Aranygyűrűs teológiai doktor kitüntetésben részesítette a Zsinat Geréb Zsoltot, a Protestáns Teológiai Intézet nyugalmazott tanárát, akivel teológiáról, „nyelveken szólásról", oktatásról beszélgettünk.
A Kelet-Ukrajnában zajló háború, a behívók, az infláció és a megélhetési problémák menekülésre kényszerítik a kárpátaljai magyarokat. Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főgondnoka szerint azok mennek el, akikkel együtt lehetne építeni Isten országát.
Az elhatározás azután született meg a hódmezővásárhelyi közgyűlésben, hogy egy küldöttség négymillió forintos adományt vitt el Mezőváriba. Az ott látott állapotok arra sarkallták őket, hogy új óvodát építsenek, melynek működtetését a református egyházra bízzák.
A Reformáció Emlékbizottság a Kálvin és a Luther Kiadóval együttműködve karácsony előtt közel 20 millió forint értékben szállított könyvcsomagokat a határon túli magyarság részére.
Az idei Kárpát-medencei imanap liturgiáját a Szerbiai Református Keresztyén Egyház lelkipásztorai és a Vajdaságban nemrég megalakult református nőszövetség tagjai állították össze.
Az imanapot, melynek keretében minden évben más-más Kárpát-medencei református egyházkerületért imádkozhatnak a gyülekezetek december első vasárnapján, Kárpát-medencei nőszövetségi vezetők kezdeményezése nyomán 2006-ban tartották meg először.
Narancsik Imrére, Nagymuzsaly mártír református lelkészére, lapszerkesztőre, történészre, teológiai tanárra emlékeztek a református egyház történetének kutatásával foglalkozó történészek és lelkészek részvételével november 27-én.
A Kárpát-medence református iskoláinak tanárai és diákjai 2010 óta minden év végén adománygyűjtést szerveznek nehéz helyzetben lévő, Magyarország határain kívül működő református oktatási/nevelési intézmények segítésére.
A magyar kultúra, ezen belül is a népzene a legalkalmasabb eszköz a nemzeti összetartozás erősítésére – mondta Balog Zoltán miniszter a Kárpát-medencei Magyarok Zenéje koncertsorozat budapesti gálakoncertjén.
Örömeikről és nehézségeikről is beszámoltak egymásnak a Kárpát-medence református egyházainak vezetői a Generális Konvent elnökségének november 10-én Balatonfüreden megkezdett tanácskozásán.
November 5-én és 6-án tartották a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinata IX. ciklusának 2. ülését, melynek nyitó istentiszteletén lelkészszentelésre is sor került.
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium "újraállamosítása", valamint a romániai egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának lassú folyamata is szerepel az amerikai külügyminisztériumnak a vallásszabadság nemzetközi állapotáról készült, Romániáról szóló jelentésében.
A teológia nem szigetelődhet el, hanem be kell kapcsolódni a tudományos világ vérkeringésébe. A lelkészképző intézetnek ott a helye, ahol Erdély tudományegyeteme is működik. Ez volt az a felismerés, amely 120 évvel ezelőtt az erdélyi lelkészképzést Kolozsváron elindította. Az évfordulót egy tudományos szimpóziummal egybekötött rendezvényen ünnepelték október 14-én.