előző nap következő nap

„a vezérek vezére ellen támad, összetörik anélkül, hogy hozzányúlnának.” Dán 8

1 Bélsaccar király uralkodásának harmadik évében nekem, Dánielnek látomásom támadt, az után, amelyet először láttam. 2 Azt láttam a látomásban, hogy Súsán várában vagyok, Élám tartományában. A látomásban az Úlaj csatornánál láttam magamat. 3 Föltekintve láttam, hogy egy kétszarvú kos áll a csatorna mellett. Mind a két szarv nagy volt, de az egyik nagyobb volt a másiknál, és a nagyobbik később nőtt ki. 4 Láttam, hogy a kos szarvaival nyugat, észak és dél felé öklelt. Egy állat sem állhatott meg vele szemben, és nem lehetett megmenekülni tőle. Azt tette, amit akart, és felfuvalkodott. 5 Majd azt vettem észre, hogy egy kecskebak jön napnyugat felől az egész föld fölött, nem is érintve a földet. Ennek a baknak a két szeme közt egy hatalmas szarv volt. 6 Amikor odaért a kétszarvú koshoz, amelyet a csatorna mellett láttam állni, rárontott teljes erővel. 7 Láttam, hogy mikor a koshoz ért, nekivadulva felöklelte a kost, és letörte a két szarvát. A kosnak pedig nem volt annyi ereje, hogy megálljon vele szemben. A földre terítette, megtaposta, és nem volt, aki a kost megmenthette volna a hatalmától. 8 A kecskebak azután nagyon nagyra nőtt; de amint elérte hatalmának csúcsát, letört a nagy szarv, és helyette négy hatalmas szarv nőtt a négy égtáj felé. 9 Azok közül az egyiken egy kis szarv tűnt elő, és igen nagyra nőtt délen, keleten és az ékes földön. 10 Felnőtt egészen az ég seregéig, és a földre dobott néhányat ebből a seregből, a csillagokból, és összetaposta őket. 11 Még a sereg vezérével is szembeszállt, elvette tőle a mindennapi áldozatot, és feldúlta szentélyét. 12 Sereget rendelt bűnös módon a mindennapi áldozat ellen, és földre terítette az igazságot. Minden tette sikerült. 13 Azután hallottam, hogy egy szent beszélni kezdett, egy másik szent pedig válaszolt annak, aki ezt kérdezte: Meddig tart az, amit a mindennapi áldozatról és a szörnyű bűnről láttál? Meddig lesz kiszolgáltatva a szentély, és meddig tiporja azt a sereg? 14 Ezt válaszolta neki: Kétezer-háromszáz este és reggel; azután a szentély visszanyeri igazi rendeltetését. 15 Amikor én, Dániel, ezt a látomást láttam, és kerestem az értelmét, egyszer csak elém állt valaki, aki egy férfihoz hasonlított. 16 És emberi hangot hallottam az Úlaj felől, amely így kiáltott: Gábriel, magyarázd meg neki ezt a látványt! 17 Ő odajött, ahol álltam, én pedig megrémültem jöttére, és arcra borultam. Akkor ezt mondta nekem: Értsd meg, emberfia, hogy a végső időről szól ez a látomás. 18 Amikor hozzám szólt, ájultan estem a földre, de ő megérintett, és talpra állított. 19 Majd ezt mondta: Én a tudtodra adom, hogy mi fog majd történni, amikor véget ér a harag; mert meg van szabva a vége! 20 Az a kétszarvú kos, amelyet láttál, a médek és a perzsák királya. 21 A szőrös bak a görögök királya; a két szeme között levő nagy szarv az első király. 22 Hogy az letört, és a helyére négy nőtt, az azt jelenti, hogy népéből négy királyság lesz, de nem olyan erős, mint amaz volt. 23 Az ő uralkodásuk végén, a bűnök tetőfokán előáll majd egy bősz tekintetű király, kétértelmű beszédek mestere. 24 Hatalmas lesz az ereje, bár nem a maga erejéből. Szörnyű módon fog pusztítani, minden tette sikerül. Pusztítja az erőseket és a szentek népét. 25 Okossága révén sikerül, amihez álnokul hozzáfog, ezért fölfuvalkodik szívében, és háborítatlanul pusztít el sokakat. De amikor a vezérek vezére ellen támad, összetörik anélkül, hogy hozzányúlnának. 26 Az estékről és reggelekről szóló látomás színigaz. Mégis tartsd titokban ezt a látomást, mert a távoli jövendőről szól! 27 Akkor én, Dániel, összeroskadtam, és napokig beteg voltam. De azután fölkeltem, és végeztem teendőimet a király mellett. Ez az érthetetlen látomás azonban lenyűgözve tartott.

