A misszió a megbékélés helye lehet – jelölte ki egyik célként Jerry Pillay, az Egyházak Világtanácsának presbiteriánus főtitkára Pannonhalmán, ahol a bencés főapátság immár hatodjára szervezett nagyszabású nemzetközi ökumenikus konferenciát. Egyházunkat többek között Fekete Károly tiszántúli püspök és Berecz Júlia, a Zsinati Hivatal külügyi osztályának vezetője képviselte. Helyszíni tudósításunk.
A Pannonhalmán szeptember 25-én megtartott nemzetközi ökumenikus konferencián Jerry Pillay indiai származású dél-afrikai teológusprofesszor, az Egyházak Világtanácsának (EVT) főtitkára, a Dél-afrikai Egyesült Presbiteriánus Egyház tagja számított az egyik legnevesebb vendégnek. Ő a mai keresztyén misszió lehetőségeiről és kihívásairól tartott előadást. Elöljáróban leszögezte: a misszió nem az, amit az egyház Istenért tesz, hanem az egyház részvétele abban a tevékenységben, amelyet a Szentháromság végez a világban.
Beszédének egyik izgalmas megállapítása volt, hogy a keresztyén misszió történetében alapos fordulat következett be, mivel gyökeresen megváltozott a világ. Ezeket a fogalmakat sorolta fel érvként a főtitkár: globalizáció, migráció, vallási pluralizmus, szekularizáció, digitális kommunikáció, ökológiai válság, végletes gazdasági egyenlőtlenség, fegyveres konfliktusok sokasága – mindez a gyarmatosítás máig ható következményeivel tetézve.
Alsó sor jobboldalt: Jerry Pillay, az Egyházak Világtanácsának elnöke; a felső sorban középütt Fekete Károly tiszántúli református püspök, jobbszélen Kocsis Fülöp hajdúdorogi görögkatolikus érsek-metropolita
Az EVT főtitkára rámutatott, hogy ezzel párhuzamosan a keresztyénség demográfiai súlypontja Afrika, Ázsia és Latin-Amerika felé tolódott el. Így a missziót már nem úgy kell felfogni, mint ami egy keresztyén központból a nem keresztyén „perifériák” felé irányul. Korunkban a missziós színtér többirányú, többközpontú és egyre inkább interkulturális jellegű. Elhangzott, hogy a perifériák nem csupán befogadói a missziónak, hanem olyan helyek is, ahonnan a misszió befogadható és újragondolható.
– Az evangelizáció nem választható el az igazságosságtól – hangoztatta Pannonhalmán a dél-afrikai vendég. Kitért arra is, hogy törődni kell a peremre szorulókkal, illetve a misszió a megbékélés helye lehet a háborús, ökológiai katasztrófák és ezzel is összefüggő menekültáradat sújtotta világban. Szóba hozta, hogy a migrációnak első renden kell érdekelnie a keresztyén missziót. Ennek kevés jó hatása között említette, hogy a menekült és bevándorló tömegek között a misszió révén kialakuló diaszpóraegyházak kulturális közvetítők lehetnek, csillapítva a migrációval járó feszültségeket. Ökológiai kihívásra válaszként – amint fogalmazott – ökológiai megtérés kell, az édenkertben elhangzott istenti utasításra a teremtett világ gondozása.
Jerry Pillay EVT-főtitkár elsősorban az ökumenikus misszióról beszélt
Ökumené nélkül nincs tanúságtétel, se misszió, de az ökumenikus párbeszéd ne vezessen teológiai közömbösséghez – ezt is a nemzetközi konferencia fő szónoka, Jerry Pillay mondta. Ugyanő a beszéde egy pontján fölvetette: tanítható-e a misszió? – Igen – adta meg a feleletet –, van szerepe a missziós képzéseknek, de missziós lelki fejlődés is kell, mert az alázat, a szolidaritás vagy éppen a bátorság már nem tanítható képzéseken, ehhez a hitbeli aktivitásunkra is szükség van. – Legyen örömünk részt venni Isten átformáló küldetésében, miközben arra törekszünk, hogy hirdessük Krisztust, és az ő nevében szolgáljuk az egyházat és a világot! – zárta előadását a felekezetközi keresztyén misszióról.
