Küldetésünk

Hírek

Ez is református - Ifjúság Szolgálatának éve videó borító fekvő 2025 július

Ez is református: Az ifjúság szolgálatának éve (videó)

A református egyház idei tematikus éve a fiatalokra koncentrál. Az ifjúság szolgálatának évének legnagyobb közösségi eseménye a Csillagpont, de egész évben pályázatokkal, óravázlatokkal és tábori tematikával támogatják, segítik a gyülekezeteket, illetve az ifivezetőket. Két új műsor is indult a Magyarországi Református Egyház felületein: a fiatalok személyes bizonyságtételeiről szól a Felfelé című sorozat, míg a szülőknek, nevelőknek, ifivezetőknek a Rálátás című műsor ad iránymutatást kényes kérdésekben. Szeptemberben, az ifjúság szolgálatának vasárnapján a fiatalokon keresztül szólalhat majd meg Isten üzenete: országszerte nemcsak hívekként, hanem szolgálókként is bekapcsolódnak a gyülekezeti életbe.

Tovább a cikkhez
csillagpont

Csillagpont – mitől több egyszerű zenei fesztiválnál?

Pár hét, és itt az év egyik legnagyobb szabású református rendezvénye, a Csillagpont. Közép-Európa legtöbb fiatalt megmozgató keresztyén fesztiválja korszerű csomagolásban közvetíti az evangélium évezredes üzenetét egyházunk felnövekvő generációinak. A szervezés kulisszái mögé Nagy Ilona Henrietta főkoordinátor és Mező István Mózes, a Zsinati Hivatal vezetője engedett bepillantást, akiket a református identitás erősítéséről, a tinédzserek elérésének nehézségeiről és a fesztivállal kapcsolatos tévhitekről is kérdeztünk.

Tovább a cikkhez

További hírek

A jó gazdasszony, aki hív és vár

– Istennek terve van velünk, nőkkel is. A Bibliában is szépen kirajzolódnak a különböző női jellemek, a hűség, az odaszánás és a kockáztatás képessége – vallja Koncz-Vágási Katalin, a Magyarországi Református Nőszövetség elnöke. A nőszövetségek számon tartják a tagjaikat, legyenek bármilyen távol egymástól. Küldetésük része, hogy az egyházi szolgálatból kivegyék a részüket és az Istentől kapott ajándékaikat a gyülekezetek javára is kamatoztassák.

Ez is református: LéleKzet Református Udvar a Művészetek Völgyében (videó)

A református egyház az ország legnagyobb összművészeti találkozóján, a Művészetek Völgyében is jelen van. A LéleKzet Református Udvar teret ad az elcsendesedésre, pihenésre, alkotásra és közös gondolkodásra a fesztivál forgatagában. Az idei tematika a generációk közötti kapcsolatot, a transzgenerációs sebzettséget és gyógyulást járja körbe. A taliándörögdi templomudvar a fesztivál mind a tíz napján megtelik: a hitéleti programok, kiállítások, könnyűzenei koncertek és kerekasztal-beszélgetések az egész családnak – és a lelki családnak is – feltöltődést biztosítanak.

Rálátás: Felnőtté válni – lehetetlen küldetés?

Sok mai fiatal a húszas évei közepén még otthon él, nem akar dolgozni, és influenszerektől várja a választ az élet nagy kérdéseire. Mit rontunk el? Mit kezdjünk ezzel a fura, átmeneti világgal, ahol már nem gyerekek, de még messze nem felnőttek? Őszinte beszélgetés két hiteles vendéggel, akik maguk is végigkísértek több száz fiatalt az érésük útján – és közben maguk is tanultak. Humor, mélység, tabudöntögetés, őszinteség. Külön bónusz: a Marvel-hősöktől a bibliai példaképekig, Ablonczy Áron Siba Balázs egyetemi tanárral és Csomós József református lelkipásztorral beszélget erről.

Van valami a levegőben – lelki utam a Csillagponton

Egy hátizsáknyi felszereléssel és kérdésekkel tele indultam el a 2025-ös Csillagpont fesztiválra, Zánkára, bízva abban, hogy hat nap alatt nemcsak élmények, hanem válaszok is várnak rám. A lelki elmélyülés, az inspiráló beszélgetések, az őszinte tanítások és a koncertek egyaránt segítettek fellélegezni. Ez a hét nem csupán fesztivál volt, hanem találkozás Istennel és egy kicsit önmagammal is.

Beszélni kell a fiatalok nyelvét

Halott Pénzt, Platon Karataevet és Bagossy Brothers Companyt hallgatott a Csillagpont előtt Steinbach József dunántúli püspök, a Zsinat lelkészi elnöke. Szerinte el kell felejteni a „bezzeg az én időmben” gondolatokat, és a fiatalokat nem kioktatni kell, hanem meghallgatni, megérteni és szeretni. Ha pedig már a bizalmi kapcsolat kiépült, akkor lehet tanácsot adni. Az alapvető kérdések a mai fiatalok életében is ugyanazok, mint régen, de a világ nagyon megváltozott, sokkal több a lehetőség, de a veszély is – vallja a püspök, aki beszélt saját fiatalságáról, az egyház és a fiatalok kapcsolatáról és arról is, hogy a szorongásból végső fellélegzés és megoldás csak a halált legyőző Krisztusban van.

További tartalmak

Videók és galériák

Események