„Pál így szólt a századoshoz és a katonákhoz:...” ApCsel 27,27–44
27 Tizennegyedik napja sodródtunk az Adrián, amikor éjféltájban azt gyanították a hajósok, hogy valamilyen szárazföldhöz közelednek. 28 Lebocsátották a mérőónt, és húsz öl mélységet mértek. Amikor pedig kissé továbbmentek, és ismét lebocsátották, tizenöt ölet mértek. 29 De mivel féltek, hogy esetleg sziklás helyre vetődünk, a hajó farából négy horgonyt vetettek ki, alig várva a virradatot. 30 Ekkor azonban a hajósok meg akartak szökni a hajóról. Le akarták ereszteni a mentőcsónakot a tengerre, azzal az ürüggyel, hogy a hajó orrából akarnak horgonyokat kifeszíteni. 31 Pál így szólt a századoshoz és a katonákhoz: Ha ezek nem maradnak a hajón, akkor ti sem menekülhettek meg. 32 A katonák ekkor elvágták a mentőcsónak köteleit, és hagyták, hogy elsodorja az ár. 33 Addig pedig, amíg megvirradt, Pál mindnyájukat arra biztatta, hogy egyenek. Így szólt: Ma a tizennegyedik napja, hogy étlen várakoztok, és semmit sem ettetek. 34 Ezért intelek titeket, hogy egyetek, mert az is megmeneküléseteket szolgálja. Mert közületek senkinek sem esik le egyetlen hajszál sem a fejéről. 35 E szavak után vette a kenyeret, hálát adott Istennek mindnyájuk szeme láttára, megtörte, és enni kezdett. 36 Erre mindnyájan nekibátorodtak, és ők is enni kezdtek. 37 Összesen kétszázhetvenhatan voltunk a hajón. 38 Miután jóllaktak, a gabonát a tengerbe szórva könnyítettek a hajón. 39 Amikor megvirradt, nem tudták, milyen szárazföldhöz értek, de egy öblöt vettek észre, amelynek lapos volt a partja. Elhatározták, hogy ha tudják, erre futtatják rá a hajót. 40 A horgonyokat eloldották, és a tengerben hagyták, egyúttal a kormányrúd tartóköteleit is megeresztették, és az orrvitorlát szélnek feszítve igyekeztek a part felé. 41 Mikor azonban egy földnyelvhez értek, ráfuttatták a hajót, amelynek orra befúródva ott maradt mozdulatlanul, hátsó része pedig a hullámveréstől szakadozni kezdett. 42 A katonáknak az volt a szándékuk, hogy megölik a foglyokat, nehogy valaki kiúszva elmeneküljön. 43 De a százados meg akarta menteni Pált, ezért visszatartotta őket elhatározásuktól, és megparancsolta, hogy akik úszni tudnak, azok ugorjanak először a tengerbe, és meneküljenek a szárazföldre, 44 azután pedig a többiek, ki deszkákon, ki a hajó egyéb darabjain. Így történt, hogy mindnyájan kimenekültek a szárazföldre.
Bibliaolvasó kalauz – Benke György igemagyarázata
A veszélybe került hajón nem a hajóskapitány, nem a foglyokat kísérő százados, hanem Pál apostol veszi át a vezetést, és tanácsaival előkészíti mindnyájuk megmenekülését. Ő abban volt szakember, hogy hitt Istennek, és ez segítséget adhat a legnagyobb veszélyben is. Pál mások javáért, életéért lépett közbe a neki adott ígéret hitével. Bullingert, a 16. századi genfi reformátort kérdezték: szabad-e a lelkésznek politizálni? Ez volt a válasza: nem szabad, kötelező!
RÉ 151 MRÉ 165
„…nem ismered Isten munkáját…” Prédikátor 11,1–8
1 Osztogasd bő kézzel kenyeredet, mert idő múltával visszanyered azt! 2 Oszd el hét- vagy nyolcfelé is, mert nem tudod, milyen csapás érheti a földet! 3 Ha megtelnek a fellegek, esőt hullatnak a földre. Ha ledől a fa, akár délre, akár északra, ugyanazon a helyen marad, ahová ledőlt. 4 Aki mindig csak a szelet figyeli, nem vet, és aki csak a fellegeket lesi, nem arat. 5 Ahogyan nem ismered a szél útját vagy a csontok formálódását a terhes asszony méhében, éppúgy nem ismered Isten munkáját, aki mindent alkotott. 6 Reggel fogj a magvetéshez, és ne pihentesd a kezed este sem, mert nem tudod, melyik sikerül: ez, vagy amaz, vagy mind a kettő egyaránt jó lesz. 7 Édes a világosság, és jó látni szemünkkel a napot. 8 Azért ha sok évig élhet az ember, örüljön mindig, de gondoljon arra, hogy sok sötét napja is lesz, és ami következik, az mind hiábavalóság!
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(5) „…nem ismered Isten munkáját…” (Prédikátor 11,1–8)
„Nem ismerjük Isten munkáját.” – írja a prédikátor. Mit ért ez alatt a szentíró? A részleteket nem tudjuk, a mai napot és a holnapot sem ismerjük, a távolabbi jövőt még inkább nem látjuk. Ahogy az élet formálódása és a szél járása is titok – és annak ellenére is titok maradt, hogy a tudomány sok elemét megfejtette azoknak –, akként titok az Isten munkája. Nem birtokoljuk az Istent (3).
Nem ismerjük Isten munkáját teljes részleteiben. Egyet tehetünk, minden reggel imádságos reménységgel felkelünk és bosszúság nélkül tesszük a dolgunkat estig, valamikor még sötétedés után is: közben örülünk és az örömben sem bízzuk el magunkat, mert istenfélelemmel, hittel felkészülünk a sötétebb napokra is. Külön kitér a prédikátor itt a fiatal évekre. Örvendezzünk fiatalon, de felelősen, mert a fiatal évek határtalan tenyészete hamar megkopik, és Isten előtt, a fiatal éveinkről is számot kell adnunk. Bizony, az ember életének része az is, hogy miket művelt zabolátlan fiatal éveiben. Van bűnbocsánat, de sok fiatalkori tévesztés következményeit egész életünkben viselnünk kell (11,4–10).
Nem ismerjük Isten munkáját teljes részleteiben, de a lényeget Isten kijelentette nekünk: Ő mindeneknek Ura, mi pedig az Ő népe vagyunk, legelőjének nyája (Zsoltár 100), akiket teremtett, gondviselő szeretetével körbevesz és akiket Jézus Krisztusban megváltott. Ezért nekünk a sötétebb időkben is van reménységünk, világosságunk és üdvösséges örömünk (Zsoltárok 119,105).