„Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia” ApCsel 8,26–40
26 Az Úr angyala pedig így szólt Fülöphöz: Kelj fel, és menj Dél felé a Jeruzsálemből Gázába vezető útra, amely néptelen. 27 Ő felkelt, és elindult. És íme, egy etióp férfi, a kandakénak, az etiópok királynőjének udvari főembere, aki egész kincstára fölé volt rendelve, és Jeruzsálemben járt az Istent imádni, 28 visszatérőben hintóján ülve Ézsaiás prófétát olvasta. 29 Ezt mondta a Lélek Fülöpnek: Menj oda, és csatlakozz ahhoz a hintóhoz! 30 Amikor Fülöp odafutott, hallotta, hogy Ézsaiás prófétát olvassa, és megkérdezte tőle: Érted is, amit olvasol? 31 Erre az így válaszolt: Hogyan érthetném, ha valaki meg nem magyarázza? És megkérte Fülöpöt, hogy szálljon fel, és üljön mellé. 32 Az Írásnak az a szakasza, amelyet olvasott, ez volt: „Amint a juhot levágni viszik, és amint a bárány néma a nyírója előtt, úgy nem nyitja meg a száját. 33 Megaláztatásában elvétetett róla az ítélet, nemzetségét ki sorolhatná fel? Mert élete felvitetik a földről.” 34 A főember megkérdezte Fülöptől: Kérlek, kiről mondja ezt a próféta? Önmagáról vagy valaki másról? 35 Fülöp beszélni kezdett, és az Írásnak ebből a helyéből kiindulva hirdette neki Jézust. 36 Amint tovább haladtak az úton, valami vízhez értek, és így szólt a főember: Íme, itt a víz! Mi akadálya annak, hogy megkeresztelkedjem? 37 Ezt mondta neki Fülöp: Ha teljes szívedből hiszel, akkor lehet. Ő pedig így válaszolt: Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia. 38 Megparancsolta, hogy álljon meg a hintó, és leszálltak a vízbe mind a ketten, Fülöp és a főember, és megkeresztelte őt. 39 Amikor kijöttek a vízből, az Úr Lelke elragadta Fülöpöt, és nem látta őt többé a főember, de örvendezve haladt tovább az útján. 40 Fülöp pedig Azótoszba került, és végigjárva valamennyi várost, hirdette az evangéliumot, míg Cézáreába nem ért.
Bibliaolvasó Kalauz – Literáty Zoltán igemagyarázata
„Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia.” (37b) Az egyik legősibb hitvallás szólal meg az etióp főember ajkán, aki kereste az Istent és egy szinte lehetetlen helyen találta meg Őt. Egy néptelen úton, egy ősrégi, idegen nyelvű szöveget magyaráz egy idegen kultúrájú ember. Mindezekből is felragyoghat neki a Krisztus? Igen. Mi a titok nyitja? A hit!
RÉ21 483 • Zsolt 76
Zsoltárdicséret | 161 | Erős várunk nekünk az Isten
„Téglák omlottak le, de mi faragott kőből építünk!” Ézs 9,7–20
7 Egy igét küldött Jákóbnak az Úr, és az eljutott Izráelhez, 8 hogy megtudja az egész nép, Efraim és Samária lakossága, amely gőgösen és dölyfös szívvel mondja: 9 Téglák omlottak le, de mi faragott kőből építünk! Vadfügefákat vágtak ki, de mi cédrusokkal pótoljuk! 10 Fölbujtja ellene az Úr Recín vezéreit, és ráuszítja ellenségeit: 11 az arámokat elölről, a filiszteusokat hátulról, és falják Izráelt tele szájjal. Mindezzel nem múlt el haragja, és keze még ki van nyújtva. 12 De ez a nép nem tért meg ostorozójához, és nem kereste a Seregek Urát. 13 Ezért kiirtotta az Úr Izráelből a fejet és a farkat, a pálmát és a kákát egyszerre. 14 A vén és a főrendű a fej, a hazugságot tanító próféta pedig a farok. 15 Mert tévútra vezették ezt a népet vezetői, és megzavarodtak azok, akiket vezettek. 16 Ezért nem örül ifjainak az Úr, nem könyörül árváin és özvegyein, mert mindenki elvetemült gonosztevő, és minden száj bolondságot beszél. Mindezzel nem múlt el haragja, keze még ki van nyújtva. 17 Mert föllángol a gonoszság, mint a tűz, megemészti a tövist és a gazt. Meggyújtja az erdő bozótját, gomolyogva száll föl a füstje. 18 A Seregek Urának haragja miatt borul lángba az ország, a nép pedig tűz martaléka lesz; senki sem könyörül a másikon. 19 Jobbjába is beleharap, mert olyan éhes, balját is megenné, mert nincs mivel jóllaknia; saját karjáról is leenné mindenki a húst: 20 Manassé Efraimra, Efraim Manasséra, mindketten Júdára támadnak. Mindezzel nem múlt el haragja, keze még ki van nyújtva.
Az Ige mellett – Szalay László Pál igemagyarázata
(9) „Téglák omlottak le, de mi faragott kőből építünk!” (Ézs 9,7–20)
Érdekes történet kapcsolódik a hajdúnánási templom tornyához. Úgy gondolták, ők is tudnak akkorát építeni, mint a Debreceni Nagytemplom, amely hatvanegy méter magas. Meg is fejelték egy méterrel a legenda szerint. Amikor valaki megkérdezte, miért ekkora, azt mondták: mert „tőtt” rá. Látjuk ebben a rátartiságot és a kálvinista nyakasságot: büszkék szerettek volna lenni a templomukra. Isten népe is úgy gondolta, ha a kövek leomlanak, lesznek helyette faragott köveik, ha kivágattatnak a vadfügék, ültetnek cédrusokat. Viszont valamit nem vettek számításba: Isten büntetése nem vehető ennyire könnyelműen. Emlékezzünk Káin szavaira, amikor megkapja az ítéletét: „Nagyobb az én büntetésem, semhogy elhordozhatnám.” A büntetés fokozható, míg el nem éri célját. Egyiptomban tízig ment a csapások száma, de még az sem tűnt végérvényesen elégnek. Kellett a tizenegyedik, amikor a tenger vált a fáraó seregének sírjává. Mennyi ostorcsapás szükséges ahhoz, hogy az ember meggondolja halandó, kegyelemre szoruló, áldott orvosra váró állapotát? A büntetés senkit sem kímél, mivel az elfajzás is általánosan jellemzi a nép életét. Nem kerülnek védett csoportba sem az idősek, sem az ifjak, mindenkinek viselnie kell a nemzetére nehezedő büntető kéz súlyát. Megtaláljuk-e a megbánáshoz és feloldozáshoz vezető utat? Lesz-e, aki a térdre hullást, megalázkodást, beismerést választja, amely a megújulás első mozzanata lehet?
