„Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem.” Jn 3,22–36
22 Jézus ezután elment tanítványaival együtt Júdea földjére, ott tartózkodott velük, és keresztelt. 23 János is keresztelt Ainónban, Szálim közelében, mert ott sok víz volt, és az emberek odamentek és megkeresztelkedtek. 24 János ugyanis még nem volt börtönbe vetve. 25 János tanítványai vitába szálltak a zsidókkal a megtisztulásról. 26 Odamentek Jánoshoz, és ezt mondták neki: Mester, aki veled volt a Jordánon túl, akiről te bizonyságot tettél, íme, az keresztel, és mindenki őhozzá megy. 27 János így válaszolt: Semmit sem kaphat az ember, ha nem a mennyből adatott meg neki. 28 Ti magatok tanúskodhattok arról, hogy megmondtam: Nem én vagyok a Krisztus, hanem előtte küldettem el. 29 Akié a menyasszony, az a vőlegény, a vőlegény barátja pedig, aki ott áll, és hallja őt, ujjongva örül a vőlegény hangjának: ez az örömöm lett teljessé. 30 Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem. 31 Aki felülről jön, az felette van mindenkinek. Aki a földről való, földi az, és földiekről szól. Aki a mennyből jön, az felette van mindenkinek: 32 arról tesz bizonyságot, amit látott és hallott, de bizonyságtételét senki sem fogadja el. 33 Aki befogadja bizonyságtételét, az pecsétet tesz arra, hogy Isten igaz. 34 Mert akit Isten küldött, Isten beszédeit szólja, mert annak ő bőségesen adja a Lelket. 35 Az Atya szereti a Fiút, és kezébe adott mindent. 36 Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem Isten haragja marad rajta.
Bibliaolvasó Kalauz – Vad Zsigmond igemagyarázata
„Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem.” (30) Az új esztendő minden napját meghatározó lelki programot jelentsenek számunkra Keresztelő János szavai, amelyek Krisztusra vonatkoznak! Figyeljünk a sorrendre! „Neki növekednie kell” – nagy dolog ezt őszinte szívvel és igaz lélekkel kimondani, és tudatosan megélni. Ezzel elismerem elsőbbségét, hatalmát, nagyságát és szentségét. Krisztus növekedése az egyéni életünkre nézve azt jelenti, amit Pál apostol önmagáról mondott: „többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem.” (Gal 2,20) Az ige így folytatódik: „…nekem pedig kisebbé lennem”. Hát ez az, amit nagyon nehezen képes kimondani és megélni az ember. Pedig, ha ez folyamatosan történik az életemben, akkor kész leszek bocsánatot kérni és megbocsátani, alázatosabbá válik az életem, akkor majd jobban tudok hinni, remélni és szeretni. Legyen egyre nagyobb Krisztus benned és általad! Így válhat valóra ez az isteni „kell”! S így lehet valóban boldog, örömteli új esztendőnk.
RÉ21 435 • IÉ Jn 14,1–6 • Zsolt 8
Újévi ének | 431 | Az Úr nagy kegyességét mindnyájan áldjátok
„Történt Józsué halála után…” Bír 1,1–21
1 Történt Józsué halála után, hogy Izráel fiai megkérdezték az Urat: Melyikünk vonuljon fel elsőnek a kánaániak ellen, hogy harcoljon ellenük? 2 Az Úr ezt mondta: Júda vonuljon fel, mert kezébe adtam az országot. 3 Akkor Júda ezt mondta testvérének, Simeonnak: Vonulj fel velem együtt a nekem kisorsolt területre, hogy harcoljunk a kánaániak ellen, és én is veled megyek majd a neked kisorsolt területre. És Simeon elment vele. 4 Júda felvonult, az Úr pedig kezükbe adta a kánaániakat és a perizzieket, és megverték őket Bezeknél, tízezer embert. 5 Ott találták Bezekben Adóníbezeket is, harcoltak ellene, és megverték a kánaániakat meg a perizzieket. 6 Adóníbezek futásnak eredt, de ők üldözőbe vették, elfogták, és levágták a hüvelykujjait meg a nagylábujjait. 