„nem mindennapi emberséget tanúsítottak” ApCsel 28,1–10
1 Miután megmenekültünk, akkor tudtuk meg, hogy Máltának hívják ezt a szigetet. 2 A barbárok nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk, mert tüzet raktak, és a ránk zúduló eső és a hideg miatt mindnyájunkat befogadtak. 3 Amikor Pál összegyűjtött egy csomó rőzsét, és a tűzre tette, a meleg miatt egy vipera bújt ki belőle, és a kezébe mart. 4 Amikor a barbárok meglátták a kezéről lecsüngő mérges kígyót, így szóltak egymáshoz: Bizonyára gyilkos ez az ember, aki a tengerből kimenekült ugyan, de az isteni bosszúállás nem engedi, hogy életben maradjon. 5 Ő azonban lerázta a kígyót a tűzbe, és semmi baja sem esett. 6 Azok pedig azt várták, hogy feldagad, vagy hirtelen holtan esik össze. Mikor azonban hosszas várakozás után azt látták, hogy nem történik semmi baja, megváltozott a véleményük, és azt mondták róla, hogy isten. 7 Azon a környéken volt a sziget elöljárójának, Publiusznak a birtoka, aki befogadott minket, és három napon át nagyon barátságosan megvendégelt. 8 Történt pedig, hogy Publiusz apja lázrohamoktól és vérhastól gyötörve ágynak esett. Pál bement hozzá, és miután imádkozott, rátette a kezét, és meggyógyította. 9 Miután ez megtörtént, a többi beteg szigetlakó is odament hozzá, és ő meggyógyította őket. 10 Ezek nagy megbecsülésben részesítettek minket, és amikor elhajóztunk, elláttak bennünket minden szükséges dologgal.
Bibliaolvasó Kalauz – Németh Áron igemagyarázata
A Máltán élő barbárok „nem mindennapi emberséget tanúsítottak” (2) Pálék iránt. A sziget elöljárója is „nagyon barátságosan” (7) viselkedett. A történetben megörökített csodás események közepette, érdemes figyelnünk a „hétköznapi” csodákra, amikor idegen emberek szeretettel és bizalommal közelednek egymáshoz. Mi nem csak humánumból, hanem azért (is) szerethetünk másokat, mert Isten előbb szeretett minket (1Jn 4,19).
RÉ21 403
Adventi himnusz | 374 | Ó, népeknek Megváltója
„Nem hiába fáradoznak, nem veszedelemre szülnek, mert az Úr áldott népe ez, ők és leszármazottaik.” Ézs 65,8–25
8 Ezt mondja az Úr: Ha mustot találnak a szőlőfürtben, ezt mondják: Ne pusztítsd el, mert áldás van benne! Ugyanígy bánok majd szolgáimmal is: nem pusztítom el valamennyit. 9 Adok még Jákóbnak utódokat, Júdának is, akik hegyeimet öröklik. Választottaim veszik birtokukba, szolgáim laknak rajta. 10 A Sárón juhok legelője lesz, az Ákór-völgy marhák delelője, népem birtoka; azoké, akik engem keresnek. 11 De nektek, akik elhagyjátok az Urat, elfeledkeztek szent hegyemről, a szerencseistennek terítetek asztalt, a sorsistennőnek öntötök italáldozatot, 12 fegyver lesz a sorsotok, valamennyien a vágóhídra kerültök. Mert szóltam, de nem feleltetek, beszéltem, de nem hallgattatok rám, hanem azt tettétek, amit rossznak látok, azt választottátok, ami nem tetszik nekem. 13 Azért ezt mondja az én Uram, az Úr: Szolgáim enni fognak, ti pedig éheztek! Szolgáim inni fognak, ti pedig szomjaztok! Szolgáim örülni fognak, ti pedig szégyent vallotok! 14 Szolgáim ujjongani fognak örvendező szívvel, ti pedig majd fájó szívvel kiáltoztok, és jajgattok összetört lélekkel! 15 Neveteket csak átok formájában hagyjátok választottaimra: Így öljön meg az én Uram, az Úr! – Szolgáinak pedig más nevet ad. 16 Mert aki áldást mond a földön, az igaz Isten nevével mond áldást, és aki esküszik a földön, az igaz Istenre esküszik. Feledésbe mennek a régi bajok, eltűnnek szemem elől. 17 Mert én új eget és új földet teremtek, a régire nem is emlékeznek, senkinek sem jut eszébe. 18 Ezért örvendjetek és vigadjatok mindörökké annak, amit majd teremtek! Mert Jeruzsálemet vigasságra teremtem, népét pedig örömre. 19 Vigadozni fogok Jeruzsálemmel, és örvendezni népemmel. Nem hallatszik ott többé sírás és jajkiáltás hangja. 20 Nem lesz ott olyan csecsemő, aki csak néhány napig él, sem öregember, aki magas kort ne érne. Mert a legfiatalabb is százévesen hal meg, és aki nem ér meg száz évet, átkozottnak számít. 21 Házakat építenek, és ők laknak majd bennük, szőlőket ültetnek, és ők élvezik majd azoknak gyümölcsét. 22 Nem úgy építenek, hogy más lakjék benne, nem úgy ültetnek, hogy majd más élvezze. Mert népem élete oly hosszú lesz, mint a fáké, és amiért megdolgoztak, választottaim maguk élvezhetik. 23 Nem hiába fáradoznak, nem veszedelemre szülnek, mert az Úr áldott népe ez, ők és leszármazottaik. 24 Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom. 25 A farkas a báránnyal együtt legel, az oroszlán szalmát eszik, mint a marha, és a kígyónak por lesz a kenyere. Nem árt és nem pusztít szent hegyemen senki – mondja az Úr.
Az Ige mellett – Bella Violetta igemagyarázata
(23) „Nem hiába fáradoznak, nem veszedelemre szülnek, mert az Úr áldott népe ez, ők és leszármazottaik.” (Ézs 65,8–25)
Akik megélték, milyen ennek az ellenkezője – akiket fogságba hurcoltak, akiknek maguk mögött kellett hagyni életük munkáját, és veszélyben látták népük, családjuk jövőjét –, azok tudnak ezekbe a sorokba igazán belerendülni. Akik átélték addigi világuk pusztulását vagy mások ártó szándékát. De mind szeretnénk azt hinni, hogy a napi munkánkkal valamit előremozdítottunk – valamit, ami rajtunk túlmutat. Mint ahogy azt is szeretnénk hinni, hogy a gyermekeinkre sem szenvedés, háború, kilátástalanság vár. Ám ezeket a reménységeket láthatólag nem bízhatjuk a személytelen sorsra, véletlenre, de a világ hatalmasaira sem – mást diktálnak az érdekek, mást mutat a tapasztalat. Milyen jó, hogy látjuk és ismerjük azt a szabadító Atyát, aki már az első teremtés által is bizonyította jóságát! Ő a garancia az új teremtésre és annak milyenségére. Ezért örvendjetek és vigadjatok mindörökké! – hangzik a felszólítás. Lehet a „majd” örömében élni már most. Hiszen Istennél már valóság a béke, az, hogy nem pusztít és nem árt jelenlétében senki. Aki hozzá tartozik, az már polgára annak az új teremtésnek, amely majd kibontakozik.