A konferenciára olyan illusztris külföldi vendégek is eljöttek Pannonhalmára, mint Timothy Radcliffe bíboros, angol domonkos szerzetes, világhírű lelki könyvek szerzője, vagy Emmanuel chalcedoni keleti-ortodox metropolita. A hazai katolikus egyházi vezetők közül a házigazdán, Hortobágyi T. Cirill bencés főapáton kívül közös kerekasztal-beszélgetésen vett részt Székely János szombathelyi megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Felföldi László pécsi megyés püspök és Kocsis Fülöp hajdúdorogi görögkatolikus érsek-metropolita.
Fekete Károly református püspök a hitvalló tanítvány jellemét állította elénk
A nemzetközi rendezvényen az egyik, előadásnak is beillő köszöntőt Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke tartotta. Először is egy testvéri gesztust tett a házigazda Pannonhalmi Bencés Főapátságnak azzal, hogy megemlítette: a debreceni kollégiumnak és a pannonhalmi bencés gimnáziumnak szinte azonos a jelmondata: „Ora et labora!” (Imádkozzál és dolgozzál!), illetve „Orando et laborando” (Imádkozással és munkával). Párhuzamba állította a bencés és a protestáns lelkiség egy közös vonását, az elkötelezettséget a nevelés és az oktatás terén. Nem véletlen ugyanis, hogy Szent Benedek a szerzetesi regulájában „az Úr szolgálatának iskolájaként” határozza meg a monostort – ez volt a pénteki konferencia címe is –, Luther harcostársa, Philip Melanchthon pedig a zsinati végzések között „Isten Igéjének veteményeskertjeinek” nevezi a megreformálandó német iskolákat.
Fekete Károly leszögezte, hogy a Heidelbergi káté hitvallási kötelezettségként fogalmazza meg számunkra az iskolafenntartást. Hitvallásunk szerint az igehirdetésnek és az iskoláztatásnak elválaszthatatlan kapcsolata van, sőt egyenesen egy sorba helyezi az iskolafenntartást, az Isten Igéjének tanulását az igehirdetéssel.
– Az Úr szolgálatának igazi iskolája nem az érettségiig, nem a diplomáig lát, hanem sokkal tovább. Nem az egyéni karrier, nem az önmagáért való elitképzés, nem az intellektuális fölény megszerzése a cél, hanem az éltető isteni szó szolgálatára, az élet istentiszteletére történő hiteles felkészülés. Minden ennek érdekében kell, hogy történjen, hiszen a nevelés vak tanítás nélkül, a tanítás élettelen nevelés nélkül és mindkettő nélkülözi az éltető nap fényét és melegét az evangélium nélkül. Az Úr szolgálatának igazi iskolája még ennél is tovább lát, mert abban az üdvösség útjára indítást és az örökkévaló ünnep elkezdésének földi lehetőségét kapjuk meg – fogalmazta meg a keresztyén nevelés, oktatás lényegét és korrelációját a református püspök.
Itt intett arra, nehogy a tanítás és az életvitel között szakadék legyen, mert akkor oda a hitelességünk, és ennek következtében erejüket vesztik szavaink. – Sokkal hamarabb lelepleződünk a világhoz való igazodásaink közben, az átszabási kísérleteink nagy igyekezetében, mint gondolnánk – jegyezte meg. – És a környezetünk ezt nem is mulasztja el a szemünkre vetni – tette hozzá.
