Az önmagunkkal való sáfárkodás művészete

A Gyökössy Intézet és a Kálvin Kiadó kiadásában, a közelmúltban megjelent könyv a visszajelzések alapján jól hasznosítható a mindennapi lelkipásztori szolgálatban, egyre többen olvassák és foglalkoznak a témával – mondta el személyes tapasztalatait Mikola Borbála lelkipásztor, a könyv lektora. Ugyan az eredeti kiadvány az Amerikai Egyesült Államokban jelent meg, három ismert teológus szerző tollából (Bob Burns, Tasha D. Chapman, Donald C. Guthrie), jól alkalmazható a hazai közegben.

A tengeren túl azt tapasztalták az egyházi szereplők, hogy rohamos módon lépnek ki lelkipásztorok a lelkészi szolgálatból, a pontos okok viszont mostanáig rejtve maradtak. Létrehozva egy alapítványt és kitűzve azt a célt, hogy az egyház „jobban legyen”, ezen belül a lelkészek is jobban legyenek, átfogó kutatás kezdődött. Ennek folyamán több mint hetven pásztor életvitelét, környezetét, közösségét, családját térképezték fel, többek között azt a kérdést kutatva, mi hiányzik ahhoz, hogy mélyebb kapcsolódást tudjon kialakítani gyülekezeti közösségével, mitől válhatna szolgálata még gyümölcsözőbbé. A hiányok következménye az Egyesült Államokban tömeges kiégéshez, pályaelhagyáshoz vezetett. Ám mivel ebben igen összetett társadalmi folyamatok is szerepet játszanak, a könyv megírásához nemcsak teológiai és bibliai, hanem világi szakirodalmat is felhasználtak a szerzők, például andragógiai (felnőtt pedagógiai) ismereteket, neves professzorok tudását is beépítve.

„Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek.” (Jn 15,7) – így búcsúzott Jézus tanítványaitól – idézte Galsi Árpád, a Kálvin János Kiadó igazgatója bevezetőjében az igei sorokat a könyv címére utalva.

A beszélgetésen kiderült, hogy Mikola Borbála több mint tíz évvel ezelőtt találkozott először a könyv szerzőivel és a témával egy külföldi ösztöndíjprogram folyamán. A kutatók akkor a vizsgálati tapasztalataikat elkezdték beépíteni az ottani lelkészképzés rendszerébe, amit első kézből ismerhetett meg a magyar lelkipásztor. Az eredményekben az volt a meglepő, hogy semmi új nem látott napvilágot, ugyanis a fordított életvitel, hogy ő akkor dolgozik, amikor mindenki más már nem, sokat taglalt témakör. Kérdés, a gyülekezeti tagokban ez mennyire tudatosult jelenség – fogalmazott Mikola Borbála. A meg nem értettség, az elszigeteltség érzése, az állandó segítő szerepben létezés erősen jelen van ebben a hivatásban, és együtt jár azzal, hogy a lelkipásztor nem tud magánemberként megjelenni – még a boltban sem. Amire viszont ennek kapcsán rávilágít a kutatás – és eddig hazánkban is keveset beszéltek róla –: ahhoz, hogy egy lelkész meg tudjon maradni a szolgálatban, szüksége van arra, törődjön a saját lelki életével. Teológiai értelemben tehát komolyan kellene venni az önmagunkkal való sáfárkodás felelősségét – hangsúlyozza a könyv lektora.

– Ez nagyon jó kifejezés, mert azt jelenti, Isten megbízott bennünket a sáfárkodással, mert megbízást kaptunk arra, hogy törődjünk magunkkal, sáfárkodjunk az időnkkel, a testünkkel, a pénzünkkel, a kapcsolatainkkal – emelte ki a lelkipásztor. Mindezt visszaigazolják a Gyökössy Intézet hivatásgondozás programjának keretein belül tartott képzések is, ahol rendszeresen elmondják a lelkipásztorok, hogy „többet kellene foglalkoznom azzal, hogy aludjak rendesen, egyek rendesen, kezdjek el sportolni, esetleg olvassak, például mást is, ne csak szakirodalmat”.

Az, hogy a szolgálattevők a lelkük mellett a testük egészségével kapcsolatban is tudatosabbak legyenek, egészen új keletű a magyar hagyományokban. Emlékezve a nagy öregekre – akikre generációk tekintenek példaképként, méltán –, nem éppen a sportos, fitt életmód az első, ami eszünkbe jut, hanem hogy ők nagyszerűek voltak és csak tették a dolgukat – hangzott el, miközben ma már kezdik megérteni a fiatalok, hogy az egészséges életmód is fontos tényezője a segítő munkát végző hivatásnak. Éppen ilyen irányított figyelemre lenne szükség a lelkipásztor házastársi és családi kapcsolataira is, hiszen igenis komoly odafigyelésre van szükség a sikeres családi élet megalapozásában egy olyan életvitel során, ahol a szülő a közös esti vacsorák és a hétvégi családi programok idejében van távol. Éppen ezért kérdezték meg a kutatásban résztvevő lelkipásztorok jóllétéről a házastársaikat is.

