„Európai egyházak vagyunk, és a jövőben is azok leszünk”

Küszöbön a Brexit: most pénteken megszűnik az Egyesült Királyság európai uniós tagsága. Habár országuk 2020. január 31-én elhagyja az EU-t, ők nem hagyják el Európát – üzenik nekünk nyílt levelükben az Egyesült Királyság egyházai.

Az Egyesült Királyságban 2016 nyarán tartottak népszavazást arról, maradjon-e az ország az Európai Unió tagja, amin a kilépéspártiak szoros, 52:48 arányú győzelmet arattak. A hagyományosan eltökélt európapárti Skót Egyház vezetőit sokkolta a három évvel ezelőtti referendum eredménye. A moderátor személyes levélben fordult a testvéregyházak vezetőihez, és szolidaritásra buzdított, hitet téve a közösség mellett, majd a Református Egyházak Világközösségének európai tagegyházai is reagáltak az eseményekre. 

kép

Elhúzódó tárgyalások, előrehozott választások és elhalasztott határidők után most úgy néz ki, Boris Johnson miniszterelnök vezetésével az Egyesült Királyság 2020. január 31-én valóban elhagyja az Európai Uniót, amelynek 1973 óta tagja. Az Egyesült Királyság egyházai erre készülve az alábbi nyílt levelet fogalmazták meg az európai uniós tagországok egyházainak:

Kedves Testvéreink!

2020. január 31-én, helyi idő szerint este 11-kor megszűnik az Egyesült Királyság európai uniós tagsága. Habár az Egyesült Királyság elhagyja az EU-t, mi nem hagyjuk el Európát.

Egyházaink évszázadok óta hozzájárulnak az európai keresztyén hagyományhoz, és maguk is gazdagodnak általa. Az első hittérítők a Római Birodalommal együtt érkeztek meg a Brit-szigetekre. Őket követte Canterburyi Szent Ágoston (aki eredetileg a mai Olaszország területéről érkezett), valamint Iona-i Szent Kolumba (a mai Írország területéről) missziója. A Brit-szigeteken megjelenő keresztyének hite a kezdetektől fogva az európai egyházban gyökeredzett. A német, svájci és holland reformáció óriási hatást gyakorolt szigeteink egyházaira, társadalmaira és nemzeteire, és ez a hatás a mai napig érezhető. Egyházaink számos gyülekezete van jelen európai városokban, és közeli viszonyt ápolunk testvéregyházainkkal szerte a kontinensen. Mi európai egyházak vagyunk, és a jövőben is azok leszünk, a világegyház részeként. 

A politikai kötelékek és a kölcsönös elszámoltathatóság gyengülése nem befolyásolja vagy gátolja Európa más részein található partnereink iránti elkötelezettségünket. Továbbra is teljes mértékben és aktívan részt veszünk az európai ökumenikus szervezetek munkájában, továbbra is támogatni fogjuk Európa más részein működő gyülekezeteinket és partnereinket.

Egyházaink a jövőben is kiállnak azon értékek mellett, melyekben veletek osztozunk, támogatjuk a békét, valamint védelmezzük az emberi jogokat és az emberi méltóságot.

Továbbra is foglalkozunk közös ügyeinkkel, hogy ezzel is biztosítsuk a minden polgárt megillető jólétet, és számon kérjük kormányainkat olyan ügyekben, mint a biztonság, a szabadság és a jólét megosztása.

A jövőben is együtt munkálkodunk veletek korunk nagy kihívásai kapcsán; például, hogyan reagálnak az európai nemzetek a kényszerű migrációra, illetve hogyan alkalmazkodunk és reagálunk a klímavészhelyzetre.

Ezentúl is elkötelezettek leszünk a szolidaritás alapelveihez, amelyek hosszú évek óta összekötnek bennünket, és amelyekhez ragaszkodnunk kell a jelen helyzetben is, amikor növekvő idegengyűlölettel, vallási diszkriminációval, vagyoni egyenlőtlenséggel és nemzeti önérdek térnyerésével szembesülünk. 

Nagyra értékeljük az elmúlt években irántuk tanúsított támogatásotokat és figyelmeteket, és arra kérünk benneteket, hogy továbbra is tartsatok ki mellettünk, miközben körvonalazódik, mit tartogat számunkra a jövő, és kiderül, hogyan tudunk együtt munkálkodni azon, hogy valamennyi közösségünk számára reményt és megbékélést nyújtsunk, törekedve arra, hogy Jézust kövessük mindennapjaink során. 

Imádkozzatok értünk, ahogy mi is imádkozni fogunk értetek!

Mert ahogyan a test egy, bár sok tagja van, de a test valamennyi tagja, noha sokan vannak, mégis egy test, ugyanúgy a Krisztus is. Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk, akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg. Mert a test sem egy tagból áll, hanem sokból. Ha ezt mondaná a láb: „Mivel nem vagyok kéz, nem vagyok a test része”, vajon azért nem a test része-e? És ha ezt mondaná a fül: „Mivel nem vagyok szem, nem vagyok a test része”, vajon azért nem a test része-e? Ha a test csupa szem, hol lenne a hallás? Ha az egész test hallás, hol lenne a szaglás? Márpedig Isten rendezte el a tagokat a testben, egyenként mindegyiket, ahogyan akarta. Ha pedig valamennyi egy tag volna, hol volna a test? Így bár sok tagja van, mégis egy a test. Nem mondhatja a szem a kéznek: „Nincs rád szükségem”, vagy a fej a lábaknak: „Nincs rátok szükségem!” Ellenkezőleg: a test gyengébbnek látszó tagjai nagyon is szükségesek, és amelyeket a test kevésbé nemes tagjainak tartunk, azokat nagyobb tisztességgel vesszük körül, és amelyek ékesség nélküliek, azok nagyobb megbecsülésben részesülnek: a becseseknek azonban nincs erre szükségük. Isten szerkesztette így a testet egybe: az alacsonyabb rendűnek nagyobb tisztességet adva, hogy ne legyen meghasonlás a testben, hanem kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok. És így ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi. Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai.”

1Kor 12,12-27

 

Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrért: éljetek ahhoz az elhívatáshoz méltón, amellyel elhívattatok, teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel, igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével. Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is: egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az Istene és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett és mindenek által és mindenekben.

Ef 4,1-6

2020. január 24.

Krisztusi szeretettel,

Nt. Dr. Barbara Glasson és Clima Marsh professzor, a Methodist Conference (Metodista Konferencia) elnöke és alelnöke

Nt. David Mayne, Baptist Union of Great Britain (Brit Baptista Unió) Tanácsának moderátora

Nt. Colin Sinclair, a Church of Scotland (Skót Egyház) Zsinatának moderátora

Nt. Nigel Uden és Derek Estill, a United Reformed Church (Egyesült Református Egyház) zsinatának moderátorai