„Megesküdtem neked, és szövetségre léptem veled – így szól az én Uram, az Úr –, és az enyém lettél.” Ez 16,1–34
1 Így szólt hozzám az Úr igéje: 2 Emberfia! Szembesítsd Jeruzsálemet utálatos dolgaival! 3 Ezt mondd: Így szól az én Uram, az Úr Jeruzsálemhez: Kánaán földjéről származol, ott születtél; apád emóri, anyád pedig hettita. 4 Ilyen volt a születésed: Amikor megszülettél, nem kötötték el a köldökzsinórodat, nem mostak tisztára vízzel, nem dörzsöltek le sóval, pólyába sem tettek. 5 Senki sem szánt meg, hogy bármit is megtett volna ezekből, könyörülve rajtad. Kidobtak a mezőre, mert utáltak, amikor megszülettél. 6 De én arra jártam, és megláttam, hogy véredben fetrengsz. Azt mondtam hát neked, bár csupa vér voltál: Maradj életben! Igen, azt mondtam neked, bár csupa vér voltál: Maradj életben! 7 Fölneveltelek, mint a mező füvét. Nagyra nőttél, fölserdültél, melled kitelt, szőröd kinőtt, de még teljesen meztelen voltál. 8 Arra jártam, és láttam, hogy már a szerelem korában vagy. Ezért rád terítettem ruhám szárnyát, és betakartam meztelen testedet. Megesküdtem neked, és szövetségre léptem veled – így szól az én Uram, az Úr –, és az enyém lettél. 9 Megfürdettelek vízben, lemostam rólad a vért, és bekentelek olajjal. 10 Tarka ruhába öltöztettelek, és delfinbőr sarut húztam a lábadra; gyolcsba takartalak, selymet terítettem rád. 11 Földíszítettelek ékszerekkel, karpereceket tettem a kezeidre és a nyakadra láncot. 12 Orrodba orrperecet tettem, füleidbe fülbevalót, a fejedre pedig ékes koronát. 13 Fölékesítetted magadat arannyal, ezüsttel; gyolcsba, selyembe és tarka ruhába öltöztél; finomliszt, méz és olaj volt az eledeled. Nagyon-nagyon megszépültél, sőt még a királyságot is elérted. 14 Szépségednek híre ment a népek között, mert tökéletessé tették azok az ékszerek, amelyeket én aggattam rád – így szól az én Uram, az Úr. 15 De elbizakodtál szépséged miatt, és hírhedt parázna lettél. Elárasztottad paráznaságoddal, aki csak elment melletted, és az övé lettél. 16 Fogtad a ruháidat, tarka sátrakat készítettél a halmokon, és ott paráználkodtál. Ilyen még nem volt, és nem is lesz! 17 Fogtad arany és ezüst ékszereidet, amelyeket én adtam neked, férfiszobrokat készítettél, és azokkal paráználkodtál. 18 Fogtad tarka ruháidat, és rájuk terítetted, a nekem járó olajat és illatszert pedig eléjük tetted. 19 Az ételt, amelyet neked adtam, a finomlisztet, az olajat és a mézet, amellyel tápláltalak, eléjük tetted kedves illatú áldozatul. Ez történt – így szól az én Uram, az Úr. 20 Fogtad fiaidat és leányaidat, akiket nekem szültél, és őket is feláldoztad nekik eledelül. Hát nem volt eleged a paráznaságból, 21 hogy még fiaimat is levágtad, és odaadtad, feláldozva őket?! 22 Sok utálatosságod és paráznaságod közben nem gondoltál vissza ifjúkorodra, amikor még teljesen meztelen voltál, és a véredben fetrengtél. 23 Sok gonoszságod után – jaj, jaj neked, így szól az én Uram, az Úr – 24 dombot emeltél, és magaslatot készítettél minden téren. 25 Magaslatot építettél minden keresztúton, és szépségedet utálatosságra használtad: szétterpesztetted lábaidat minden arra járó előtt, és rengeteget paráználkodtál. 26 Paráználkodtál a szomszédos egyiptomiakkal, a nagy testűekkel, rengeteget paráználkodtál: így bosszantottál engem. 27 Ezért kinyújtottam kezemet ellened, elvettem a részedből, és kiszolgáltattalak a téged gyűlölő filiszteusok indulatának, akik szégyenkeznek fajtalankodásod miatt. 28 Az asszírokkal is paráználkodtál telhetetlenül; paráználkodtál, de nem érted be vele. 29 Rengeteget paráználkodtál a kalmár káldeusok országával, de ezzel sem érted be. 30 Mennyire epekedett a szíved – így szól az én Uram, az Úr –, hogy mindezt megtehesd: egy nagy parázna tetteit, 31 amikor dombot emeltél minden keresztúton, és magaslatot készítettél minden téren! Csak abban nem voltál olyan, mint a parázna, hogy nem törődtél a bérrel. 32 Te, házasságtörő asszony, aki az ura helyett idegeneket fog magának! 33 Minden paráznának fizetséget adnak, de te magad adtál fizetséget minden szeretődnek: megfizetted őket, hogy jöjjenek hozzád mindenünnen paráználkodni. 34 A te paráznaságod fordítva történt, mint más asszonyoké: nem mások jártak utánad paráználkodni; te adtál bért, és nem neked adtak bért; veled tehát fordítva történt.
Bibliaolvasó kalauz – Kustár Zoltán igemagyarázata
Izráel Istentől, szeretetből mindent megkapott: hitet, hazát, dicsőséget, áldást és oltalmat. Mégis kevesellte ezt, és hűtlenül a bálványokhoz fordult. Észre sem vette, hogy semmit sem nyer ezzel, sőt eltékozolja mindenét. A Sátán nagy hazugsága ma is az, hogy boldogabbak, sikeresebbek lehetünk mással, mint Istennel. Ha a világ szerint élünk, ha nem fosztjuk meg magunkat semmitől. Krisztus az út, az igazság és az élet! Köszönöm, Uram, a józanító szót!