Az látszódott kirajzolódni: a gyümölcsöző gyülekezeti közösséghez bizony az is kell, hogy a pásztor otthon is jól legyen. A sikeres hivatás ötödik pillére pedig arról a tudásról való gondoskodás, ami egyfajta menedzsment szintű vezetéselméleti készséget tesz lehetővé. Hiszen a lelkipásztor szolgálatának legnagyobb része nem csak azzal telik, hogy emberekkel foglalkozik. Mert, mily meglepő – jegyzi meg szarkasztikusan Mikola Borbála –, gondoskodik arról is, hogy nyitva legyen az ajtó, hogy a szeretetvendégségre meg legyen terítve, utána ki legyen takarítva. Nem utolsósorban a lelkész egyben programszervező is, ezért a könyvben a vezetéselmélet legmagasabb szintű szakkönyveit egybedolgozták a református teológiai és biblikus szemlélettel, és hordozza az amerikai gyakorlatorientáltság látásmódját is – derült ki a beszélgetésből.

Mikola Borbála abban az időben, amikor találkozott a témával, önmagán és gyülekezetén is látta azokat a működési problémákat, amelyek nehezítik a szolgálattevők életét, azóta viszont megerősödött abban, hogy az említett pillérekre való odafigyeléssel, számottevő változásokat lehet elérni.

– És mi a tapasztalatod, ezek közül a területek közül mi az, amivel a legtöbben küzdünk mi magyarországi református lelkészek, és mi az, amiben jól állunk? – tette fel a kérdést Galsi Árpád. Mikola Borbála szerint az Igével való kapcsolódásban kiemelkedőek a magyar lelkipásztorok, nemzetközi kitekintésben is. – E téren igen erős hagyományaink vannak: például az, hogy közösen olvasunk egyházilag, a Bibliaolvasó kalauz együtt olvasásával is közösséget alkotunk, hogy ez a formálódás közös nyelvezetet ad nekünk – szögezte le a lektor.

A magyar lelkipásztorok ugyanakkor sokszor jóval terheltebbnek érzik magukat, mint más országokban. – A mi életünk nem annyira kényelmes – fogalmazott Mikola Borbála. Sok lelkész gondol úgy gondterhelt pillanataiban az életére, hogy végül is, ha Krisztusban örök életem van, akkor ki kell bírni. Akkor fél lábon is kibírjuk. Innen pedig könnyen el lehet jutni odáig: ha fél lábon is kibírom, nem mindegy, hogy van a testem? Ebből következik számos, a friss felmérések szerint a lelkészek sokaságát érintő egészségügyi probléma, mint például a túlsúly, ízületi problémák, a szív- és érrendszeri betegségek és a depresszió. – De ha Krisztusban vagyok, akkor a mai napom is az örök életem egyik napja. Az elhívásunk az, hogy formálódjunk Isten lelkének munkája nyomán, formálódjunk Krisztus képében. Transzformálódjunk – zárta gondolatmenetét a szakember.

Az, hogy jól vagyok, a szolgálatomnak a része tehát? – kérdezte Galsi Árpád. Mikola Borbála szerint ez azért fontos sokkal inkább teológiailag, mint pszichológiailag, mert a lelkipásztor az Úristen eszköze, elhívása szerint ezt próbálja késszé tenni, hogy az Úrnak a szolgálatára oda lehessen szentelni.

A könyvbemutató tanulsága szerint a lelkipásztori hivatás akkor lehet igazán gyümölcsöző, ha annak csendes, sokszor láthatatlan alapjai – a lelki élet ápolása, a testi egészség, a kapcsolatok gondozása és a szolgálat vezetői oldalának tudatosítása – egyensúlyban állnak. A reziliencia nem különleges képesség, hanem ajándék és felelősség egyszerre: annak felismerése, hogy Isten nemcsak a szolgálatra hív el, hanem arra is, hogy a ránk bízott életet bölcsen kezeljük. A Megmaradni és kiteljesedni kötet ezért nemcsak egy újabb szakirodalom, hanem iránytű lehet mindazok számára, akik a mai próbatételek között is szeretnének hűségesen és örömmel szolgálni – úgy, hogy közben ők maguk is jól legyenek.