Az ország egyik legnagyobb létszámú református énekkara, a Központi Református Kórus csaknem tíz éve, 2016-ban alakult. Budapesti tagjaikon kívül számos vidéki gyülekezet énekese is csatlakozott már az együtteshez, akiket református hitük, a közösség, a zene szeretete és a szolgálat öröme köt össze. Az énekkar Kárpát-medence szerte számos zenei esemény résztvevője. Karnagyai Erdélyi Dániel, aki a Magyar Állami Operaház karmestere, a Műegyetemi Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője karmestere, illetve Berkesi Boglárka zenepedagógus, karnagy, oktató.
Hogy jelenik meg a hit és a reformátusság a kóruspróbákon?
Minden alkalommal áhítattal kezdjük a közös munkát. Még a beéneklés előtt a kórusunk lelkészei rövid igei szolgálattal készülnek, és természetesen éneklünk is a gyönyörű, új énekeskönyvünkből. Az is különleges az együttesünkben, hogy több lelkipásztor tagunk is van – majd minden szólamban ül lelkész énekes, akik a próbák és fellépések előtt is vezetik a lelki ráhangolódást a szolgálatra, gondoskodnak a lelki táplálékról, így segítenek abban, hogy ne csak zenei, hanem lelki közösséggé is váljunk.
A repertoárt tekintve mi adja a protestáns irányultságot?
A protestáns zeneirodalmon belül számunkra igen hangsúlyos a magyar református zeneszerzők munkássága. Az elmúlt években sikerrel építettük be a repertoárunkba kortárs zeneszerzők műveit, mert a mai zene bemutatása is fontos nemcsak nekünk, hanem a közönség számára is. A zsoltárirodalom – és annak különböző feldolgozásai – is meghatározó szerepet játszanak a műsoraink összeállításánál.
„...édesapám presbiter is volt, kórust is vezetett, amelyhez természetesen – amikor belenőttem – én is csatlakoztam”
A pályája kezdetén miért fordult az egyházzene felé?
Református családban nőttem fel. Egész kiskoromtól kezdve része volt az életünknek a hit, a vasárnapi istentiszteletek. Gyülekezetünk aktív tagjai voltunk, édesapám presbiter is volt, kórust is vezetett, amelyhez természetesen – amikor belenőttem – én is csatlakoztam. Sokszor szolgáltunk családilag is az istentiszteleteken, különböző alkalmakon. Az Úristen úgy vezette az életünket, hogy a hit a mindennapjaink részévé vált. Az egyházzenei elköteleződés ezért nem volt kérdés számomra, hanem kegyelem, hogy neki szolgálhatok a mai napig.
Segít-e egy karmestert, ha hittel él és dolgozik?
A karmester vagy karnagy, aki sok emberrel dolgozik, példát mutat, tanít. Ha a műsor olyan, akkor kötelessége is a próbákon a zenészek, az énekkar, a szólisták figyelmét a bibliai szövegek tartalmára ráirányítania. Így juthatnak el a közönséghez az előadói apparátuson keresztül azok a gondolatok, amelyek alapján a zeneszerző az adott művet megírta. Számomra ez egyáltalán nem okoz problémát, miután a mindennapjainkat is az Úrba vetett hittel éljük.
„Kötelességem inspirálni a velem együtt alkotó, muzsikáló embereket”
Megengedheti-e magának a karnagy, hogy ő is átélje az énekesek vagy a közönség katarzisát a mű egy-egy pontján?
Kötelességem inspirálni a velem együtt alkotó, muzsikáló embereket. Egészen addig a pontig engedhetem meg magamnak az adott zenemű megélését, átélését, amíg pontosan tudom koordinálni az adott helyzetet, tehát a zenekar vagy a kórus – sok esetben mindkettő – egyben tartása mellett meg tudjuk valósítani azokat a dolgokat, amelyeket a próbákon begyakoroltunk. Ez így nem öncélú, hanem valóban inspiráló!
Fél évszázados apai örökséget visz tovább Berkesi Boglárka karnagy
„...hű maradni, ragaszkodni minden nehézség ellenére”
Háta mögött a Berkesi-tradícióval hogy tekint a felelősségre, ami a kórusmunkával jár?
Felelősségként és lehetőségként tekintek rá. Az, hogy továbbvihetek egy hagyományt és ebben a szolgálatban dolgozhatok én is, ahogy tette édesapám fél évszázadon keresztül, óriási ajándék és kegyelem. Hozzáteszem, hogy a XXI. században, az ingerözönnel elárasztott világban sokkal nehezebb megtartani egy ilyen közösséget, mint annak idején volt édesapámnak, Berkesi Sándornak, a Debreceni Református Kollégium Kántusa egykori karnagyának. Elkötelezetten szolgálni és azt komolyan venni, hű maradni, ragaszkodni minden nehézség ellenére – én ezt az útravalót kaptam tőle.
Mit jelent önnek az énekes szolgálat?
Zsoltárszövegeket, Bibliából vett szövegeket éneklünk, ezek mind hitben erősítenek és bátorítanak. Ezt szeretnénk átadni egyrészt a hallgatóságnak, másrészt megélni a mi közösségünkben. Különleges kapcsolat van közöttünk, hiszen a karnagy és az énekes között nincs semmi és senki más: közvetlenül egymás szemébe nézünk. Nemcsak elmagyarázom a zene és a szöveg tartalmát, hanem egymásra pillantva mélyebben is megérezhetjük a zenei üzenetet.
