„Eljön majd az idő, amikor mindazt elviszik Babilóniába, ami a palotádban van, és amit elődeid gyűjtöttek mindmáig, semmi sem marad meg.” Ézs 39
1 Abban az időben Meródak-Baladán, Baladánnak, Babilónia királyának a fia levelet és ajándékot küldött Ezékiásnak, mert hallotta, hogy beteg volt, de újra erőre kapott. 2 Ezékiás megörült a követeknek, és megmutatta nekik a kincstárát, az ezüstöt és az aranyat, a balzsamokat és a finom olajokat, egész fegyvertárát és mindazt, ami kincstárában található volt. Semmi sem volt palotájában és egész birodalmában, amit meg ne mutatott volna nekik Ezékiás. 3 Ekkor Ézsaiás próféta elment Ezékiás királyhoz, és megkérdezte tőle: Mit mondtak ezek az emberek, és honnan jöttek hozzád? Ezékiás így felelt: Messze földről, Babilóniából jöttek hozzám. 4 Ézsaiás így szólt: Mit láttak a palotádban? Ezékiás így felelt: Mindent láttak, ami csak a palotámban van; semmi sincs a kincstáramban, amit meg ne mutattam volna nekik. 5 Akkor Ézsaiás így szólt Ezékiáshoz: Halld meg a Seregek Urának igéjét: 6 Eljön majd az idő, amikor mindazt elviszik Babilóniába, ami a palotádban van, és amit elődeid gyűjtöttek mindmáig, semmi sem marad meg. Ezt mondja az Úr! 7 Utódaid közül is, akik tőled származnak, akiket te nemzel, elvisznek néhányat, és udvaroncok lesznek Babilónia királyának a palotájában. 8 Ezékiás így válaszolt Ézsaiásnak: Jó az Úr igéje, amelyet hirdettél. Mert ezt gondolta: Akkor az én időmben béke és biztonság lesz.
Bibliaolvasó Kalauz – Vad Zsigmond igemagyarázata
„Eljön majd az idő, amikor mindazt elviszik Babilóniába, ami a palotádban van, és amit elődeid gyűjtöttek mindmáig, semmi sem marad meg” (6). Ezékiás elbízta magát, és a babilóniai király követei előtt dicsekedett országa gazdagságával és katonai erejével. Az Urat nem kérdezte meg, de ő kérdés nélkül is válaszolt. „Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!” (1Kor 10,12) Vigyázzunk, a kísértő nehogy diadalmaskodjon rajtunk!
RÉ21 235 RÉ 235
Zsoltárdicséret |191 | Dicsérd az Istent mostan, ó, én lelkem
„Asszony, megszabadultál betegségedből.” Lk 13,10–17
10 Egyszer valamelyik zsinagógában tanított szombaton. 11 Íme, volt ott egy asszony, akiben betegség lelke lakott tizennyolc éve, és annyira meggörnyedt, hogy egyáltalán nem volt képes felegyenesedni. 12 Amikor Jézus meglátta őt, előszólította, és ezt mondta neki: Asszony, megszabadultál betegségedből. 13 És rátette a kezét, mire ő nyomban felegyenesedett, és dicsőítette az Istent. 14 A zsinagógai elöljáró azonban megharagudott, hogy szombaton gyógyított Jézus, és így szólt a sokasághoz: Hat nap van, amelyen munkálkodni kell, azokon jöjjetek gyógyíttatni magatokat, és ne szombaton! 15 Az Úr így válaszolt neki: Képmutatók, vajon szombaton nem oldja-e el mindegyikőtök a maga ökrét vagy szamarát a jászoltól, és nem vezeti-e ki itatni? 16 Hát Ábrahámnak ezt a leányát, akit tizennyolc éve megkötözött a Sátán, nem kellett-e feloldani ebből a kötelékből szombaton? 17 Amikor ezt mondta, ellenfelei mindnyájan megszégyenültek, de az egész sokaság örült mindazoknak a csodáknak, amelyeket ő vitt véghez.
Az Ige mellett – Vladár Gábor igemagyarázata
(12) „Asszony, megszabadultál betegségedből.” (Lk 13,10–17)
A szentíró saját korának nyelvén diagnosztizálja egy felegyenesedésre képtelen asszony baját: „betegség lelke” lakik benne 18 éve. Megszégyenítő lehet számunkra, hogy gyengesége ellenére szorgalmasan látogatja Isten házát. Ennek köszönhetően találkozik Jézussal. Jézus pedig „meglátta” őt (12), és ebből gyógyító találkozás lesz. Urunk szabadító szavát jelszerű érintéssel is nyomatékosítja. Ez a simogató mozdulat nemcsak a bénító görcsöt oldja fel, hanem megláttatja a szenvedőben Isten teremtményét, az embert. Nem az egyenes tartás teszi őt emberré, hanem a gyógyulásért mondott, Istent dicsőítő hála (13). Így lesz e megkötözött „asszonyból” újra „Ábrahám lánya” (16). Erre a látásra a zsinagógai elöljáró képtelen (14). A szombattörvényre hivatkozva istenellenesnek gondolja a gyógyítást. E törvény értelmezői valóban részletesen szabályozták, mit lehet, s mit nem lehet tenni szombaton. Meglepő, hogy ugyanezen emberek teljes közömbösséget mutatnak az emberi szenvedés iránt. Ma a legfontosabb kérdésünk, hogy miként lesz az ember emberré, és hogyan állíthatjuk helyre Isten nyugalomnapjának méltóságát.
