„Ezt mondd: Így szól az én Uram, az Úr: Jó vége lesz ennek?” Ez 17
1 Így szólt hozzám az Úr igéje: 2 Emberfia! Adj elő egy jelképes történetet, mondj el egy példázatot Izráel házának, 3 és mondd: Így szól az én Uram, az Úr: A nagy saskeselyű, a nagy szárnyú és hosszú tollú, amelynek sűrű tollazat a tarka ruhája, eljött a Libánonra, és lecsípte a cédrusfa hegyét. 4 Legfelső hajtását letépte, kalmárok földjére vitte, kereskedők városába tette le. 5 Majd vett egy magot az országból, termékeny mezőn elültette, sok víz mellé vitte, fűzfák mellé tette. 6 Kihajtott, és terebélyes, ám alacsony szőlőtőke lett belőle, amely leveleit feléje fordítja, gyökerei is őalatta vannak. Ilyen tőke lett belőle; vesszőket hajtott, és indákat eresztett. 7 De volt egy másik nagy saskeselyű, nagy szárnyú és sok tollú, és az a tőke őfelé eresztette gyökereit, és felé hajtotta leveleit, hogy az táplálja őt, ne a talaj, amelybe ültették. 8 Pedig jó mezőn, sok víz mellé ültették, hogy vesszőket hajtson, gyümölcsöt hozzon, és pompás szőlőtőke legyen. 9 Ezt mondd: Így szól az én Uram, az Úr: Jó vége lesz ennek? Nem fogják kiszaggatni gyökereit, és letépni gyümölcseit, úgyhogy elszárad, minden friss hajtása elszárad? Nem kell hozzá nagy hatalom és sok nép, hogy gyökerestül kiszakítsák. 10 Elültették ugyan, de jó vége lesz-e? Épp csak megérinti a keleti szél, elszárad máris egészen, elszárad azon a talajon, amelyből kihajtott. 11 Majd így szólt hozzám az Úr igéje: 12 Kérdezd meg az engedetlen népet: Tudjátok, mit jelent ez? Majd mondd: Azt, hogy eljött Babilónia királya Jeruzsálembe, fogta annak királyát és vezéreit, és magával vitte őket Babilóniába. 13 De vett egy királyi sarjat, szövetséget kötött vele, és hűségesküt tétetett vele. Az ország előkelőit azonban elvitte, 14 hogy alávetett királyság maradjon, és föl ne fuvalkodjék, hanem ragaszkodjék a szövetséghez, és így megmaradjon. 15 Mégis föllázadt ellene: elküldte követeit Egyiptomba, hogy az lovakat és sok hadinépet adjon neki. De jó vége lesz-e ennek? Megmenekülhet-e, aki ilyet csinál? Megszegte a szövetséget: megmenekülhet-e? 16 Életemre mondom – így szól az én Uram, az Úr –, hogy ott fog meghalni Babilonban, annak a királynak a székhelyén, aki őt királlyá tette, akivel szemben a hűségesküt semmibe vette, és akinek a szövetségét megszegte. 17 Mert nem fog elég haderővel és elég nagy sereggel melléállni a fáraó a harcban, amikor sáncot emelnek és ostromgépeket építenek majd sok ember vesztére. 18 Nem fog megmenekülni, mert semmibe vette a hűségesküt, és megszegte a szövetséget. Bár kezet adott rá, mégis elkövette ezt! 19 Ezért így szól az én Uram, az Úr: Életemre mondom: Fejére olvasom, hogy semmibe vette és megszegte az előttem tett hűségesküt, az előttem kötött szövetséget. 20 Kifeszítem hálómat ellene, és csapdába ejtem. Elviszem Babilóniába, és ott ítélkezem fölötte, amiért hűtlenséget követett el ellenem. 21 Legkiválóbb katonái, valamennyi csapatából, fegyvertől fognak elhullani, akik pedig megmaradnak, szétszóródnak majd mindenfelé. Akkor majd megtudjátok, hogy én, az Úr voltam az, aki szólt! 22 Így szól az én Uram, az Úr: Majd én magam török le a magas cédrus hegyéről egy ágat, és elplántálom; tetejéről letépek egy gyenge hajtást, és elültetem egy magasba emelkedő hegyen. 23 Izráel magas hegyén ültetem el, hogy ágat növeljen, és gyümölcsöt hozzon. Pompás cédrus lesz belőle, amelyen mindenféle madár lakik, mindenféle szárnyas lakik lombja árnyékában. 24 Akkor majd megtudja a mező minden fája, hogy én, az Úr, teszem alacsonnyá a magas fát, és magassá az alacsony fát. Én szárítom ki a zöldellő fát, és én teszem virulóvá a kiszáradt fát. Amit én, az Úr, megmondok, azt meg is teszem!
