Iránytű

Megjelent a Magyar Református Nevelés 2019. évi 3. száma, Iránytű címmel. A Református Pedagógiai Intézet folyóiratának tanulmányai, cikkei egyre szélesedő horizonton veszik számba a református oktatás hasonlóságait és eltéréseit, lehetőségeit és kihívásait.

Bárdi Árpád a református intézményeink természetben megvalósuló tevékenységeiről értekezik az aktuális számban, Jaap Braaksma a hollandiai református oktatás történetéről és helyzetéről ad rövid áttekintést. Görög Tímea két írással is jelentkezik: az egyikben egy jubileumi kiadvány és saját tapasztalatai alapján mutatja be az Amerikai Egyesült Államokbeli Van Lunen Center keresztyén vezetőképzőt, másik cikkében pedig a Református Pedagógiai Intézet (RPI) által szervezett Jane Haining Angol Nyelvi Emlékverseny történetét dolgozza fel, kitekintéssel a Skót Misszió munkájára, illetve az RPI skóciai kapcsolataira is.

A Műhely rovatunban ezen túl egy középiskolás diák, Jónis Panna forrásértékű munkájában a határon túli magyar református közösség életébe nyerhetünk bepillantást a Ceausescu-éra Romániájában. A Szemle rovatban olvashatunk még a magyar kisebbségi oktatásról a régi és mai magyar országhatárok között, illetve az amerikai vezetőképzésről szóló műhelytanulmányhoz kapcsolódóan egy ugyancsak tengerentúli vezetői kézikönyvet is az érdeklődők figyelmébe ajánlanak.

A folyóirat nyomtatott formában megrendelhető az mrn.szerkesztoseg@reformatus.hu címen, elektronikusan pedig az RPI honlapján olvasható. 

Forrás: refpedi.hu