RÉ 180 MRÉ 297
„Hova lett a ti boldogságotok?” Galata 4,12–20
12 Testvéreim, kérlek titeket: legyetek olyanok, mint én, mert én is olyan vagyok, mint ti. Semmivel sem bántottatok meg. 13 Hiszen tudjátok, hogy az első alkalommal testi erőtlenségemben hirdettem nektek az evangéliumot, 14 és ti mégsem estetek abba a kísértésbe, hogy engem testi erőtlenségem miatt megvessetek vagy megutáljatok, hanem úgy fogadtatok, mint Isten angyalát, mint Krisztus Jézust. 15 Hova lett a ti boldogságotok? Mert bizonyságot teszek rólatok, hogy ha lehetett volna, a szemeteket is kivájtátok és nekem adtátok volna. 16 Most pedig az ellenségetek lettem, mert az igazat mondom nektek? 17 Nem jó szándékkal buzgólkodnak értetek, hanem el akarnak titeket tőlem szakítani, hogy aztán értük buzgólkodjatok. 18 Helyes az, ha valaki mindenkor a jóért buzgólkodik, és nem csak akkor, amikor ott vagyok közöttetek, 19 gyermekeim, akiket újra fájdalmak között szülök meg, amíg kiformálódik bennetek Krisztus. 20 Szeretnék azonban most ott lenni nálatok, és más hangon beszélni veletek, mert bizonytalanságban vagyok felőletek.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(15) „Hova lett a ti boldogságotok?” (Galata 4,12–20)
Milyen szép volt egykor! Így emlékszik vissza az ember a gyerekkorára, a kezdetekre, az indulás buzgóságára, a fiatalkor lendületére, az első szerelemre, sorolhatnánk… A mindent megszépítő nosztalgián túl, valóban vannak olyan élethelyzetek, amelyekben boldogok vagyunk. Isten ajándéka minden ilyen valóság, a mennyei világ előíze. Ezt tapasztalta meg az apostol is, amikor a galaták között szolgált. Pál valójában távolabbi helyekre igyekezett az evangéliummal, de útközben beteg lett – az Isten megállította őt Galáciában –, és az ott lakók áldozatos, segítő, gyógyító, igaz és önzetlen szeretettel vették körül az apostolt. Nincs nagyobb ajándék, mint amikor ezt megtapasztalhatjuk. Ez a boldogság. Hiszen az önzetlen, gyógyító szeretetben mindig Krisztus mozdul, és az Úr jelenléte a boldogság. Pál pedig, gyógyulása közben, szólt a galatáknak az evangéliumról is, akik nyitott szívvel fogadták az Úr megváltó szeretetének örömhírét (12–14).
Amikor Pál meggyógyult, továbbment, hogy máshová is vigye az evangéliumot. Aztán történt valami… Mindig történik valami, mindig jön valaki… A zavartalan boldogság pedig eltűnik. Ebben a világban ez törvényszerű? Minden megromlik, minden megfakul, minden elmúlik? Pál is ezt kérdezi: Hova tűnt a ti boldog szeretetetek, amellyel úgy fogadtatok engem, mint Isten angyalát, mint Krisztus Jézust? (14–15) Hova tűnt a boldog, testvéri viszonyunk?
Ez az emberi nyomorúság tökéletes leírása: az ember nem nyugszik addig, amíg nem dob követ az állóvízbe; egy idő után megunja a dolgokat, újat és jobbat akar, mást akar; izgalomra vágyik, ezért gyakran szándékosan is zavart kelt. Az ember gyarló parázna.
Jöttek Galatába máshonnan, mások, akik szintén Jézus Krisztust hirdették, de másként, és elirigyelve Pál hatását, meg Pál és a galaták „boldogságát”, közbeszóltak, becsmérelték Pált, miközben mondták a magukét. A galaták pedig meginogtak, sőt csalódtak Pálban.
Bizony, gyakran beszélünk arról a valakiről, aki éppen nincs ott közöttünk: ilyenkor „kibeszéljük” az illetőt. Ezek a helyzetek arra is alkalmasak, hogy ármánykodjunk a másik ellen. Elég egy apró megjegyzés, amely máris bomlaszthat. Ez történt az apostollal is, amikor elhagyta a galáciai gyülekezeteket (18). Jöttek mások, akik nemcsak rossz hírét terjesztették Pálnak a gyülekezetekben, hanem ezek az „áltestvérek” saját kegyességükre – saját ószövetségi kegyességükre – akarták formálni az ottani hívőket. Ezek nem jó szándékkal buzgólkodtak ott (17–18). Mi milyen szándékkal buzgólkodunk? Ha ellenségeskedést támasztunk ott, ahol eddig békesség volt, ott hiába magyarázzuk meg nemes indokokkal a tettünket (új kell, jobb kell, fejlődés kell), valójában bajkeverők vagyunk. Ibsen, „Vadkacsa” című drámája erről szól. Gyarló emberi csaták ezek, melyekben tobzódik a gonosz: „Nem jó szándékkal buzgólkodnak értetek, hanem el akarnak benneteket tőlem szakítani, hogy aztán értük buzgólkodjatok.” (17)
Pál önzetlenül, Krisztus ügyéért szolgált, beleadta teljes életét, vállalt minden fájdalmat, csakhogy kiformálódjon a galaták között a Krisztus! Isten formálja ki közöttünk a Krisztust, de kezdjük el megbecsülni azokat, akik ezért fájdalmasan odaadó, önzetlen és szent buzgósággal fáradoznak! (17–18)