A püspök szerint tehát akkor vagyunk hatástalanok, ha a próbák, az útelágazások, a kibírható kísértések idején úgymond a világ barátságát keressük. Összekacsintásokkal, megalkuvásokkal megnyerjük a világ pillanatnyi kegyét, és elveszítjük az Isten megtartó áldását. – A hiteles tanítás mögött ott van a megélt valóság, a múlt hibáival való bátor szembenézés, a szavak és tettek egysége, a példamutatás, az átláthatóság és az elszámoltathatóság, a zéró tolerancia a szexuális, az anyagi vagy hatalmi visszaélésekkel szemben – hangsúlyozta Fekete Károly.
Szólt többek között a kiszolgáltatottak mellé állás missziós kötelességéről és a szenvedők aktív, érdek nélküli felkarolásáról is, illetve arról, hogy azok a pótolhatatlan keresztyének, akik Jézus Krisztust teszik meg az élet orientációs pontjává.
Köszöntője végén a püspök buzdítás gyanánt emlékezetesen hasonlította össze a „világfi” karaktert a hitvalló tanítvány jellemével: – A világfi a reflektorfénybe vágyik, a hitvalló tanítványban világosság támad, és továbbadja azt. A világfi megragadóan jópofa akar lenni, a hitvalló tanítványt a megragadottság hordozza. A világfinak szlogent adnak a szájába, a Krisztus hitvalló tanítványának megadatik a helyén mondott szó. A világfinak passziózás Jézus Krisztus felemlegetése, a hitvalló tanítványnak viszont életforrás a passió Krisztusa. A világfi szeretné megvalósítani önmagát, a hitvalló tanítvány a megváltás megvalósultságát éli meg. A világfi élete buliból buliba tántorog, az Úr szolgálatának iskolájában növekvő tanítvány viszont állja az idők viharát, és már most részese Krisztus örökkévaló ünnepének – zárta mondandóját Fekete Károly.
Az evangélikusokat Hafenscher Károly lelkész, egyetemi tanár is képviselte
Az egyik szünetben megszólítottuk Hafenscher Károly nyugalmazott evangélikus lelkipásztort, az Evangélikus Hittudományi Egyetem egyetemi tanárát, aki a délutáni szekcióülést vezette, hogy vázolja benyomásait protestáns szemszögből. Hafenscher Károly Radcliffe angol bíborosban azt találta üdítőnek, hogy katolikus létére erősen biblikus megalapozású, páli vonalon mozgó előadást tartott, meggyőzően hangsúlyozta az isteni szeretetet és azt, hogy Krisztus testébe beletartoznak a protestánsok is. Szerinte nem kell idegenkednünk attól, hogy barátkozzunk a más véleményen lévőkkel is, mint akik jézusi értelemben szintén méltók a szeretetre.
Emmanuel chalcedoni metropolitáról – aki I. Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka helyettese és majdani lehetséges utódja – azt is figyelemre méltónak gondolja Hafenscher Károly, hogy ortodoxsága ellenére II. János Pál korábbi katolikus egyházfő Ut unum sint (Hogy mindnyájan egyek legyenek) enciklikáját hozta szóba mint a keresztyén felekezetek közötti közeledés dokumentumát. Tőle idézte, hogy Isten ajándékozásainak színtere az ökumené, és erre kellene rácsodálkozni, hogy mennyi ajándék van nekünk itt elkészítve. A metropolita kulcsszava a befogadó ökumené volt, az evangélikus lelkész egyetértett azzal a gondolatával, miszerint
akkor működik jól az ökumené, ha mindenki meg tud erősödni a saját felekezeti identitásában, és így fogadják el egymást.
Hafenscher Károly felsőfokban beszélt a Pannohalmi Bencés Gimnázium igazgatója, Juhász-Laczik Albin bencés szerzetes, teológus-tanár valóban lebilincselő előadásáról, aki főleg a mesterséges intelligenciáról (MI) beszélt a diákok viszonylatában. A lelkész kiemelte, hogy a bencés tanár úgy említette az MI-t, mint ami az idők jelét hordozza korunkban. A mesterséges intelligencia átrendezett sok mindent a világunkban, egy teljesen más generáció lép föl a hatása nyomán, más életstílussal, tanulási-ismeretszerzési módszerekkel, amelyek nem kedveznek az elmélyült tudásszerzésnek, holott a gyors ismeretszerzés helyett az előbbi az eredményesebb.
