„Amit Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak!” ApCsel 10,1–16
1 Élt Cézáreában egy Kornéliusz nevű férfi, az úgynevezett itáliai csapat századosa. 2 Egész háza népével együtt kegyes és istenfélő ember volt, aki sok alamizsnát osztogatott a népnek, és szüntelenül könyörgött Istenhez. 3 Ő az egyik délután három óra tájban látomásban tisztán látta, hogy az Isten angyala bemegy hozzá, és megszólítja: Kornéliusz! 4 Ő pedig rátekintett, és megrémülve kérdezte: Mi az, Uram? Erre az angyal ezt mondta neki: Imádságaid és alamizsnáid feljutottak az Isten elé, és ő emlékezik azokra. 5 Most azért küldj embereket Joppéba, és hívasd magadhoz azt a Simont, akit Péternek is hívnak. 6 Ő egy Simon nevű tímár vendége, akinek a háza a tengerparton van. 7 Miután eltűnt az angyal, aki vele beszélt, előhívta két szolgáját és egy istenfélő katonát azok közül, akik állandóan mellette voltak. 8 Ezeknek mindent elmondott, majd elküldte őket Joppéba. 9 Másnap, amíg ők úton voltak, és a városhoz közeledtek, Péter déltájban felment a ház tetejére imádkozni. 10 Közben azonban megéhezett, és enni kívánt. Amíg az ételt készítették, révületbe esett, 11 és látta, hogy az ég megnyílik, és leszáll valami nagy lepedőhöz hasonló, amely négy sarkánál fogva ereszkedett le a földre. 12 Benne volt a föld mindenféle négylábú és csúszómászó állata, és az ég mindenféle madara. 13 Ekkor hang hallatszott: Kelj fel, Péter, öld és egyél! 14 Péter azonban így szólt: Semmiképpen sem, Uram, mert soha nem ettem semmi szentségtelent vagy tisztátalant. 15 De másodszor is szólt hozzá a hang: Amit Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak! 16 Ez pedig három ízben is így történt, és azután az egész azonnal felemelkedett az égbe.
Bibliaolvasó kalauz – Tarr Kálmán igemagyarázata
„Amit Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak!” (15). Az igazán tisztátalan sohasem „kívülről” jön, hanem „belülről”, az ember szívéből (Mt 23,26). Ezt mondja Pál apostol más szavakkal: „Minden tiszta a tisztának, de a tisztátalanoknak és a hitetleneknek semmi sem tiszta...” (Tit 1,15). Ne feledjük, hogy végső soron a tisztaság is Isten ajándéka, önerőből nem lehet megtisztulni.
RÉ 478 MRÉ 375
„…az Úr szabadítót támasztott nekik…” Bírák 3,12–31
12 De Izráel fiai ismét azt tették, amit rossznak lát az Úr. Ekkor az Úr Eglónnak, Móáb királyának a hatalmába adta Izráelt, mivel olyat tettek, amit rossznak lát az Úr. 13 Ez összefogott Ammón fiaival és Amálékkal, elment, megverte Izráelt, és birtokba vette a pálmák városát. 14 Izráel fiai tizennyolc esztendeig szolgálták Eglónt, Móáb királyát. 15 Ekkor Izráel fiai segítségért kiáltottak az Úrhoz, és az Úr szabadítót támasztott nekik: a benjámini Éhúdot, Gérá fiát, aki balkezes volt. Izráel fiai vele küldték el az adót Eglónnak, Móáb királyának. 16 Éhúd csináltatott magának egy kétélű, egykönyöknyi kardot, és azt a ruhája alá, a jobb csípőjére kötötte. 17 Így vitte be az adót Eglónnak, Móáb királyának. Eglón igen kövér ember volt. 18 Miután Éhúd átadta az adót, elküldte azokat, akik az adót szállították. 19 Ő maga azonban visszatért a Gilgálnál levő bálványszobroktól, és ezt mondta: Titkos beszédem van veled, ó, király! Az így felelt: Csitt! Ekkor kiment mindenki, aki mellette állt. 20 Éhúd bement hozzá; a király éppen az emeleten, hűvös különszobájában ült. Éhúd ezt mondta: Istentől hoztam üzenetet neked! Ekkor az fölkelt a trónról. 21 Éhúd pedig a bal kezével a kardja után nyúlt, előrántotta a jobb csípőjéről, és beledöfte annak a hasába. 22 Még a markolata is belement a pengéje után, és a háj körülfogta a pengét, mert nem húzta ki a kardot a hasából; majd kiment a hátsó kijáraton. 23 Azután kiment Éhúd az oszlopcsarnokba, becsukta maga mögött az emeleti szoba ajtószárnyait, és bezárta. 