„...a hitünk állandó épülésének a lehetőségét adja”
Ha arra gondolunk, hogy milyen sok kedvező egészségügyi hatása van a közös éneklésnek – például csökkentheti a pulzust és a vérnyomást, de a tüdőre is kedvező hatással van –, öngondoskodásnak is felfogható, ha valaki kórusban énekel. Mit gondol?
Kodály Zoltán nem véletlenül mondta, hogy semmilyen művészeti tevékenység nem jut el olyan mélységekbe, mint a zene. Nem tudom, hogy pontosan milyen kedvező egészségügyi hozadéka lehet, de abban biztos vagyok, hogy azáltal, hogy a lelkünket táplálja, a hitünk állandó épülésének a lehetőségét adja, kihat a testi egészségünkre is. Még akkor is, amikor fáradtan, kimerülten jövünk a hideg, sötét, téli estéken, munka után. Mert amikor itt vagyunk, annyira sokat kapunk ettől az egésztől, hogy köszönettel a szívünkben megyünk haza, és de jó volt!
Az adventi hangverseny minden évben kiemelt szolgálatot jelent a Központi Református Kórusnak. Idén december 14-én a fóti református templomban adtak zenés áhítatot. A koncertet a Kodály Zoltán születésnapjához legközelebbi vasárnapon szokták megtartani, emléket állítva a magyar kórusművészet kiemelkedő egyéniségének, munkásságának.
Szeret még a közönség kóruszenét hallgatni?
Egyre inkább virágkorát éli ez a fajta előadó-művészet – és nemcsak az egyházi kórusokra gondolok, hanem a világiakra is. Egyre több kórus alakul, egyre több koncertről hallok, egy-egy kórustalálkozón tömegek gyűlnek össze, és nemcsak énekesekkel telnek meg a koncerthelyszínek, hanem hallgatókkal is.
Zenével megélni az adventi időszakot – Pintérné Tóth Ágnes alapító kórustagként és kántorként is szolgál az együttesben
„ha egy-egy igevers zenével van aláhúzva, nagyobb katarzist enged meg”
Ön az egyik lelkipásztor tagja a kórusnak, aki egyben a Schweitzer Albert Református Szeretetotthon lelkésze is. Hite megerősítésében a zene fontos volt?
Édesapám is egyházzenész, kántor volt, életemben nem nagyon volt olyan időszak, amikor ne énekeltem volna valamilyen kórusban. Vagyis a zene az egész családunkban nagyon fontos volt mindig is. Igen, a sokszor túl intellektuális protestáns világban mindig a megérteni való dolgokra koncentrálunk, míg a zenével átélt istenélmény egészen más, jól kiegészíti a szavakat. Azt tapasztaltam meg a szolgálatom során, hogy ha egy-egy igevers zenével van aláhúzva, akkor az nagyobb katarzist enged meg.
Volt-e olyan zenemű az életében, ami különösen megerősítő volt, vagy megváltoztatott valamit?
Az egyik Mozart Requiemje. Bármikor szívesen hallgatom, és megadatott, hogy néhány alkalommal volt lehetőségem énekesként is előadni a művet. Gárdonyi Zoltán 90. zsoltárra írt kórusműve is formáló erővel bírt akkor, amikor a kántorképző utolsó napján felcsendült. Aki részt vett ezen a zenei kurzuson, tudja, hogy elképesztően intenzív, nehéz próbatétel, és ez volt a zárókoncert egyik darabja. Fúgaszerűen lépnek be a szólamok azzal, hogy „Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre”, és emlékszem, hogy amikor a szoprán szólammal be kellett volna lépnem, már patakokban folytak a könnyeim. Megrendített a gondolatisága azzal a három héttel a hátam mögött, amin túl voltam. Ahogy Isten formált és a tenyerén hordozott nemcsak ebben az időszakban, hanem az egész életemben, és hogy a lehető legjobban rendezett el mindent.
Mit ad önnek az advent?
Ömlik ránk a sok konzumdal, ezeket egyébként néha én is hallgatom, akár önszántamból is, de azt vettem észre az elmúlt években, hogy akkor érint meg az ünnep lényege, akkor érzem az Istennel való találkozás megtapasztalásának lehetőségét, ha kórusmuzsikát vagy zenekari művet hallgatok.
Mi táplálja ezt a közösséget?
Ugyanazért az ügyért vagyunk itt, de ettől még nem lennénk református kórus. Az viszont, hogy minket ugyanaz az Isten hívott el a szolgálatába, olyan kapocs közöttünk, ami sokféle embert tud közös nevezőre hozni, egy cél érdekében összekovácsolni. Nem megyünk fel soha úgy a színpadra, hogy közösen ne imádkoznánk előtte, és túl azon, hogy a tőlünk telhető legszebb módon szólaltatjuk meg a műveket, az is fontos, hogy megérintsük azoknak a lelkét, akik minket hallgatnak, és bizonyságot tegyünk arról az Istenről, aki szolgálatra hívott bennünket.