„Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba...” Mt 6,1–8
1 Vigyázzatok: kegyességeteket ne az emberek előtt gyakoroljátok, csak azért, hogy lássák azt, mert így nem kaptok jutalmat mennyei Atyátoktól. 2 Amikor tehát adományt adsz, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek. Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. 3 Te pedig amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, 4 hogy adakozásod rejtve maradjon; és majd a te Atyád, aki látja a rejtett dolgokat, megjutalmaz téged. 5 Amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és az utcasarkokon megállva imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom nektek: megkapják jutalmukat. 6 Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz, aki rejtve van; a te Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megjutalmaz majd téged. 7 Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg. 8 Ne legyetek tehát hozzájuk hasonlók, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek tőle.
Bibliaolvasó kalauz – Pótor Imre igemagyarázata
„Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba...” (6). Isten megvizsgálja és számon tartja imaéletünket is. Az imádság lelkünk lélegzetvétele. A hívő ember egyik jellemzője, hogy állhatatosan imádkozik. Naponta többször is beszélgessünk drága Üdvözítőnkkel ebben a bizonyosságban: „Az Úr elé ha tárod a szív alázatát, / őt nem hiába várod: betér hozzád, megáld” (RÉ 312/3).
RÉ 480 RÉ 21 243
Zsoltár vasárnapra 8 Ó, felséges Úr
„Minden hetedik esztendő végén el kell engedni az adósságot.” 5Mózes 15
1 Minden hetedik év végén engedd el az adósságokat! 2 Az adósságelengedés módja pedig ez: minden hitelező engedje el azt a kölcsönt, amelyet a felebarátjának adott: ne hajtsa be azt felebarátjától, a testvérétől, mert adósságelengedést hirdettek az Úrért. 3 Az idegentől követelheted, de amivel testvéred tartozik neked, azt engedd el! 4 Ne legyen köztetek szegény, hiszen gazdagon megáld majd téged az Úr azon a földön, amelyet Istened, az Úr örökségül ad neked, hogy birtokba vedd, 5 de csak akkor, ha engedelmesen hallgatsz Istenednek, az Úrnak a szavára, ha megtartod és teljesíted mindazokat a parancsolatokat, amelyeket ma megparancsolok neked. 6 Bizony, megáld téged Istened, az Úr, ahogyan megígérte neked. Te kölcsönadsz a többi népnek, de magad nem szorulsz kölcsönre; uralkodsz a többi népen, de azok nem uralkodnak rajtad. 7 Ha valaki elszegényedik testvéreid közül valamelyik lakóhelyeden, abban az országban, amelyet neked ad majd Istened, az Úr, ne légy keményszívű és szűkmarkú az elszegényedett testvéreddel szemben, 8 hanem légy hozzá bőkezű, és adj neki szívesen kölcsönt, amennyire szüksége van, és amiben szükséget szenved. 9 Vigyázz, ne támadjon szívedben ilyen alávaló gondolat: közeledik a hetedik esztendő, az adósságelengedés éve, és ne nézz emiatt rossz szemmel szegény testvéredre! Mert ha nem adsz neki, az Úrhoz kiált majd miattad, és vétek fog terhelni téged. 10 Adj neki szívesen, és ne essék rosszul az, hogy adsz, mert éppen azért fogja megáldani Istened, az Úr minden munkádat és minden vállalkozásodat. 11 Mert a szegények nem fogynak el a földről; ezért megparancsolom neked, hogy légy bőkezű az országodban levő elesett és szegény testvéredhez. 12 Ha eladja magát neked valamelyik testvéred, egy héber férfi vagy nő, hat évig szolgáljon téged, de a hetedik évben bocsásd őt szabadon! 