24 Alighogy kiment, jöttek a szolgák, de amikor látták, hogy az emeleti szoba ajtószárnyai zárva vannak, azt gondolták: Bizonyára szükségét végzi a hűvös szobában. 25 Miután azonban hiába várakoztak, és senki sem nyitotta ki az emeleti szoba ajtószárnyait, fogták a kulcsot, és kinyitották. És íme, uruk ott feküdt a padlón holtan. 26 Éhúd azonban elmenekült, amíg ők késlekedtek, és a bálványszobrok mellett elhaladva Szeírába menekült. 27 Amikor megérkezett, megfújta a kürtöt Efraim hegyvidékén. Izráel fiai pedig az ő vezetésével levonultak a hegyvidékről. 28 Ezt mondta nekik: Kövessetek gyorsan, mert az Úr kezetekbe adta ellenségeteket, Móábot! Lementek utána, elfoglalták a Jordán Móáb felé eső gázlóit, és nem engedtek senkit átkelni. 29 Levágtak akkor mintegy tízezer móábi embert, csupa jól megtermett, erős férfit; nem menekült meg senki. 30 Így kellett Móábnak megalázkodnia azon a napon Izráel keze alatt. És béke lett az országban nyolcvan esztendeig. 31 Utána Samgar, Anát fia következett, aki hatszáz filiszteus férfit vert szét egy ökörösztökével. Ő is megszabadította Izráelt.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(15) „…az Úr szabadítót támasztott nekik…” (Bírák 3,12–31)
Miben áll Isten szabadítása?
Isten szabadításának fontos része az, hogy Ő meginti népét, amikor azok hitetlenné és engedetlenné válnak. Isten népe azáltal is az Úr népévé lesz, hogy nyomorúságában bűnbánattal felfedezi az Isten kezét, átgondolja az életét, meglátja azt, amit rosszul tett. Isten szabadításának része a büntetés, amit Isten népe nem lázadva, hanem töredelmes szívvel fogad; mint akik könyörögve az Úrhoz kiáltanak, mint akik az Úrhoz fordulnak, mint akik megtérnek. Soha nem késő az Úrhoz kiáltani. Akkor vagyunk az Isten népe, ha az eseményeket mindig így is tudjuk értékelni. Soha ne csak a külső történéseket lásd! (12–15)
Isten szabadítása az is, hogy Ő minden éles helyzetben ad egy Őáltala küldött vezetőt, akinek van látása, bátorsága, ereje, hogy kiutat mutasson a nyomorúságos helyzetből, aki mer világos döntéseket hozni ennek érdekében. Ezt azért fontos kimondani, mert ebben a világban nem lehet tökéletes döntéseket hozni. Egy döntés azonnal újabb ellenségeket teremt. Ezek a döntések, ebben a világban, gyakran súlyos döntések, végrehajtásuk kíméletlennek tűnhet. Ezt Éhúd bíra esetében is elmondhatjuk, ha a történet részleteit kezdjük el firtatni. A kérdés azonban az, hogy kit és mit szolgálva hozzuk meg ezeket a döntéseket, ebben a világban; azaz az Urat, az Ő ügyét, az Ő népét szolgáljuk, vagy valaki, valami egészen mást? (16–27)
Isten szabadításához tartozik az, hogy Ő nem engedi, hogy népe fölé kerekedjenek népének ellenségei! Persze, aki engedetlen marad, annak az élete mindig tele van ellenségeskedéssel. Isten megszabadít az ellenségtől, attól az ellenségtől, akit ítéletként Ő hozott ránk. Gondoljunk a zsoltárok bizonyságtételeire. Ezt azonban sokféleképpen cselekszi meg az Úr: az ellenséget nem csak legyőzni lehet – ez mindig időleges megoldás, a Bírák könyvében is látjuk ezt –, az ellenségért lehet imádkozni, az ellenséggel meg lehet békülni az Úr előtt; ha pedig az ellenség győz le bennünket, az is lehet az Isten szabadítása, hittel ez is belátható… Jézus Krisztusra tekintve üdvösséges ismeret tudni azt, hogy az Isten szabadítása sokkal több annál, mint az ellenséget legyőzni, fölé kerekedni és így az ellenségtől megszabadulni. Itt ugyanis a legtöbb esetben gyarló, bűnös emberi érdekek és erők harca dúl. Isten országa: szeretet, békesség, öröm, a Szentlélek által. Ez az ország Jézus Krisztusban már eljött, de még nem teljesedett ki. Mi ezt az országot építjük. Ami krisztusi módon nem érhető el, az nem is kell, azon tartós áldás nem lehet!