenbe vetett hit és reménység vezeti a közösségeket, amelyek erős, hithű reformátusokból állnak. Hozzáfűzte: mélyen megélik a veszteségeikből adódó fájdalmat. Tartják magukat, mert kisebbségi népként jól ismerik, milyen az állandó kiszolgáltatottság, és hogyan lehet ehhez alkalmazkodni. Kárpátalján, a magyar határ közelében egy tömbben él a magyarság, sok idős ember a magyaron kívül nem is beszél más nyelvet. A lelkipásztor megterhelőnek nevezte a bizonytalanságot. A háború kitörése óta felére csökkent ezeknek a falvaknak a lakossága, sok család elmenekült. Félő, hogy ősztől még kevesebben lesznek, elfogynak az iskolákból a gyerekek. Aggódnak amiatt is, hogy visszatérnek-e azok, akik elmentek. A többségük szeretne hazamenni a szülőföldjére, de kérdés, miként alakul a helyi magyar kisebbség sorsa, ha elhúzódik a háború.
Bereczky Ildikónak van tapasztalata arról, milyen fenyegetettségben szolgálni, hiszen baranyai lelkészként a ’90-es években, a délszláv háború idején átjárt Eszékre istentiszteletet tartani. A mostani helyzetről azt mondta: – Bár a háború messze van Kárpátaljától, de gyakoriak az áramkimaradások, a légiriadók. Az élet mégis ugyanúgy megy tovább, mint korábban, az ellátás is jó, mindent lehet kapni a boltokban, de drágán. Ez főleg az idősebb lakosságnak okoz nehézséget, hiszen a nyugdíjak rendkívül alacsonyak a térségben. Számukra további problémát jelent, hogy sokuk családja elment, így nincs, aki segítsen nekik, a földeket megművelje, a kerteket gondozza.
Bereczky Ildikó meghatódva idézi fel Kárpátalja szépségét, a tájat és a közösséget is magával ragadónak nevezi. Felemelő szerinte, hogy azok a tradíciók, nemzeti és egyházi értékeink, amelyek a magyar nemzetet és a reformátusságot is összetartották évszázadokon keresztül, ma is élők és megtartó erőt jelentenek a megpróbáltatásokkal teli helyzetben is.