13 Amikor szabadon bocsátod, ne üres kézzel bocsásd el, 14 hanem lásd el bőven a nyájadból, a szérűdről és a borsajtódból; adj neki abból, amivel megáldott téged Istened, az Úr! 15 Emlékezz arra, hogy rabszolga voltál Egyiptomban, de kiváltott téged Istened, az Úr. Ezért parancsolom ezt ma neked. 16 De ha azt mondja neked: Nem megyek el tőled! – mert megszeretett téged és házad népét, mert jó dolga volt nálad –, 17 akkor fogj egy árt, és szúrd a fülén keresztül az ajtófélfába, azután legyen örökös rabszolgád. Ugyanígy járj el a rabszolganő esetében is! 18 De ne essék nehezedre, ha szabadon kell bocsátanod, mert hat év alatt kétszer annyit dolgozott neked, mint amennyit egy napszámos pénzért dolgozott volna. Így megáld téged Istened, az Úr mindenben, amit cselekszel. 19 Szenteld oda Istenednek, az Úrnak marháid és juhaid minden hím elsőszülöttjét. Ne fogd munkára marhádnak első borját, és ne nyírd meg juhod első bárányát! 20 Az Úrnak, a te Istenednek színe előtt edd meg azt házad népével együtt évről évre azon a helyen, amelyet kiválaszt az Úr. 21 Ha pedig valamilyen fogyatékossága van: ha sánta, vak vagy bármiféle súlyos fogyatékossága van, akkor ne áldozd fel Istenednek, az Úrnak. 22 A lakóhelyeden megeheted, akár tiszta vagy, akár tisztátalan, ugyanúgy, mint a gazellát vagy a szarvast. 23 Csak a vérét nem eheted meg, öntsd azt a földre, mint a vizet!
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(1) „Minden hetedik esztendő végén el kell engedni az adósságot.” (5Mózes 15)
Az elengedés hetedik esztendejében minden adósságot el kellett engedni Isten népe közösségén belül (1–2). A közöttük lakó jövevényekre is sok, őket védő rendelkezés vonatkozott. Ezt az „elengedést” azonban az idegenekre nem lehetett alkalmazni (3). Először Isten népén belül legyen rend, engedelmesség, szociális igazság; vagyis ahogy az igeszakasz mondja, ne legyen szegény közöttük (3), ragyogjon fel a testvéri közösségben az Isten dicsősége (7), aztán következhetnek mások (3). Valóban: addig nem tudunk másokon segíteni, amíg a saját dolgainkat nem rendeztük (7–10); miközben a „másik” akkor várhat segítségre, ha valóban tehetetlen és rászoruló. Nem rászoruló az, aki igazából a könnyebb utat választva, élete bajainak megoldását mindig másoktól várja, azokért másokat okol (11).
Az elengedés esztendeje előre mutat, arra a nagy elengedésre, amely Jézus Krisztusban mindenféle adósságra és minden népre vonatkozik. Micsoda kegyelem: mázsás terhek esnek le rólunk, amikor kifizethetetlen adósságokat elengednek nekünk. Gondoljunk csak az adós szolga példázatára. De ha mi irgalmat nyertünk, nem lehetünk irgalmatlanok a másikkal szemben (Máté 18,21–35).
Egy nehéz kérdést is feszeget ez az Ige. Lehet-e a vagyon Isten áldása? Hogyan élhetünk a vagyonunkkal az Isten dicsőségére? Csak szó szerint felvetem, amit a mai igeszakasz említ. Tehetjük azt, hogy gazdagságunkban kölcsönt adunk másoknak? Uralkodhatunk-e így másokon, rajtunk pedig emberek nem tudnak uralkodni? Legalábbis a vagyon biztonságában ez így látszódhat (6).
Mondjuk ki: Jézus Krisztusban ez alapvetően másként van! Isten valódi áldásának jele nem a vagyon. Még akkor sem, ha egy ideig a vagyon is áldásnak tűnhet. A vagyon, egy ponton túl, mindig kísértés és letagadhatatlanul mulandó. Főleg nem lehet az áldás jele az, hogy Isten népeként mások felett uralkodjunk ebben a világban. Isten népe, ha valóban hiteles, akkor van „lelki hatalma”, ezt azonban szolgálatra kapta; arra, hogy utolsó legyen „itt”, mindenki között (Márk 9,35).