Bibliaolvasó Kalauz – Végh Miklós igemagyarázata

A lázadás lelke, a Sátán megveszekedetten „a vezérek vezére ellen támad” (25), Isten és egymás ellen fordít embereket, üldözést szít Isten népe ellen, pusztulást és szenvedést okoz a világban. Jézus azonban halálával és feltámadásával legyőzte, ezért az ördögnek korlátozott hatalma és ideje van, és végül „...összetörik anélkül, hogy hozzányúlnának” (25). Ne játssz vele, ne is kapitulálj előtte! Menekülj Jézushoz, kérd az ő szabadítását és védelmét!

RÉ 304 RÉ21 377

Adventi korál | 388 | A jöttöd miként várjam

„… Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem.” Lk 5,12–16

12 Amikor Jézus az egyik városban járt, egy leprával borított ember meglátva őt, arcra borult, és kérte: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem. 13 Jézus kinyújtva a kezét, megérintette őt, és így szólt: Akarom, tisztulj meg! És azonnal megtisztult a leprától. 14 Ő pedig megparancsolta neki: Senkinek ne mondd el ezt, hanem menj el, mutasd meg magadat a papnak, és ajánlj fel áldozatot megtisztulásodért, ahogyan Mózes elrendelte, bizonyságul nekik. 3Móz 14,2-32 15 De a híre annál jobban terjedt, és nagy sokaság gyűlt össze, hogy hallgassák, és meggyógyítsa őket betegségeikből. 16 Ő azonban visszavonult a pusztába, és imádkozott.

Az Ige mellett – Kádár Ferenc igemagyarázata

(12) „… Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem.” (Lk 5,12–16)

A világjárvány óta tudjuk, mit jelent az elkülönítés, a karantén. Izráelben a leprások nem egyszerűen elkülönítve éltek, hanem sok esetben kirekesztve is. A kor kegyesei a bűn és betegség között ok-okozati összefüggést láttak, és megvetették e szerencsétlen embereket. Jézus túllát a lepra tünetein, amelyek beborították a beteg testét. Ő az embert látja meg, aki ebben a szörnyű helyzetben is erős hitéről és tiszta gondolkodásáról tesz tanúbizonyságot. A leprás kérése, illetve kijelentése egyértelművé teszi, hogy tudja: a segítség csak attól jöhet, akiben egyszerre van jelen a gyógyítás akarata és képessége. Ezért fordul Jézushoz. Ő képes arra, amire a kor vallási vezetői képtelenek. Képes az életet helyreállítani. Ezért apellál a Mester akaratára, mert gyógyulni akar. Jézus válasza visszaigazolja, jó helyen kopogtat: „Akarom, tisztulj meg!” (13). Jézus képes gyógyítani, képes a testet, lelket megtisztítani. Ő uraknak Ura, előtte semmi sem lehetetlen. E gyógyítási történet nagy evangéliuma az, hogy nemcsak képes, hanem akar is gyógyítani. Ő azt akarja, a tisztátalan megtisztuljon, a bűnös megtérjen, és üdvösségre jusson (vö. 1Tim 2,4). Nem a szegek tartották a kereszten, hanem ez a szent akarat.

December 3.