Bibliaolvasó kalauz – Kustár Zoltán igemagyarázata
A példázat Júda két királyáról szól. Jójákínt a babiloni király fogságba hurcolta, de utóda, Cidkijjá, aki hűséget fogadott neki, Egyiptomban bízva fellázadt ellene, ami még több ember fogságához vezetett. Az Úr számon kéri rajtunk ígéreteinket, adott szavunkért őelőtte is felelősséggel tartozunk. Uram, tudom, hogy te „a hűségeshez hűséges vagy, a feddhetetlen emberhez feddhetetlen. A tisztához tiszta vagy, de a hamisnak ellenállsz” (Zsolt 18,26–27).
RÉ 495 MRÉ 277
„Ha törvény által akartok megigazulni…” Galata 5,1–6
1 Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni. 2 Íme, én, Pál mondom nektek, hogy ha körülmetélkedtek, Krisztus semmit sem használ nektek. 3 De ismét bizonyságot teszek minden embernek, hogy aki körülmetélkedik, köteles az egész törvényt megtartani. 4 Ha törvény által akartok megigazulni, elszakadtatok Krisztustól, a kegyelemből pedig kiestetek. 5 Mi ugyanis a Lélek által, hitből várjuk az igazság reménységét. 6 Mert Krisztus Jézusban nem számít sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség, csak a szeretet által munkálkodó hit.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(4) „Ha törvény által akartok megigazulni…” (Galata 5,1–6)
Akartok! Mit akarunk valójában, mi az, ami fontos, mi vezérel, mi indít, mi motivál bennünket? Milyen cél hajt minket, amikor valamit akarunk? Akaratból nincs hiány, főleg, ha annak gyarló oldalát nézzük, az emberi akaratosságot és makacsságot.
Az apostol azonban szűkíti ezt a területet: „Ha megigazulni akarunk…” Eleve az vetődött fel bennem, hogy kérdés-e manapság mindez széles körökben? Sok mindent akarunk, de megigazulni? Sokan nem is tudjuk, mit is jelent ez valójában. Ha valamennyire sejtjük is a bibliai kifejezés értelmét, még akkor is eleven a kérdés: akarunk-e igazul élni, igazul szólni; akarunk-e jobbá lenni?
Kegyelem alatt van az, akinek ez a kérdés fontos, aki megigazulni akar, aki tisztán akar állni Isten előtt, és tisztábban akar élni ebben a világban is. Ugyanis, aki számára mindez problémává lesz, abban az Isten Lelke munkál, miközben az ilyen ember belátja a maga hiányosságait, és eleve az Isten megbocsátó és megtisztító kegyelmére hagyatkozik, mert rádöbben arra, hogy „az egész törvényt nem tudja megtartani” (3), vagyis nem tud maradéktalanul Isten tökéletes rendjében élni.
Aki kegyelem alatt van, az elfogadja, hogy Isten őt, minden gyarlósága ellenére, tisztának tartja, a Jézus Krisztus tisztaságáért, érdeméért. Az ilyen ember aztán nem a saját erőfeszítésével akar, hanem az Isten Lelke indítja őt (5). Ha pedig az Isten Lelke indít, akkor az Ő akarata szerinti jóra törekszünk, minden kudarcunk ellenére is azzal a bizonyossággal, hogy Isten ajándékait nem veszíthetjük el. Nem mi akarunk valamit, főként nem leszünk akarnokokká, hanem Isten ajándékaiban bővelkedve, a Lélek által, azaz hitből cselekszünk, igaz reménységgel, miközben várjuk ennek a reménységnek a beteljesedését.
Ugyanakkor állandó kísértésünk, hogy elfeledkezzünk Isten ajándékairól és mi magunk akarjunk. Ebben az akarásban aztán átvesszük Istentől a vezetést. Erről azt mondja az apostol, hogy ilyenkor Krisztustól elszakadtunk, a kegyelemből pedig kiestünk (4) és Jézus Krisztus semmit sem használ nekünk (2). Ha mi magunk akarunk, akkor egyedül maradtunk, akkor szolgák vagyunk, a legnagyobb emberi közösségben és a legnagyobb szabadságban is (1–2). Rettenetes ebbe belegondolni, de erről beszél az apostol.
A keresztyén szabadság tehát ez: minden a miénk, mindent Krisztustól várunk, miközben bővelkedve és hálaadó szívvel cselekszünk. Csak Jézus Krisztus számít, az Őbenne bízó hit (6). Nem az számít, hogy kik vagyunk, „zsidók vagy nem zsidók” (6), nem az számít, hogy krisztuskövetésünknek milyen akarnok megnyilvánulásai vannak az életünkben, hanem csakis a Jézus Krisztusba vetett hit számít!