„Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon...” Péld 22,1–16
1 Többet ér a jó hírnév a nagy gazdagságnál, a jóindulat jobb az ezüstnél és az aranynál. 2 Találkozik a gazdag a szegénnyel: mindkettőt az Úr alkotta. 3 Ha az okos látja a veszedelmet, elrejtőzik, az együgyűek pedig belekeverednek, és megjárják. 4 Az alázatnak és az Úr félelmének jutalma gazdagság, dicsőség és élet. 5 Tövisek és kelepcék vannak a görbe úton: aki vigyáz magára, messze elkerüli azokat. 6 Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól. 7 A gazdag uralkodik a szegényeken, és az adós szolgája a kölcsönadónak. 8 Aki álnokságot vet, bajt arat, és véget ér dühödt hatalmaskodása. 9 A jóságos tekintetű ember áldott lesz, mert ad kenyeréből a nincstelennek. 10 Űzd el a csúfolódót, és távozik vele a perpatvar, megszűnik a vita és a gyalázkodás. 11 Aki szereti a szív tisztaságát, és jóindulattal beszél, annak barátja a király. 12 Az Úr szeme ügyel az ismeretre, a hűtlenek beszédét meghiúsítja. 13 Ezt mondja a rest: Oroszlán van odakinn, megöl engem a szabadban. 14 Mély verem az idegen nő szája, beleesik, akire haragszik az Úr. 15 A gyermek szívéhez hozzátartozik az ostobaság, de a fenyítő bot kiűzi belőle. 16 Aki elnyomja a nincstelent, hogy maga gyarapodjék, és a gazdagnak ad, egyszer majd ínségre jut.
Bibliaolvasó Kalauz – Bóna Zoltán igemagyarázata
„Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon...” (6). A gyereknevelés a felnőtt generáció egyik legnagyobb feladata és sok kudarcélményének forrása. Az ember identitásának a tisztelete azt sugallja, hogy nincs két egyforma gyermek, és ha ez igaz, akkor nincs két egyformán megfelelő módszer sem. A nevelés csak egyénre szabottan működik. Otthon is, az iskolában is és a társadalomban is. Van ehhez bölcsességünk, türelmünk és kitartásunk?
RÉ21 102 RÉ 102
Bűnbánati zsoltár | 188 | Felséges Isten, hozzád kiáltunk
„Te mondod.” Lk 23,1–5
1 Ezután valamennyien elindultak, és elvitték őt Pilátushoz. 2 Ott így kezdték vádolni: Megállapítottuk, hogy félrevezeti népünket, ellenzi, hogy adót fizessünk a császárnak, és azt állítja magáról, hogy ő a felkent király. 3 Pilátus megkérdezte tőle: Te vagy a zsidók királya? Ő pedig ezt felelte: Te mondod. 4 Pilátus erre így szólt a főpapokhoz és a sokasághoz: Semmi bűnt nem találok ebben az emberben. 5 De azok még erősebben kiáltozták: Fellázítja a népet tanításával egész Júdeában, Galileától kezdve egészen idáig.
Az Ige mellett – Bogárdi Szabó István igemagyarázata
(3) „Te mondod.” (Lk 23,1–5)
A nagytanács lezárta az ügyet: Jézus messiási címen nevezte magát (Emberfia), és nem tagadta istenfiúságát, méltó a halálra (22,69–70)! Ám kivégzésre a pogányok kezére adják, ahogy előre megmondta (Lk 18,32). Azonban Pilátust, aki máskor véres erőszakkal érvényesítette a megszállók rendjét (Lk 13,1), csak olyan váddal lehetett eljárásra és kereszthalált kimondó ítéletre késztetni, amelyből birodalmi érdeksérelmet (lázadás, felségsértés, gyilkosság) olvashatott ki. Három váddal viszik tehát Jézust a politikai főhatóság elé: téveszméket hirdet, nem fizet adót, lázadók vezéreként lép fel. Pilátus egyetlen kérdésbe foglalja össze ezeket: te vagy-e a zsidók királya? Jézus meghagyása – te mondod – értelmezhető tagadásként is. Pilátus legalábbis így érti, azért kijelenti, hogy Jézusnak nincs elítélendő és büntetendő vétke. Ám a nagytanácsnak az volt a mesterterve, hogy a gyűlölt Jézust a gyűlölt rómaiak öljék meg, azért folytatják a helytartó győzködését, és Jézus egész tanítói szolgálatát uszításnak minősítik. Látjuk azonban, hogy az emberi akaratok mögött ott rejlik az isteni „kell”. Be kell teljesednie az írásnak (22,27), Jézus „önként ment a halálba, hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják” (Ézs 53,12), és így „kellett” megdicsőülnie (24,26).
