„Ha valaki átkozza Istenét, annak bűnhődnie kell vétkéért.” 3Móz 24
1 Azután így beszélt Mózeshez az Úr: 2 Parancsold meg Izráel fiainak, hogy hozzanak neked olajbogyóból ütött tiszta olajat a mécstartóhoz, hogy mindig tehessenek rá égő mécsest. 3 Gondoskodjon róla Áron, hogy az a kijelentés sátrában, a bizonyság kárpitján kívül estétől reggelig állandóan égjen az Úr előtt. Örök rendelkezés legyen ez nektek nemzedékről nemzedékre. 4 A színarany lámpatartóra rakja fel a mécseseket, hogy állandóan az Úr előtt égjenek. 5 Végy finomlisztet, és süss belőle tizenkét lepényt. Kéttized vékából készüljön egy lepény. 6 Helyezd el azokat két sorban, soronként hatot, a színarannyal bevont asztalra az Úr elé. 7 Tégy a sorokra tiszta tömjént. Ez legyen a kenyérből az emlékeztető áldozat: tűzáldozat ez az Úrnak. 8 Szombatról szombatra így kell megteríteni az Úr előtt, állandóan: örök szövetség kötelezi erre Izráel fiait. 9 Azután legyen a kenyér Ároné és fiaié. Szent helyen egyék meg, mert az Úr igen szent tűzáldozatai közé tartozik ez is. Örök rendelkezés ez. 10 Egy izráeli asszony fia, akinek az apja egyiptomi volt, Izráel fiaival együtt jött ki, és ennek az izráeli asszonynak a fia összeveszett egy izráeli férfival a táborban. 11 Az izráeli asszony fia káromolta az Úr nevét és átkozódott, ezért odavitték Mózeshez. Anyjának a neve Selómít volt, Dibrí leánya, Dán törzséből. 12 És őrizetbe vették, amíg útmutatást nem kapnak az Úrtól. 13 Az Úr pedig így beszélt Mózeshez: 14 Vidd ki az átkozódót a táboron kívülre, és tegyék fejére a kezüket mindazok, akik hallották őt, azután kövezze meg őt az egész közösség. 15 Izráel fiaihoz pedig így beszélj: Ha valaki átkozza Istenét, annak bűnhődnie kell vétkéért. 16 Aki az Úr nevét káromolja, halállal lakoljon: irgalom nélkül kövezze meg az egész közösség! Akár jövevény, akár közületek való, meg kell halnia, ha káromolja az Úr nevét. 17 Ha valaki agyonüt egy embert, akárkit is, halállal lakoljon! 18 Aki pedig egy állatot üt agyon, az fizessen az állatért állattal. 19 Ha valaki nyomorékká teszi honfitársát, azzal úgy bánjanak, ahogyan ő cselekedett: 20 törést törésért, szemet szemért, fogat fogért. Amilyen fogyatékosságot okozott, olyat okozzanak neki is. 21 Aki állatot üt agyon, fizesse meg azt, de aki embert üt agyon, annak meg kell halnia. 22 Ugyanaz a törvény vonatkozzon nálatok mind a jövevényre, mind a született izráelire, mert én, az Úr vagyok a ti Istenetek. 23 Így beszélt Mózes Izráel fiaihoz, azok pedig kivitték az átkozódót a táboron kívülre, és megkövezték. Úgy cselekedtek Izráel fiai, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr.
Bibliaolvasó Kalauz – Gerecsei Zsolt igemagyarázata
Mekkora ellentét! A templom szentsége és csendje, az Isten-előtt-lét az Úr világosságában (a 12 kenyér a 12 törzs, az egész nép). Másfelől: veszekedés, káromlás, az Úr nevének gyalázása. Nincs-e olykor két ilyen ellentétes pólusa az életemnek: a templomban és a templomon kívül? Ünnepi és ünnep utáni? Ha az Istentől rám ragyogó kegyelem megszentel, akkor én is visszaragyoghatom az ő nevének dicséretét! Ilyen legyen a teljes életem!
RÉ21 516 RÉ 348
Húsvéti ének | 515 | Krisztus, virágunk
„Jézus így szólt hozzá: Asszony…” /…/ „Jézus nevén szólította: Mária!” Jn 20,11–18
11 Mária pedig a sírbolton kívül állt és sírt. Amint ott sírt, behajolt a sírboltba, 12 és látta, hogy két angyal ül ott fehér ruhában, ahol előbb Jézus holtteste feküdt; az egyik fejtől, a másik pedig lábtól. 13 Azok így szóltak hozzá: Asszony, miért sírsz? Ő ezt felelte nekik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették. 14 Amikor ezt mondta, hátrafordult, és látta, hogy Jézus ott áll, de nem ismerte fel, hogy Jézus az. 15 Jézus így szólt hozzá: Asszony, miért sírsz? Kit keresel? Ő azt gondolta, hogy a kertész az, ezért így szólt hozzá: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hova tetted, és én elhozom. 16 Jézus nevén szólította: Mária! Az megfordult, és így szólt hozzá héberül: Rabbuni! – ami azt jelenti: Mester. 17 Jézus ezt mondta neki: Ne érints engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj az én testvéreimhez, és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez. 18 Elment a magdalai Mária, és hírül adta a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és hogy ezeket mondta neki.
Az Ige mellett – Kun Mária igemagyarázata
(15a, 16a) „Jézus így szólt hozzá: Asszony…” […] „Jézus nevén szólította: Mária!” (Jn 20,11–18)
Mária Magdaléna ismét egyedül a sírnál. Kint áll, elfoglalva saját fájdalmával. Jézus megszólítja: „asszony” – az általános megnevezés alól ki lehet bújni. Amíg általánosságban hangzik, hogy Isten a világ Ura, ő az, aki örök élettel ajándékoz meg, addig csak tan a számunkra, amelyre könnyen azt mondjuk: igen, tudni kell, mi történt – de nem tudjuk, miért kell ismernünk. Mintha minden más tudás fontosabb volna ma a világban, mint annak a megismerése, aki a világ Ura! Ez addig, amíg személyesen meg nem szólít, így is van. Fogalma sincs arról, ki teszi, azt gondolja, a kertész. Nem tudja, de vádolja az ismeretlent. Vegyük szemügyre a vádjainkat! Mennyire jellemző ránk, hogy másokat okolunk, teszünk felelőssé azért, ha nem találjuk meg az elképzelésünknek megfelelő megoldást? De ott van az a kizárólagos igény is: mondd meg, hova tetted, és én elviszem őt. Jézus itt nevén szólítja, ekkor ismeri fel. Személyesen hív el. Tanítvánnyá tesz. Ő az, aki megajándékoz a hit felismerésével. Szükségünk van az ő szavára, nemcsak mint ismeretre, hanem mint életre vivő Igére. A közelében kell lennünk, hogy megszólíthasson, hogy ne csak halljunk, hanem értsünk és lássunk is!