A protestáns Hafenscher Károly azonosult azzal, hogy az egyházi oktatásban dolgozó tanároknak meg kell érteni a mai, képernyőhöz ragadó diáknemzedéket, szeretettel, együtt tanulva rávezetni őket, hogy miért van szükségük személyes élményekre, reflexiókra.
Kérdésünkre, hogy miben látja az ökumené értelmét, Hafenscher Károly hangsúlyozta: – Jézus pontosan azért imádkozott, „hogy egyek legyenek” a tanítványok, mint ő az Atyával. (Jn 17,11) A közös tanúskodás fogható jel a világ felé, amely Pál apostol megfogalmazásában „sóvárogva várja az Isten gyermekeinek megjelenését”. (Róm 8,19) Korunkban rengeteg olyan feladat van, amelyet együtt kell végeznünk. Ne akarjunk megoldani pillanatnyilag megoldhatatlannak látszó tanítási különbségeket, miközben igenis ragaszkodjon ki-ki azokhoz. Egymást befogadva azonban lehetünk közösen tanúskodók és hitvallók, annál is inkább, mivel a mai Magyarországon is érezzük már, hogy nem problémamentes hitvalló keresztyénnek lenni!
A női mivolt sebezhetősége és Jézus helyreállító munkája is szóba került Berecz Júlia, a Zsinati Hivatal külügyi osztályvezetője jóvoltából
Berecz Júlia, a református egyház Zsinati Hivatala külügyi osztályának vezetője a konferencia egy délutáni panelbeszélgetésén moderátori kérdésre válaszolva megosztotta a hallgatósággal: különböző felekezethez, korosztályhoz tartozó, különféle társadalmi és élethelyzetű nőkkel beszélgetve Magyarországon és szerte a világban azt tapasztalta, hogy a nők esetében erős motívum a sebezhetőség érzése, belső határaiknak, illetve némelykor a külső (határ)helyzeteknek való kiszolgáltatottság. Kifejtette, hogy ezek önmagukban nem értékek, de Isten a nők sebezhetőségét, konkrét sebzettségeit kezébe tudja venni, és ezek révén formálhatja őket – mások javára is –, különösen ha felismerik annak örömüzenetét, hogy Jézus, a „végső Ádám” hogyan emelte fel a nőket földi működése során.
– Tartalmas és gondolatébresztő tud lenni nekünk, magyarországi reformátusoknak is meghallgatnunk valamely testvéregyházhoz vagy más felekezethez tartozókat – értékelte tapasztalatait Berecz Júlia. – Jó volt hallanom a konkrétan az iskoláról való gondolkodást, de az is okkal vethető fel, hogy a tanulás valójában az egész keresztyén életet meghatározza, hiszen tanítványoknak vagyunk elhívva, Krisztus-követőknek. A világ más protestánsaihoz képest nem beszélünk annyit a tanítványságról, mint amennyire ez a rendeltetésünkbe beletartozik; szerintem felelősségünk, hogy foglalkozzunk még többet ezzel... De ha csak azt nézzük, hogy mi az egyházunkban az imádság évében vagyunk, jó volt belepillantanom egyik-másik résztvevő előadásán keresztül abba, hogy mit jelent mondjuk az elmélkedő ima, mert abban például a más felekezethez tartozó testvérek nagyobb hagyománnyal, gyakorlattal és tapasztalattal bírnak – fejtette ki a Zsinati Hivatal külügyi osztály vezetője a Pannonhalmi Bencés Gimnázium épületében a konferencia után.