A pedagógusi az egyik legszebb pálya

Magyarországon minden év júniusának első vasárnapján köszönjük a köznevelésben és felsőoktatásban dolgozókat. A hagyományos pedagógusnapi díjakat idén a koronavírus-járvány miatt szeptember 10-én adta át Kásler Mikós emberierőforrás-miniszter – többek között református intézmények dolgozóinak is.

Az emberek egymást oktatták, nevelték létezésük óta, számos módszerrel próbálkoztak, iskolákat teremtettek minden szinten – fogalmazott a miniszter. Hangsúlyozta: a pedagóguspálya az egyik legszebb pálya, a nevelők, a pedagógusok olyan irányba tudják terelni az ifjúságot, ami a szép élet felé viszi őket. A pedagógusoknak lehetőségük van arra, hogy a klasszikus értékek mellett biztosítsák, hogy az ifjúság korszerű ismeretekkel találkozzon, és ezeket az ismereteket egyre korszerűbb módszerekkel és eszközökkel tudják közvetíteni – mutatott rá Kásler Miklós.

pedagógusnap

Fotó: Emmi / kormany.hu

Kiemelkedő óvodapedagógiai munkájáért, illetve az óvodapedagógus képzésben végzett tevékenysége elismeréseként Brunszvik Teréz-díjat kapott Szabadi Edit, a Csillagkert Balatonarácsi Református Óvoda intézményvezetője.

Az oktatás érdekében hosszabb időn át tanúsított kiemelkedő munkájának elismeréseként Trefort Ágoston-díjban részesült Tóth Péter Lóránt, a Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola irodalom és történelem szakos tanára.

Kiemelkedő hatású oktatási–nevelési–gyógypedagógiai munkájáért, illetve a pedagógiai gyakorlatot segítő kiemelkedő tudományos tevékenysége elismeréseként Apáczai Csere János-díjban részesült Balatoni Katalin, a Károli Gáspár Református Egyetem néptáncpedagógusa, neveléstudományi kutatója.


Pedagógusnapi díjazottak 2020-ban

Letölthető a teljes lista PDF-ben

Letöltés