(24) „Így takarítsd ki a gonoszt a magad köréből!” (5Mózes 22,13–23,1)

Ez az igeszakasz a házasság tisztaságára vonatkozó törvények gyűjteménye, amely szerint kegyetlen büntetéssel toroltak meg minden erkölcsi eltévelyedést, amely a házasság Isten által parancsolt rendjét megsértette. Minden akkori alapesetre kitér a szakasz: mi a büntetés, ha egy nő bizonyíthatóan nem szűzen ment férjhez; mi a büntetés, ha valakit rajtakapnak, hogy férjes asszonnyal hált; mi a büntetés akkor, ha valaki a városban, vagy a mezőn találkozva hált egy jegyben járó, szűz lánnyal; illetve mi a következménye annak, ha valaki egy el nem jegyzett, szűz lánnyal hált. Az utóbbit kivéve, ahol a férfinak feleségül kellett venni a lányt, szinte minden esetben a legsúlyosabb büntetés, megkövezés járt a házasságot sértő erkölcsi vétkekért. A házassági tisztaságra vonatkozó törvény nemcsak a nő, hanem a férfi eltévelyedését, ha kell mindkettőjükét, egyformán sújtotta, azaz nem tett különbséget. Ma ez a szigorúság döbbenetesnek tűnhet. Ez a törvény világa, amely rettenetes, kegyetlen világ, és amelynek szigora mégis minket véd, mert egyértelműen meghúzza a határokat, hogy óvja az embert, az életet, az alapvető értékeket, és ne engedje, hogy az ember parázna, bűnös természete mindent felforgasson. Manapság már látjuk, hova juthatunk, ha nincsenek világos szabályok, értékek, mértékek (13–29).

Az tehát fontos, áldott üzenet, hogy Isten védi a házasságot, mint az emberi élet kiteljesedésének alapját, hiszen Isten, a saját népével való örök kapcsolatát is gyakran hasonlította házassághoz. Az is fontos itt, ennél az igeszakasznál, hogy csak férfi és nő viszonylatában beszél az Ige a házasságról; ez a meder, az Isten rendjében.

Ez alapján fogalmazzunk meg egy általános üzenetet! Először mindig a magad háza táján takaríts! Nézz körül a saját házasságodban, vizsgáld meg a saját – ide vonatkozó – tisztaságodat, a gondolataidat is! Teológiai értelemben ez azt jelenti, hogy amíg az Isten népe, a saját maga közösségében nem takarította ki a rosszat, a bűnt, a gonoszt; addig nem fordulhat hitelesen mások felé (24). A hitelesség nem tökéletességet jelent, hanem azt, hogy látványos, tetten érhető, másokat megbotránkoztató bűneink valóban nincsenek – sem a kirakatban, sem titokban –; hiszen az élő Isten megváltó és megtisztító keze hordoz bennünket.

Az igeszakasz ugyanakkor az alábbi kérdéseket veti fel, amelyeket most szándékosan nyitva hagyok. Nagy kérdés, hogy vajon a férfi és a nő kapcsolatának bonyolult, szépségesen gyönyörű és egyben kínkeserves együttese-e az a terület, ahol a bűnök bűne fenyeget bennünket? Teológiai értelemben nincs a bűnök között különbség. Azt azonban gyakran elkövetjük, hogy egyéb életveszélyes paráznaságainkat a férfi és a nő között előforduló vétkekre mutogatva leplezzük. Valóban ez a világ legnagyobb problémája: a férfi és nő szövevényes kapcsolatából fakadó problémák sora? Vagy ez csak kivetített leple, képe, tünete annak a sokféle hűtlenségnek, amikkel terhelt az életünk? Tény, hogy elárvultul nyomorulttá lesz az ember, ha házassági és családi élete, az Isten örök gondolata szerint, nem rendezett, de ezek mellett annyiféle rettenetes bűn dúlja fel az életünket. Tetten ért paráznákra mutogatunk, de milyen lélekkel, milyen érdekek okán?

A törvény szerint világos a képlet: aki ezen a területen, bizonyíthatóan vétkezett, annak kínos halál, megkövezés járt. A törvény szinte minden, akkor előforduló helyzetet próbált szabályozni. Azóta a házasság ellen elkövetett erkölcsi vétkek és merényletek palettája ezerszer „színesebb”. Jézus Krisztus Hegyi Beszédének ide vonatkozó magyarázatából pedig tudjuk, hogy ezen a területen a gondolat is számít, tehát valójában már itt azonnal elbuktunk mindnyájan, és már csak emiatt büntetést, halált és kárhozatot érdemlünk (Máté 5,22–44). Akkor most ki kire mutogathat? Ki kit nevezhet paráznának? Legfeljebb a dühös irigység szól belőlünk, nem a tiszta erkölcs, ha – úgy tűnik – valakinek több „élvezet” jutott, mint nekünk, hiszen a saját házasságunkban ugyan még megtartjuk a tisztességes látszatot, de valójában abban már régen semmi sem működik. Hol van tehát, az áldott szentségre törekvés kapcsán, az Istennek kedves tisztaság és a képmutató álszemérem határa?

A törvény világosan egyértelmű, a valóság azonban ezen a téren is sokkal bonyolultabb. A mi Urunk, Jézus Krisztus ezt a „nyomorultul bűnös bonyolultságot” látva kínálja nekünk irgalmasan megváltó szeretetét; megmentve minket a kirakatsteril képmutatástól, de felszabadítva minket arra, hogy az Ő megtartó szeretetének erejével az életünk Isten rendjében, saját házasságunk és családunk örömében teljesedjék ki. Jézus Krisztus nem farizeus, Ő nem a vallási rendőrség ragja, Ő nem erkölcsrendész és nem moralista, hanem Ő a Megváltó!