Felhívás a közös felelősségvállalásra és az összehangolt cselekvésre

Az európai menekültek és a migrációs válság témakörében szerveztek magas szintű konferenciát Genfben a kormányok, az ENSZ-ügynökségek és a civil szervezetek részvételével január 18–19-én. Az UNICEF, az UNFPA (az ENSZ Népesedési Alapja) és az UNHCR (az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa) által is támogatott konferencia házigazdája az Egyházak Világtanácsa (EVT) volt.
Az esemény célja az volt, hogy előmozdítsa az elvi és emberi jogi alapú, összehangolt válaszlépések létrejöttét a menekültek európai jelenlétére és elvándorlásuk elsődleges okaira. A résztvevő vallási szervezeteknek lehetőségük nyílt arra, hogy megfogalmazzák azokat a hitbeli elveket (elsősorban is azt a meggyőződésüket, hogy minden ember Isten képmására és hasonlatosságára teremtetett), amelyek alkalmazásával a válságkezelés központjába az emberi méltóság és az emberi jogok kerülhetnek.

2015-ben több mint egymillió menekült és bevándorló érkezett Európába szárazföldi vagy tengeri útvonalon. Az érkezők saját hazájuk veszélyes és kétségbeejtő viszonyait hagyták hátra – különösen a Közel-Keleten, Ázsiában és Afrikában. A menekültválság hamarosan a gyermekek válságává is vált, hiszen az Európába érkező menekültek közül jelenleg minden harmadik gyermek, nekik pedig mindenképpen joguk van a gondoskodásra, méltóságuk, jogaik és jólétük védelmére – függetlenül attól, hogy hol vannak éppen, honnan érkeztek, menekültek-e vagy bevándorlók.

Bár a konferencia központjában az európai válságra adott válaszlépések álltak, szóba került a probléma szélesebb kontextusa is, hiszen világszinten összesen hatvanmillió ember él menekültként. A résztvevők felvázolták a menekültek teljes útvonalát, az otthonuk kényszerű elhagyásától, a tranzitokon át, egészen a célországig és megállapították, hogy az európai kormányok és társadalmak számára valóban nagy kihívást jelent egyidejűleg betartani a nemzetközi menekültügyi, humanitárius és emberi jogi szabályozások szabta kötelezettségeket, és ugyanakkor választ adni a társadalmak politikai, biztonságpolitikai és gazdasági aggályaira.

kép

A résztvevők hangsúlyozták a nemzetközi közösség erősebb és egységesebb fellépésének fontosságát, hogy politikai megoldások születhessenek a konfliktus, az erőszak, az egyenlőtlenség és a kirekesztettség azon formáira, amelyek a jelenlegi, korábban nem tapasztalt mértékű, globális menekültválság kiváltó okai. Különösen kérjük mindazokat, akik befolyással bírnak a szíriai helyzet alakulására, hogy segítsenek elérni a harcok beszüntetését, enyhíteni az ottani emberek elviselhetetlen szenvedéseit, és politikai különbségeiket félretéve, fogjanak össze a béke érdekében. A válságra adott humanitárius válasz lényeges része – és egyben a jövőbeli felépülés és felemelkedés záloga – a lányok és asszonyok védelme a szexuális és nemi alapú erőszak és kizsákmányolás ellen, valamint a szexuális és reproduktív egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférésük biztosítása. Ugyanígy fontos a menekültek hazájának számító, konfliktusövezetekkel határos, aránytalanul nehéz terhet viselő országok érdemeinek elismerése és tevékenységeik nagyobb mértékű támogatása.

