Több millió forintos adomány Hollandiából

A Help Oost Europa Alapítvány vezetője Herman Jansen több évtizede járja Közép- és Kelet Európát, hogy megismerje az itt élők szükségeit. Csaknem két évtizedes a kapcsolata több református intézménnyel, melyeknek rendszeresen segít különböző adományokkal.
Egy kamionnyi segéllyel érkezett meg kiskunmajsai Orgona Református Egyesített Szociális Intézményhez június 19-én. Az elektromos ágyakat, tápszereket, pelenkákat, rolátorokat, gyógyászati segédeszközöket, bútorokat és ruhákat tartalmazó adományt a kiskunmajsai intézmény és a miskolci Lorántffy Zsuzsanna Református Kismamaház Családok Átmeneti Otthona kapta – melynek elindulását is segítette a szervezet.

képAz adomány igazi összefogás útján érkezett meg a rászorulókhoz, hiszen a nyíregyházi Magdaléneum Fogyatékosok Református Ápoló-Gondozó Otthonának munkatársa – Zolcsák Júlia – fordított hollandra, a szervezet munkatársai pedig január óta tartottak gyűjtést a református intézmények megsegítésére. Az intézmények hálatelt szívvel azt jelezték: „érezhetjük, hogy nem vagyunk egyedül, és hogy Isten gondoskodik rólunk".

MRSz