Legyetek áldássá

Kétezernyolcszáztizenkét elsőéves hallgató kezdi meg tanulmányait idén a Károli Gáspár Református Egyetemen. Az intézmény tanévnyitó istentiszteletét a XIII. kerületben, a Pozsonyi Úti Református Egyházközség templomában tartották meg hétfő délelőtt.

Károli Református Egyetem tanévnyitó 2021 - Fotó: Bazánth Ivola

Fotó: Bazánth Ivola

A Károli a büszkeségünk, hálásak vagyunk az Istennek ezért az egyetemért – kezdte igehirdetését Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke a XIII. kerületben, a Pozsonyi Úti Református Egyházközség templomában, ahol a Károli Gáspár Református Egyetem tanévnyitó istentiszteletét tartották hétfőn.

Károli Református Egyetem tanévnyitó 2021 - Fotó: Bazánth Ivola

Czine Ágnes rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettes és Steinbach József püspök

Fotó: Bazánth Ivola

A püspök arról beszélt a 127. Zsoltár alapján elmondott prédikációjában, hogy amikor az egyetemi közösség Isten áldását kéri a következő tanévre, akkor fontos tudatosítani, mi az áldáskérés lényege: – Az áldott Isten megáld bennünket, hogy áldássá legyünk. Isten áldott, hiszen idő fölötti, szent, tiszta és igazságos, ő az egész teremtett világ ura. Áldása azt jelenti, hogy megajándékoz bennünket mindazzal, ami az övé – fogalmazott a püspök, aki a hallgatókhoz fordulva hangsúlyozta, Isten többet ad, mint azt bárki el tudná képzelni. – Ne érd be kevesebbel, mint amit az Isten neked akar ajándékozni! Az ő ajándékai révén aztán mi is betagozódhatunk az isteni rendbe és áldássá lehetünk, hiszen rombolás helyett építeni és jobbítani tudunk – mondta Steinbach József.

Károli Református Egyetem tanévnyitó 2021 - Fotó: Bazánth Ivola

Isten többet ad, mint azt bárki el tudná képzelni – mondta Steinbach József püspök

Fotó: Bazánth Ivola

Az 1993-ban alapított református egyetem tanévnyitóján Czine Ágnes rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettes is beszédet mondott, külön köszöntve azt a kétezernyolcszáztizenkét elsőéves hallgatót, akik ebben az évben az egyetemben megkezdik tanulmányaikat. A rektorhelyettes beszélt az elmúlt tanév koronavírus okozta kihívásairól és a novembertől folyó online oktatás ellenére elért sikerekről. Az elmúlt évben kétezernégyszázhatvankilencen szereztek diplomát az egyetemen. A felvételi során a vezetők azt tapasztalták, a fiatalok töretlenül érdeklődnek az egyetem iránt, leginkább a bölcsészettudományi kar, azon belül is a pszichológia szak népszerű. Az egyetem legfiatalabb kara, a Szociális és Egészségtudományi kar iránt is egyre többen érdeklődnek, a szociális munka, szociálpedagógia, ápolás és betegellátás szakokon nyolcvanhét százalékkal nőtt a felvettek aránya. – Huszonnyolc éves egyetemünk, amelynek jogelődje az 1855-ben alapított Pesti Teológia erős biblikus alapokra, protestáns hagyományra épül. Ez segítségünkre volt a tavalyi évben, hiszen a távoktatásban való helytálláshoz nem csupán megfeszített munkára, hanem hitre és szeretetre is szükségünk volt – mondta Czine Ágnes.

Károli Református Egyetem tanévnyitó 2021 - Fotó: Bazánth Ivola

Fotó: Bazánth Ivola

A rektorhelyettes az egyetemi lelkészek által vezetett lelki munka részletezésén túl kitért az egyetem hallgatói által elért tudományos eredményekre és az intézményben folyó sportéletre, külön köszöntve az egyetemen tanuló vagy korábban itt tanult olimpikonokat, európa- és világbajnok sportolókat.

A köszöntések után adták át az egyetemi díjakat és kitüntetéseket, majd az ünnepség az elsőéves hallgatók fogadalmával és egyetemi polgárrá avatásával zárult.