A konferencia résztvevői egyetértenek abban, hogy az otthonukból elüldözött emberek szenvedéseinek enyhítése közös felelősség, nem csak Európában, de mindenhol másutt is. Elengedhetetlenül szükséges a kormányok, a civilszervezetek, a nemzetközi ügynökségek és mások következetes és összehangolt együttműködése annak érdekében, hogy a menekültek és a bevándorlók biztonságos és emberi környezetre találjanak, és hogy a háború, a mindent átható erőszak és elnyomás ellen menekülő emberek ne szenvedjenek hiányt alapvető szükségleteikben. Hosszabb távon pedig a társadalmi integráció elősegítése a kitűzendő cél. Sürgős feladat az Európába igyekvő menekültek biztonságos és legális útvonalainak megteremtése és kibővítése. A nemzeti határok lezárása nem megoldás, hiszen ezzel csak a következő országra hárítjuk át a felelősséget.

A konferencia résztvevői hangsúlyozzák a koordináció és az együttműködés fontosságát, a menekült- és migrációs válságra adandó európai válasz tekintetében. Elkerülhetetlenül szükséges a közös uniós menekültügyi rendszer rövid időn belüli felállítása, megerősítése és fejlesztése. Nagyobb mértékű összehangoltságra van szükség a menekültek és a bevándorlók szükségleteinek biztosítása érdekében is, beleértve a szexuális és nemi alapú erőszak elleni védelmet, a gyermekek és a fiatalkorúak oktatását, valamint a gyermekek, a fiatalkorúak, nők, idősek és fogyatékkal élők speciális egészségügyi, étrendi és védelmi igényeinek figyelembe vételével. A nemzetközi jog elveit a válságban is be kell tartani. A nemzetközi menekültjog értelmében a háborús konfliktus és üldöztetés sújtotta területekről menekülőknek joguk van védelmet keresni, a méltányos menekültügyi eljáráshoz való hozzáférés pedig nem korlátozható nemzeti, etnikai, vallási, egészségügyi vagy bármilyen más alapon. Együttműködésre van szükség az idegenellenes, rasszista vagy iszlamofób megnyilvánulások, valamint a válság politikai célokra való felhasználásával szemben is. Azonnal meg kell kezdeni azokat az intézkedéseket, amelyek segítséget nyújtanak a menekülteknek és a bevándorlóknak az őket újonnan körülvevő társadalomba való beilleszkedésben. Azok mellett a törvényi és morális kötelezettségek mellett, amelyek megkövetelik a szükséget szenvedőkhöz való könyörületes és vendégszerető hozzáfordulást, fel kell hívni a figyelmet arra a tényre is, hogy munkájuk, tudásuk és kreativitásuk révén, javára válhatnak a befogadó közösségeknek.

A civil társadalomnak – beleértve a vallási szervezeteket is – alapvető szerepe van a humanitárius válságra adandó válasz megformálásában. A kormányok és a nemzetközi ügynökségek tevékenységével való jobb összehangoltság, továbbá a más vallások szempontjait és képességeit is hasznosító erősebb vallásközi együttműködés szükséges annak érdekében, hogy biztosítható legyen a menekültek és bevándorlók túlélése, joga és méltósága.

A szándékot tetteknek kell követnie. Meg kell hallanunk a menekültek és a bevándorlók hangját, és a lehető legnagyobb mértékben figyelembe kell vennünk véleményüket. Ebbe beletartozik a szerepek és a felelősségi körök meghatározása, az információ, a tudás, az erőforrások és a tevékenységek megosztása, az egymást kiegészítő erősségek és előnyök felhasználása és egymás elszámoltatása. Szükség van a stratégiai tervezés, végrehajtás és elszámoltatás konkrét mechanizmusainak kiépítésére, valamint egy olyan akciótervre, amellyel egyértelmű, mérhető, elérhető és időhöz kötött célok szabhatók meg. Ezért a konferencia résztvevői azzal a kéréssel fordulnak a szponzor szervezetekhez, hogy a már létező kezdeményezésekre építve, erősítsék a vallási szervezetek közreműködését a menekült- és migrációs válság kezelésében mind országos, mind regionális szinten, és negyedévenként tekintsék át a konferencián felvetett kérdésekben mutatkozó előrelépést.

Forrás: evangelikus.hu, fotó: oikoumene.org