7 Akkor ezt mondta Adóníbezek: Hetven király szedegetett morzsákat asztalom alatt, akiknek én vágattam le a hüvelykujjait és a nagylábujjait; ahogyan én bántam velük, úgy fizetett meg nekem az Isten. Azután elvitték Jeruzsálembe, és ott halt meg. 8 Azután Jeruzsálemet támadták meg Júda fiai; elfoglalták, lakosait kardélre hányták, a várost pedig lángba borították. 9 Azután lementek Júda fiai, hogy harcoljanak a hegyvidéken, a Délvidéken és a Sefélá-alföldön lakó kánaániak ellen. 10 Majd a Hebrónban lakó kánaániak ellen fordult Júda. Hebrón neve azelőtt Kirjat-Arba volt. És megverték Sésajt, Ahímant és Talmajt. 11 Onnan Debír lakói ellen vonult. Debír neve azelőtt Kirjat-Széfer volt. 12 Akkor ezt mondta Káléb: Aki megveri és elfoglalja Kirjat-Széfert, annak adom a lányomat, Akszát feleségül. 13 Otníél, Káléb öccsének, Kenaznak a fia foglalta el azt, így neki adta a lányát, Akszát feleségül. 14 Amikor az asszony hozzáment, a férje rábeszélte, hogy kérjen mezőt az apjától. Amikor leszállt a szamárról, Káléb megkérdezte tőle: Mi járatban vagy? 15 Az asszony ezt felelte neki: Ajándékozz meg engem! Ha a Délvidéken adtál férjhez, akkor adj nekem forrásokat is! És neki adta Káléb a Felső-forrásokat meg az Alsó-forrásokat. 16 A kéniek, Mózes sógorának a fiai is elmentek a pálmák városából Júda fiaival Júda pusztájába, amely a Délvidéken van, Arádnál, és ott telepedtek le a néppel együtt. 17 Júda azután elment a testvérével, Simeonnal együtt, és megverték a Cefatban lakó kánaániakat. Kiirtották őket mindenestül; ezért nevezték el aztán a várost Hormának. 18 Majd elfoglalta Júda Gázát határával együtt, Askelónt határával együtt és Ekrónt határával együtt. 19 Az Úr Júdával volt, ezért tudta birtokba venni a hegyvidéket. De a völgy lakóit nem lehetett kiűzni, mert vas harci kocsijaik voltak. 20 Hebrónt Kálébnak adták, ahogyan Mózes megparancsolta; ő pedig kiűzte onnan Anák három fiát. 21 A jebúsziakat, Jeruzsálem lakosait azonban nem űzték ki Benjámin fiai, ezért laknak a jebúsziak Benjámin fiaival együtt Jeruzsálemben még ma is.
Az Ige mellett – Vladár Gábor igemagyarázata
(1) „Történt Józsué halála után…” (Bír 1,1–21)
Isten nemcsak életfeladatokat ad, hanem alkalmanként nemzedékeken átívelő küldetéssel is megbízza övéit. Mózes csak messziről pillanthatta meg az ígéret földjét, de nem mehetett be oda. Egész életét idegenben kellett leélnie, még holtában sem nyugodhatott az új haza földjében. Életművének befejezője Józsué lett. Most már nincs Mózes, és meghalt Józsué is. Nincs igazi vezető, de megmaradt „egyetlen tornyos sziklaszálként” Isten. Ezért őt kérdezi meg népe (1), hogy új harcoknak elébe nézve birtokba vegye-e a nekik ajándékozott földet. Mert nem elég csak várni, hogy Isten megajándékozzon, küzdelmek árán vehetjük birtokba azt, amit tőle kapunk. Júda, Isten népének vezértörzse Simeon törzsével szövetkezve a ritkábban lakott hegyvidéki részen győzelmesen halad előre (4–18), a sík vidék fejlettebb haditechnikájú, városlakó népével viszont már nehezebben bír (19). Ahol a történész szeme csak győztes csatákat és vereségeket lát, ott a szentíró mindkettő mögött látja Istent is, amikor így összegez: „Az Úr Júdával volt.” (19) Mi is élhetünk úgy e világban, mintha Isten nem volna. És értelmezhetjük úgy életünket, az előttünk álló új évet, győzelmeinket és vereségeinket, hogy azokat nem tudjuk az élő Isten jelenléte nélkül sem elfogadni, sem megérteni.
